Borkovic megnevezte csapatát

Fotó: sajtóközlemény

Dusan Borkovic hetekkel ez előtt jelentette be, hogy több okból is, de főképpen azért, mert lojális kíván maradni Marcello Lottihoz és az ő filozófiájához, a TCR Europe-ban szeretné folytatni a pályafutását. A csapatot akkor nem nevezte meg.

Több hetes ígérgetés és várakozás után, ma reggel hozta nyilvánosságra, hogy a Target Competition egyik Hyundai versenyautójával vág neki a szezonnak.

A svájci-olasz alakulat az egyik legsikeresebb versenyistálló a TCR sorozatok történetében. Velük nyerte első bajnoki címét Stefano Comini, illetve a meglehetősen erős 2016-os és 2017-es német TCR-bajnokságot Josh Files.

“Ez egy olyan csapat, amelyik tudja, hogyan kell győzni, erősek, vannak hagyományaik és Hyundai versenyautóik. Hiszek abban, hogy ebben a szezonban elérhetem velük, amire vágyom. Jelen pillanatban nagyon elégedett vagyok az autó teljesítményével. Megérett arra, hogy a legjobb pozíciókért harcolhassunk vele. Már alig várom, hogy elinduljon a bajnokság, mivel az autót már teszteltük” – mondta Borkovic a sajtóközleményben.

Comments

comments