Az Andros Trophy ezúttal 2 nappal karácsony előtt, Andorrában tette tiszteletét. A sorozatnak állandó résztvevője a 2018-as év három WTCR versenyzője, Nathanael Berthon, Aurélien Comte és Aurélien Panis, mindannyian az Elite Pro kategóriában. Mivel amúgy is tél van, és sok más teendőnk úgysincs, úgy döntöttünk, figyelemmel követjük e három ifjú titán szereplését, akik ebben a “jégralli-dodgem vagy ilyesmi” sorozatban vitézkednek.
Kezdjük azzal, hogy amikor megláttam, hogy Andorrában hogyan zajlik egy rajongói aláírásgyűjtés, olthatatlan vágyat éreztem arra, hogy mindent eldobjak, odaköltözzek, és minden második héten csak róluk írjak! Sajnos csak évi egyszer van futam… Idén a három WTCR-es mellett meglátogatták Andorrát egykori rali világbajnokok is, korábbi F-1-es nagymenők, sőt, a Super Pole sorrendjének kisorsolása Esteban Ocon feladata volt. De, hogy hogyan is jutottunk el a Super Pole-ig, és mi történt főhőseinkkel útközben, az egy külön kisregény lehetne.
Elég annyi, hogy Andorrában nagyon enyhe volt az idő, így a jég folyamatosan olvadt, és eléggé nehéz volt gumit választani, és vezetési stílust találni egy félig fellatyakosodott pályára. Megintcsak az ifjabb Panis-nak ment ez a legjobban, de ekkor a versenybíróság összeült, és elhatározták, hogy – mivel az elektromos autók (amilyen Panis-é és Nicolas Prost-é is például) láthatóan erőfölényben vannak a nem elektromos autókkal szemben, ezért – azonnali hatállyal elrendelnek minden vegyes kategóriában versenyző elektromos autónál 10% teljesítmény csökkentést.
Comte csapatát valami különös „senki nem talál egy normális beállítást” hullám sújtotta, ráadásul mind a körülmények, mind az autó, mind pedig a pálya új volt a tavalyi Európa-kupa győztesének. De valahogy a környéken már ismerős Berthon sem talált bele elsőre abba a bizonyos zárba. Egy szó mint száz, látványos szenvedéssel telt az első nap, Berthon is csak a kisdöntőig jutott, Comte pedig minden időmérőt a hátsó traktusban és végül a kisdöntőt is a legutolsó helyen zárta. A nap végén Panis örülhetett: jó technikával összesítésben a dobogó harmadik fokáig jutott. Valószínűleg sokkal inkább jégre született, nem elsőkerekes pályaversenyzésre.
A második nap úgy kezdődött a Club des Ambitieux tiritarka csapatának és benne Comte-nak is, ahogy az előző végződött: megpróbáltak mindent, de az első időmérő végéig ez teljesen hatástalan volt, Aurélient az mentette meg az utolsó helytől, hogy Nicolas Prost nagyot hibázott. Az amúgy majd egy órás késéssel futó programban jókora szünet következett az Elite Pro kategóriának, ami alatt Comte tavalyi második helyezett csapattársa adott néhány jó tanácsot neki, és gumit is váltottak. Az esti programban már látványosan szikráztak a szöges abroncsok a pálya jege alól helyenként kilátszó aszfalton, és Comte meg Berthon is megtáltosodni látszott. Előbbi olyannyira, hogy a második időmérőt megnyerve, összesítésben a második helyen menetelt tovább a Super Pole-ba, mögötte Berthon és Panis. Utóbbi kettőnek gondja továbbra sem volt, jó teljesítménnyel jutottak tovább, a szuperdöntő második sorát kibérelve.
Az a Comte pedig, aki másfél napja látta egyáltalán először a pályát, és még sosem járt ilyen előkelő helyen, mint a Super Pole, kiváló pálya-tanulási képességekről tett tanúbizonyságot, és csak a tavalyi bajnok Jean-Baptiste Dubourg verte meg a pole-ért.
A Club des Abmitieux-nek összesen két autója van, amit 4, esetenként 6 versenyző használ felváltva. Így jutott a 10-es számúra, mely jelenleg az Elit Pro-ban Comte-é, az Elit-ben Stephane Ventaja, akit már az első körben rondán összetörtek a kategóriája nagydöntőjében. Ennek ellenére Ventaja hazahozta a járgányt a negyedik helyen, és a töréskárt még meg lehetett volna oldani, de sajnos a motor is meghibásodott. Így esett, hogy a szuperdöntő rajtrácsán csak hűlt helye volt Comte-nak…
A versenyt magabiztosan nyerte a tavalyi összetett bajnoka, a második sorból induló további WTCR különítmény-tagok szép versenyt mutattak be, bár Panis az elején visszaesett és onnan kellett kapaszkodnia. Ezúttal Berthon állhatott a dobogóra, így WTCR szempontból a hétvége mérlege: 2 dobogó és egy csalódott kis ember, tiritarka overálban.
Az összetettet még mindig Aurélien Panis vezeti 180 ponttal, Berthon a 7. 143 ponttal, míg Comte 9. 125-tel. A következő versenyt január 11-12-én tartják, Isola 2000-nél. A WTCR vitézek, akik jelen állás szerint mind vezetői ülés és némileg remény nélkül vannak a 2019-es világkupa szezonra, szintén ott lesznek.
Magyar Szilvia
Social Profiles