Ködszünet után Urrutia a csúcson (WTCR edzésnap)

Fotó: Paulo Maria / DPPI, FIA WTCR

Két héttel ez előtt Aragón a legbarátságosabb, kellemesen napos arcát mutatta meg az először erre járó WTCR legénységnek, ma azonban azt láttuk, hogy milyen az orrunkig se látós köd. Két és fél óra várakozás után végül ráengedték a mezőnyt a némileg módosított nyomvonalú pályára, hogy megkezdhessék az idény utolsó két szabadedzését…

Nick Catsburg meggyógyult ugyan, de ismét másik versenysorozatban akadt dolga, így Mitchell Cheah helyettesíti. José Manuel Sapag és Luca Filippi szabadkártyásként tértek vissza a Targettel és a Team Mulsanne Alfájával.

Santiago Urrutia nagyot alkotott a szombati edzésnapon. Megautózta a leggyorsabb kört mindkét szabadedzésen, a legjobb idővel ment tovább a Q2-be (ezzel övé az első verseny pole-ja), és mellesleg a Q3 szétlövését is megnyerte.

A második szabadedzésen került elő a piros zászló először: José Manuel Sapag alakította át a pályát, majd törött autójával nem sikerült visszajutnia a garázsa elé.

A szombati nap nem sikerült jól Tom Coronelnek, aki a szokásos féltengely problémával küzdött, és a Vukovic Motorsporttól is a már megszokott szenvedést láthattuk (szintén féltengely). Ugyanakkor egyáltalán nem megszokott, hogy Esteban Guerrieri autója ne működjön, pláne nem úgy, hogy rendes időt se tudjon futni az egész időmérő alatt – azonban most ez is megtörtént.

A Q1-ből Urrutia ment tovább a legjobb idővel, övé is lett az első verseny pole-ja, Jean-Karl Vernay, Mikel Azcona, Yvan Muller és Yann Ehrlacher rajtolhatnak mögüle.

A Q2-ben Vernay-é lett a legjobb idő, a Q3-ba még Urrutia, Björk, Ehrlacher és Berthon kerültek be. A 10. időt Yvan Muller futotta, így övé lett a második verseny pole-ja.

Vernay kezdte meg a szétlövésben a körözést, de rögtön az elején elmérte a féktávot és a gumibálát már kívülről kerülte, így majd az 5. helyről indulhat az utolsó versenyen. Bár Ehrlacher űridőt futott, Urrutia még annál is jobbat, így az utolsó pole is övé lett. Berthon a harmadik, Björk a negyedik időt autózta végül.

Tassi Attila motorcsere miatt a rajtrács végéről indul az első versenyen, míg Mitchell Cheah összes idejét törölték, így ő mindhárom versenyt a rajtrács végéről kezdheti meg. Luca Engstlernél is kicseréltek füstölő alkatrészeket a motorházban, Kismarty-Lechner Gábornak pedig nem volt mért ideje az időmérőn.

Az első verseny rajtrácsára ebben a sorrendben állhatnak fel a versenyzők: Urrutia, Vernay, Azcona, Muller, Ehrlacher, Berthon, Thed Björk, Gilles Magnus, Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini, Nestor Girolami, Boldizs Bence, Tom Coronel, Tiago Monteiro, Aurélien Comte, Esteban Guerrieri, Luca Filippi, Luca Engstler, Sapag, Tassi, Kismarty-Lechner Gábor, Cheah.

A második, fordított rajtrácsos versenyre az alábbiak szerint rajtolhatnak: Muller, Michelisz, Magnus, Tarquini, Azcona, Vernay, Björk, Berthon, Ehrlacher, Urrutia, Boldizs, Girolami, Coronel, Tassi, Engstler, Monteiro, Comte, Guerrieri, Filippi, Sapag, Kismarty-Lechner, Cheah.

Az idény utolsó versenyének rajtsorrendje pedig: Urrutia, Ehrlacher, Berthon, Björk, Vernay, Azcona, Tarquini, Magnus, Michelisz, Muller, Boldizs, Girolami (innentől megegyezik a második verseny rajtrácsával.

Amennyiben az időjárás engedi, a vasárnapi futamokat 9:15-től, 13:15-től és 15:15-től közvetíti élőben mind a Sport 1, mind pedig az Eurosport 1.

Magyar Szilvia

Comments

comments