Briché és Navarro a TCR Europe-ban

Fotó: Peugeot Sport

Hosszú várakozás után, a mai napon Julien Briché is bejelentette terveit. A TCR Europe tavalyi második helyezettje a 2020-as csonka szezonban ismét az Európa-bajnokságban indul. A JSB csapata egyelőre két autóra erősítette meg a nevezését.

Az egyik Peugeot-t maga Briché fogja vezetni, azzal a nem titkolt céllal, hogy a tavaly hiányzó egy lépést is megtegye, és európa-bajnokként tudja majd zárni a szezont. Továbbá a TCR Denmark és a Peugeot Sport vezetősége ma azt is bejelentette, hogy szeretnék vendégszereplőként indítani Brichét a jyllandsringi fordulón, szeptember elején.

A másik JSB autóban Jean-Laurent Navarro fog versenyezni, aki tavaly a 308-as kupában az amatőrök között a második helyezést szerezte meg idény végére. Navarro egyébként már versenyzett TCR sorozatokban, 2018-ban hosszú távú versenyen is vett részt és a TCR EU barcelonai fordulóján is feltűnt, mindkétszer Volkswagennel indult. A 308-as kupában a JSB csapatát erősítette az amatőrök között, 2019-ben Stéphane Ventaja előzte meg az összetettben.

Briché tervei között szerepel, hogy az idénynyitóig előkeríti a költségvetést egy harmadik autóra is. Személyes beszélgetésből tudom, hogy tapasztalt, TCR múlttal rendelkező pilótát szeretne beleültetni, ám sajnos minden attól függ, hogy anyagilag mennyivel tud hozzájárulni az adott versenyző a csapat amúgy nagyon szűkös költségvetéshez.

Mivel a TCR Europe többször hosszabbított nevezési határideje múlt pénteken lejárt, minden bizonnyal jelen bejelentés egyike az utolsóknak, ha nem a legutolsó. A TCR Europe mezőnye jelenleg az alábbiak szerint alakul (Figyelembe véve, hogy José Manuel Sapag nem biztos, hogy Argentínából zöld utat kap a jelenlegi Covid-helyzet miatt, illetve hogy a Vukovic Motorsport a bejelentést még a Covid előtt tette meg, és azóta sok tervet láttunk már megváltozni.) Két kérdőjel ott szerepel, ahová a csapat ígért egy autót, de versenyzőt nem nevezett meg, illetve azóta a terv megváltozott és a versenyző másik sorozatban fog indulni.

Csapat versenyzők
BRC Mato Homola Nagy Dániel
Brutal Fish Pepe Oriola Martin Ryba Daniel Lloyd
Clairet Sport Jimmy Clairet Teddy Clairet Gilles Colombani Stéphane Ventaja
Comtoyou ?? Nicolas Baert ?? ??
JSB Julien Briché Jean-Laurent Navarro ??
Target Andreas Bäckman Jessica Bäckman José Manuel Sapag
Vukovic Jack Young ??

 

Magyar Szilvia

Comments

comments