Az I.S.R. mindent vitt a Nürburgringen

Fotó: képernyőkép a közvetítésből

A vasárnap korán reggel megtartott időmérő edzésen a korábbi DTM versenyző, Frank Stippler, a cseh Igor Salaquarda Racinggel megfutotta a legjobb időt, megszerezve ezzel a csapat első GT Masters-es pole pozícióját. Második lett Markus Winkelhock a BWT Mücke Motorsporttal, és mindössze 0,082 másodperc hátránnyal, a harmadik helyet a tegnapi futamgyőztes, 48-as Mann Filter Mercedes szerezte meg, ám őket még a délelőtt folyamán megbüntették. Először egy 10 rajthelyes büntetés szabtak ki rájuk egyelőre ismeretlen okból, majd később diszkvalifikálták őket, de a rajtrács végéről végül elindulhattak. A kiegyenlített erőviszonyokat jelzi, hogy a komplett, 35 autós mezőny első és utolsó helyezettjét mindössze 1,3 másodperc választja el egymástól.

A repülő rajtot követően a mezőny baleset nélkül eljött, és a Stippler-Salaquarda párosnak sikerült megtartania a vezető helyét. Remekül kapta el a rajtot a Callaway Competition Daniel Keilwitz-cal a kormány mögött, hisz a 10. helyről ugrottak fel a harmadikra.

A versenyigazgatóság a nyolcadik percig várt az első büntetéssel: a Schnitzer BMW-s Timo Scheidert jutalmazták egy áthajtásossal, mert az egyes kanyarban megtaszajtotta a 69-es Iron Force autót benne Lucas Luhr-ral, ami megpördült, és csak a mezőny végére tudott visszaállni.

 A verseny a szombatihoz képest csendesebben folyt tovább, ami elég merész kijelentés egy olyan vonatozásban, ahol az első 8 autó 10 másodpercen belül halad egymás után. A legparázsabb csatát mégis a 27. helyért láthattuk percekig az ex-DTM-es Rahel Frey és Christian Engelhart között.

A dráma a 22. percben következett be: az 1-es Corvette lelassult, és a boxba hajtott – újabb nullázás a bajnokságban vezető Daniel Keilwitz-Marvin Kirchhöfer párosnak!

A kötelező boxkiállásokat a tegnap szintén nullázó van der Linde testvérpár kezdte, ami tőlük viszonylag szokatlan taktikai elem. A dobogósok sorrendje viszont nem változott, kívülről tökéletes kiállást hajtott végre a vezető Stippler-Salaquarda, a második Ortmann-Winkelhock, és a harmadik Götz-Pommer páros is.

5 perccel a vége előtt a 47-es Mann Filter Mercedes Markus Pommerrel utolére az audis Mike-David Ortmannt, és kanyarokon keresztüli kemény, de végig fair csatát láthattunk. Pommer végül abban a pillanatban előzte meg Ortmannt, amikor lejárt a 60 perc, és a versenyzők megkezdték az utolsó kört.

A vasárnapi, nürburgringi fordulót végül az ISR Racing nyerte 11,5 másodperces előnnyel, megszerezve a csapat első győzelmét a GT Mastersben.

A bajnokságban a Keilwitz-Kirchhöfer féle Callaway Competition már csak egyetlen ponttal áll a második helyezett Mann Filter Mercedes-es Götz-Pommer alakulat előtt. A legközelebbi összecsapásra mindössze két hetet kell várnunk, a GT Masters ugyanis augusztus 17-19 között látogat el a hollandiai Zandvoortba.

A verseny teljes végeredménye

null

null

A bajnokság részletetes állását ITT megtalálod.

Schneider Erika

Comments

comments