Ausztrál kaland – interjú Aurélien Comte-tal (bilingual)

Fotó: TCR Australia Official

For a full, English version please click here.

November közepén a Cupra és a Peugeot autói is debütáltak a TCR Ausztráliában. Míg az előző márka gond nélkül vette az akadályt, Aurélien Comte-nak és csapatának ez majdnem ugyanannyira speciális módon sikerült, mint az egész szezon. Mivel a történetet már akkor megírtuk, ezért a történeti elemek nagy részétől most eltekintenék. Jelen cikkünkben a Peugeot franciája beszél arról, hogyan élte meg ő a felemás, de a végén mégiscsak jól sikerült nagy kalandot, a világ másik végén.

–  Hogyan készültél fel az ausztrál útra fizikailag és mentálisan?

–  Úgy, ahogy általában a legtöbb versenyemre készülök: megpróbáltam a legjobb formámban lenni. A legnehezebb dolog ebben az utazásban az volt, hogy elkerüljük a fáradtság felgyülemlését. Általában úgy érkezünk meg helyszínre, hogy legyen az esemény előtt egy pihenőnapunk. Mivel a pálya nagyon új, ezért szimulátoron még nem létezik, tehát meg sem tudtam tanulni.

–  Milyen volt az utatok? Egyáltalán ki ment veled a csapatból?

–  Az út jó volt, ugyanakkor egy kicsit hosszú, talán több is, mint 24 óra. Szerintem megnéztük a repülőn fellelhető összes filmet… Akik velem utaztak: Lionel Hansen (a DG Sport technikai igazgatója), Mayeul Tyl (a PSA Racing Shop igazgatója), Yann Chalmenton (a Peugeot Sport egyik mérnöke) és Fabien Renault (az egyik szerelőm a DG Sportnál). Miután megérkeztünk, a GRM csapatának vendégszeretetét élveztük.

–  Tudom, hogy a jetlag és az étkezés sokszor okoz nehézséget neked. Most milyen tapasztalataid voltak?

–  A jetlaget mindig nagyon nehéz kezelni és előre jelezni. Pihenni kell, amikor csak lehetséges… Az étkezés mindig egy sarkalatos pont, amikor egy másik országban találod magadat, különösképpen, ha francia vagy – jegyezte meg Comte egy széles mosollyal. – De nagyon jókat ettünk! Rengeteg gyorskaját, de nagyon finom volt!

–  Volt egy 10 körös shakedown számotokra a pályán, csütörtökön. Mikor derült ki, hogy probléma van az autóval?

–  Ez egy új autó volt. Gyakorlatilag már a shakedown első körében kiderült, hogy valami nincs rendben az elektronikával. Megpróbáltuk megoldani a problémát, de nem sikerült. Összesen 3 kört tudtunk megtenni. Az új autókat szisztematikusan letesztelik, mielőtt elhagyják a gyárat, ebből következően úgy gondoljuk, hogy a hiba valamikor a szállítás alatt keletkezhetett, a hajón.

–  Voltak pótalkatrészeitek egyáltalán? Vagy volt néhány, de pont az elektronikához való nem?

–  Természetesen voltak pótalkatrészek, de sajnos pont ez nem. Ez valami olyasmi, ami sosem romlik el…

–  Eléggé rémes szezonod volt. És biztos vagyok benne, hogy ez is nagyon nehéz volt neked… De le tudnád írni, hogy mi játszódott le benned, és végül mit csinált a csapat, amíg megérkezett a pótalkatrész?

–  Igen, volt még egy nehéz időszak. (A nehéz szezonon felül. –  a szerk.) Azt mondtam magamnak, hogy ez egy meglehetősen speciális idény volt… A csapat mindent megtett azért, hogy minden nap megpróbálják elhárítani a hibát a semmivel, de minden próbálkozásuk kudarcba fulladt, az elektronika egy elég bonyolult terület… Igazán nagyon nehéz volt. Szombat délután eldöntöttük, hogy elmegyünk gokartozni, hogy levezessük a feszültséget, amíg az alkatrészre vártunk.

–  Ahhoz képest, hogy csak az utolsó két versenyen tudtál elindulni, úgy tűnt, hogy egészen gyorsan sikerült megtanulnod a pályát, ráérezned a verseny ritmusára és kiismerned a többi versenyzőt. A meglehetősen sok nehézség után egy 8. hely a rajtrács végéről jónak mondható. Te hogy érezted, és mit gondolt a csapat?

–  Megpróbáltam minden tőlem telhetőt, de nagyon bonyolult volt. Nem több mint három köröm volt összesen, hogy megtanuljam a pályát, hogy az autó beállításait összehangoljuk a Michelin abroncsokkal, ráadásul a pálya borítása is ismeretlen volt számunkra. Aztán ott volt még a plusz 60 kg ballaszt az autóban. Kemény volt…

–  Amúgy tetszett a pálya?

–  Igen, a pálya király!

–  Szeretnél visszamenni?

–  Naná!

–  Mi volt a legjobb része ennek a kalandnak?

–  Nem tudnék egyetlen dolgot kiemelni, de az emberek szuper kedvesek és nagyon lazák voltak!

–  Neked személy szerint bejött Ausztrália?

–  Igen, nagyon tetszett! Most először jártam ott, és alig várom, hogy visszamehessek!

Nos, a kaland következménye az lett, hogy Ausztrália bevásárolt Peugeot-ból is a jövő szezonra, tehát a márka hírnevét nem tépázták meg a történtek. Hogy Comte visszamegy-e még valaha, s ha igen, akkor versenyezni vagy turistaként, az pedig még a jövő zenéje. Egyelőre azon kell dolgozni, hogy mindenki megtalálja a helyét a 2020-as szezonra.

Magyar Szilvia

Comments

comments