A túrautózás történetének legdrágább videóját forgatta Tom Coronel tegnap, az időmérő után. Bár figyelembe véve a hosszát, arányaiban alighanem a világ legdrágább videója volt.
A történet úgy kezdődött, hogy a Nordschleifén megengedett, hogy a versenyzők mobiltelefont vigyenek magukkal és használjanak (szigorúan álló helyzetben), mert a rádiókommunikáció időnként nehézkes a nagy távolságok miatt. A briefingen elmondták a versenyzőknek, hogy mobiltelefont kizárólag kapcsolattartás céljára, kizárólag álló helyzetben használhatnak. Ez teljesen érhető, a közúton is így használhatom a mobiltelefonomat, hogy a baleseteket elkerüljük.
A szabályoknak megfelelően Tom Coronelnél is ott volt a mobilja, és nem is volt ezzel semmi gond. Korábban már előfordult, hogy rajtakapták, hogy a versenyautóban, mozgó helyzetben használta a készüléket, és figyelmeztették, hogy ha ez még egyszer előfordul baj lesz. Ki tudja, Tom hallotta-e egyáltalán a figyelmeztetést. De hogy egyik fülén be, a másikon meg ki, annyi bizonyos!
Annyira megörült az időmérőn szerzett harmadik helyének, hogy a levezető körön (amit amúgy a kis pályán futnak) előkapta a mobilját, beállította rajta az élő bejelentkezést a Facebookon, és a többit mindenki megnézheti. Meg lehet nézni a belső kamerás felvételeket is.
Egyáltalán nem probléma az, ha valaki ennyire szociális, hiper-extrovertált, megmondja a véleményét és van humora! Én szeretem, hogy Tom ilyen. Szerintem mindenki szereti. Ugyanakkor Tom Coronel is csak ugyanolyan földi halandó, mint bármelyikünk, és a szabályok rá is vonatkoznak.
Mi féltünk attól, hogy ez drága videó lesz! De azt aztán soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire!!
Az FIA 5000€-ra bírságolta Coronelt a kihágásért. Nos, a büntetés jogosságát nem vitatja senki. Az FIA évtizedek óta kampányol a biztonságos közlekedés mellett, hogy is nézne ki, ha hétfőn Európa-szerte több száz fiatal videózná magát vezetés közben, mondván, hogy ha Tom Coronelt nem büntették meg érte, akkor őket sem lehet, hiszen nyilván elég biztonságosnak tartotta még az FIA is… Ellenben az összeg kitalálójának épelméjűségét nagyon is vitatom! És nem csak én, hanem mindenki! Tom Coronel egy privát versenyző, aki klasszikus szponzorációból tartja fenn versenyzői pályafutását. Van olyan szponzora, mely a teljes versenyévadra ad a költségekbe 7500€-t. A költségvetés nincs meg. Évek óta nincs meg a költségvetése egy teljes versenyévadra. Úgy lavíroznak el, hogy a ROAL Motorsport rengeteget ad hozzá, a szerelők pedig egyébként a ROAL olaszországi BMW műhelyeiben állnak alkalmazásban, és onnan jönnek minden futamra a csapattal, ki mikor ráér. Az utazásukat és a szállásukat a csapat fizeti, a munkát meg szerelemből csinálják. Ezt Coronel el is mondta egy angol nyelvű riportban, mely a Closed Wheel Racing hasábjain jelent meg áprilisban. (ingyen letölthető a teljes szám innen)
Kizárt, hogy ilyen anyagi helyzetben egy versenyző ki bírna fizetni egy 5000€-s bírságot! Még ha ő lenne maga az Eurosport, akkor sem biztos, hogy ekkora összegre kellene / lehetne bírságolni. Az az igazság, hogy Tom sokkal többet tanult volna abból, ha azt mondják neki, hogy rajtrács vége mindkét futamon, csak hogy megjegyezze, hogy a szabályok rá is vonatkoznak.
Igen, akkor is feldúlt lett volna, és igazságtalannak érezte volna az egész világot, de lehet, hogy hatott volna.
S ha már mindenáron pénzre akarták lehúzni, hát azt mondom: 500€ és egy megrovás, ami abszolút belefér, de semmi több!
És hogy mit csinált találékony és igencsak szociális Tomunk az 5000€-s bírsággal? Először is – bárki volt is az az “épelméjű” a ROAL részéről, aki átvette a papírt, mert az NEM Coronel aláírása rajta! – nagyon idióta módon lemondott a fellebbezés jogáról. Márpedig ilyen anyagi helyzetben, annak a ténynek az ismeretében, hogy nem sérült meg senki és anyagi kár sem keletkezett, én eleve azzal próbálkoztam volna, hogy az összeg nagysága miatt fellebbezéssel élek.
Namármost ha ez nem jöhetett szóba, drága Tomunk gondolt egy merészet, és nyitott egy crowdfounding fiókot az eset megoldására tegnap késő este (közösségi gyűjtés különböző célokra), melynek létét és a büntetés képét megosztotta Facebook oldalán, kérve mindenkit, hogy segítsenek neki kifizetni a büntetést, annak extrém magas összegére tekintettel.
A gyűjtés most, 24 óra elteltével 3396 US dollárnál tart (ami nagyjából 3000€). Hozzá kell tenni, hogy névtelenül érkezett egy 2000€-s felajánlás.
Hogy végül összedobják-e az emberek a pénzt a büntetésre, azt nem tudni. A dolognak, mint mindennek a világon két oldala van: büntetés nélkül hagyni annyi lett volna, mint támogatni a mobiltelefon használatát vezetés közben, mellyel nyilván épeszű ember nem érthet egyet. Ugyanakkor az extrém magas büntetéssel, és azzal, hogy az emberek nemes egyszerűséggel összedobják ezt az összeget egy crowdfounding oldalon vajon mit ért el az FIA? Annyit biztosan, hogy magukra haragították Coronel rajongóit mind egy szálig. De ami még rosszabb: most tulajdonképpen külső emberek támogatják pénzügyileg és erkölcsileg azt, hogy Tom egy versenyautó vezetése közben egy telefonnal videózta magát!
Kedves FIA, lehetne egy megjegyzésem? Ez – mint annyi minden más az utóbbi időben – igencsak visszafelé sült el!
Magyar Szilvia
Social Profiles