A Honda és a WTCR sajtóirodái által tegnap délután kiküldött sajtóközlemény értelmében a Honda WTCR programjában 2020-ban is a 2019-es versenyzőkkel kell számolnunk. Vagyis Tassi Attila mellett marad a márkánál Tiago Monteiro, valamint az argentin duó: a bajnoki összetett második helyezettje, Esteban Guerrieri és Nestor Girolami is.
A 2020-as világkupa idényéről eddig annyit tudni, hogy a tavaly bejelentett távozókon kívül nem hosszabbított szerződést a promóterrel az eddigi főtámogató, az Oscaro sem. A nagyobb (esetenként teljes) gyári támogatással futó résztvevők (Honda, Hyundai és Lynk&Co.) közül elsőként a Honda hozta nyilvánosságra a következő szezonra vonatkozó terveit, legalábbis versenyzői szinten.
Tavaly a Münnich Motorsport szolgált ki két autót, Esteban Guerrieriét és Nestor Girolamiét. A csapat lényegesen eredményesebb volt, mint a KCMG, ahol Tassi Attila és Tiago Monteiro futott, bár mindannyian vezetettek versenyben 2019-ben, Montiero hazai győzelme pedig még sokáig emlékezetes marad. A Honda egyelőre nem kommunikálta, hogy a négy autót hogyan osztja el a privát kiszolgáló csapatok között, mint ahogy azt sem tudni, hogy ha két csapatot választanak, akkor ugyanez a két csapat lesz-e 2020-ban is a partnerük. Egyelőre csak a négy versenyző helye biztos a 2020-as rajtrácson. A Honda a csapatok beosztását a későbbiekben fogja nyilvánosságra hozni.
Social Profiles