Comini: A helyzet miatt nem érzem profi versenyzőnek magam

Fotó: Magyar Szilvia

Stefano Cominivel a Serbiaring szakírója készített interjút arról a helyzetről, melyben jelenleg van. Mint az lassan közismert túraautós körökben, a svájci annak ellenére sem talál megfelelő csapatot magának, hogy a TCR International kétszeres bajnoka. A TouringCarTimes-nak többször is elmondta, hogy nincs szerződése senkivel, és – bár ő maga szerette volna folytatni az együttműködést a Comtoyou Racinggel – a csapat francia és belga versenyzőket részesített előnyben. A tegnap készült interjú alapján egy kétszeres nemzetközi bajnok még mindig keresi az ülését a 2018-as szezonra…

„Jelen pillanatban nincsen szerződésem. Az én prioritásom még mindig a WTCR, de ha nem találok helyet ott, úgy gondolom, érdemes részt venni a TCR Európa bajnokságában. Bár profi autóversenyző vagyok, de emiatt az egész helyzet miatt most nem érzem annak magam – kezdte Comini a Serbiaringnek a mondandóját. – Tagadhatatlan, hogy a TCR-nek és a WTCC-nek egyesülnie kellett, és a motorsportnak ez jó. Másrészről viszont majd meglátjuk, hogy a WTCR fenn tudja-e tartani a TCR eredeti szellemét. Az bizonyos, hogy akik korábban a WTCC-ben versenyeztek, azok könnyebben találtak állást a WTCR-ben, mivel a költségeik a felére csökkentek a tavalyihoz képest. Ezen versenyzők nagy részét nagyra értékelem, különösen azokat, akik nagyon elhivatottak a motorsport iránt.”

Arra a kérdésre, hogy ezek után hogyan viszonyul a Comtoyou-hoz, és milyen érzései vannak, Comini így válaszolt:

„Mindig is nagyon tiszteletreméltóan beszéltem róluk, és azokról a csapatokról is, amelyekkel korábban dolgoztam. Minden évben egy új csapattal kezdtem a TCR-ben, vittem hozzájuk a tapasztalatomat valamint az 1-es rajtszámot is eddig. Végtére is kétszer egymás után voltam nemzetközi bajnok, a csapatokkal való kapcsolatok kölcsönösek, és normális, hogy minden évben mindenki felülvizsgálja a következő évi igényeit.

Azt azonban meg kell érteni, hogy ebben az iparágban költséget jelentek valakinek, aki fizet. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy nem sikerült győzelemre vinnem az Audit, de a 2017-es fejlesztés után ez a márka biztosan erősebb lesz a következő szezonban.”

Jelena-Katarina Mitrović, Serbiaring.com

Készült a Closed Wheel Racing nemzetközi médiacsoport együttműködése alapján.

Comments

comments