A spanyol hal, a kék oroszlán meg a varázskávé

Fotó: TCR Europe Official

Monzában, a TCR EU második versenyére napsütésben állt fel a fordított rajtrács, John Filippivel és Mike Halderrel az első sorban, Nicolas Baerttel és Teddy Clairet-vel pedig a másodikban. Őket követték Homola, Oriola és Briché, történetünk három főszereplője.

A tegnapi nap után volt némi beszélgetés a versenybírósággal, de Taoufikon kívül senkit nem büntettek meg, őt viszont nagyon (2×30 mp + 3 rajthely). Meg volt rengeteg autószerelés is: a JSB kapott egy motort Párizsból, éjfélre be is tették Navarro autójába, a Clairet fivérek rosszabbul jártak (valóban mechanikai hiba okozta a kiesésüket és a fura baleseteket), hajnalig szerelték az autót, de nem aludt sokat Oriola és Mike Halder szerelőcsapata sem. Legkésőbb talán Homoláék feküdtek, olyan hajnali 4 körül. Nagy Dani rögzítette is álmos csapattársát egy sztoriban a szocmédián: „Alszol? Itt egy kávé, haver, idd meg, ettől jobb lesz!” – az eredményt elnézve később felmerült bennem a kérdés, hogy mi volt abban a kávéban…

Szóval Andreas Bäckmanen kívül mindenki el tudott rajtolni. Lehet, hogy annak a kávénak az illata, de az is lehet, hogy a tegnapi beszélgetések és szerelések emléke lengte be a pálya környékét, mert valami csodával határos módon mindenki egészben jutott túl az első kanyaron, és később sem azzal foglalkozott a mezőny, hogy hogyan tudnák likvidálni egymást. Ez egy jó hangulatú, nézhető versenyt produkált, a tegnapi roncsderbi helyett…

Halder lerajtolta Filippit, az első kör végére Oriola vezetett, a második kör közepére a rajtnál a 10. helyig visszaeső Briché már az ötödik volt. A tegnapi győzelem valami extra erőt adhatott a JSB veteránjának, mert megállíthatatlan volt: a 3. körben Homolát, a negyedikben Baertet előzte meg, végül egészen a vezető Oriola mögé zárkózott fel.

Mögöttük zajlott az élet: a Clairet testvérek Bennanival és Jelminivel autóztak egymás nyakán. Csatlakozott a bolyhoz Filippi is. A negyedik körben Mike Halder állt meg a garázsa előtt és Daniel Lloyd Hondája lelassult. Az ötödikben Nagy Danit láttuk a 15. helyen, amint Colombanit kerülgeti. A vágó lemaradt arról, hogy egy baleset elkerülése miatt került hátrébb.

Homola keményen megharcolt Baerttel a harmadik pozícióért, amiben az is benne foglaltatott, hogy a Parabolicában kívülről autózta körbe az Audit (!), de aztán az első sikánt nem sikerült bevennie, és vissza kellett adnia a pozíciót. Végül azonban a 8. körben sikerrel járt.

Körülbelül a hetedik körtől nézett ki úgy az Oriola-Briché csata az élen, mintha Julien egyszerűen megtagadta volna annak tudomásulvételét, hogy Pepe jelenleg a „győzelem vagy halál!” üzemmódban vezet…

Jimmy Clairet előzte hosszú csata után Mehdi Bennanit, akit közvetlenül ez után elegánsan megtaszított Filippi hátulról. Így aztán Teddy Clairet és Felice Jelmini is meg tudta előzni mindkettejüket. Filippi ezért az eleganciáért 3 mp-et kapott a versenybíróságtól. Teddy a tegnapi és a mai verseny után vélhetően türkiz színű Hyundaiokkal fog álmodni legalább egy hétig, mert nem tudtak leakadni egymásról Jelminivel egész hétvégén.

Az utolsó körben Jimmy Clairet demonstrálta Baerten, hogyan kell kifékezni valakit az első sikán előtt és rendesen befordulni utána. Eztán visszatértünk az Oriola-Briché csatához, mely olyan heves volt (és főképp Briché részéről akkora akarással párosult), hogy mind meg voltunk győződve, hogy sírás lesz a vége, csakhogy nem a dobogó tetején… Nem lett az. Briché megpróbálta mindenhol, de Oriola lefogta mindenhol. A monzai nagy-nagy Peugeot-Honda totó az elmúlt 50 hétből X, 1, 2, mert az utolsó meccset Pepe Oriola nyerte (még ha csak pár centivel is).

Szóval Oriola brutálisan úszott be az élen a kék oroszlánnal a háta mögött. A dobogó harmadik fokára a varázskávét ivó Mato Homola ért oda, mögöttük Jimmy Clairet, Baert, Teddy Clairet, Jelmini, Filippi, Bennani, Martin Ryba, Michelle Halder, Sami Taoufik, Nagy, Jessica Bäckman, Evgenyij Leonov, Jean-Laurent Navarro, Stephane Ventaja, Luca Rangoni és Kevin Giacon futottak be. A büntetések miatt Filippi (3 mp) a 9., Navarro (3mp) a 16., Leonov pedig (15 mp – track limit) a 18. helyen végzett hivatalosan.

A hétvége tanulsága talán annyi, hogy feladni soha nem szabad: lehet visszakapaszkodni a kevésbé boldogságos pokoljárásból (lásd Oriola és Briché), lehet összerakni több autót is egyetlen éjszaka alatt és lehet látni rendes, normális, roncsderbi nélküli versenyeket is, ha mindenki úgy akarja. Meg, persze, nincs kizárva egy dobogó sem, miután hajnali négyig szereltetek autót – csak idd meg rendesen a kávédat!

A következő futamot két hét múlva rendezik Barcelonában.

Magyar Szilvia

Comments

comments