A hétvégén sor kerül a nemzetközi TCR sorozat spai versenyére, ahol ketten is indulnak a jelenlegi WTCC mezőnyből: Tom Coronel és Rob Huff. Csakhogy Huffnak ismét volt raktáron a már szokásosnak nevezhető őrült dolgokból: leszerződött az egész idényre!
Huff még a TCR Benelux spai fordulójában ismerkedett össze a Leopard Racinggel és Jean-Karl Vernay-jal, ám az ismerkedés olyan jól sikerült, hogy tegnap bejelentették: a nemzetközi sorozat összes hátralévő versenyén a brit lesz a Leopard másik versenyzője. Egyetlen kivétel akad: a monzai TCR verseny, hiszen az éppen üti a hungaroringi WTCC fordulót, és Huff természetesen a WTCC-ből sem száll ki.
Igazság szerint a TCR naptár utólag változott meg: ami most május 13-14, Monza, az eredetileg a Monacói Nagydíj betétfutama lett volna május végén (ebben az esetben a nürburgringi WTCC fordulóval esett volna részben egybe, ugyanis a Nürburgringen a WTCC versenynapja szombat). Arról, hogy mi és miért változott tulajdonképpen a TCR naptárában, egy Marcello Lottival készült interjúban fog vallani az illetékes hamarosan.
A 2012-es világbajnokhoz visszatérve, igencsak sűrű lett a szezonja hirtelen, hiszen a WTCC mellett korábban már csatlakozott a CTCC-hez (Kínai túraautó bajnokság), és most még a TCR-t is felvette a listára. Amúgy kész csodaként tekinthetünk a tényre, hogy ezen versenynaptárak további részei csak egyetlen ponton ütköznek.
„Nagyon sűrű szezon lesz, de szeretem a kihívásokat! – mondta Huff. – Az, hogy versenyzem a TCR-ben, a WTCC-ben és a kínai bajnokságban is, érdekessé fogja tenni az évet. A WTCC az elsődleges, ott minden fordulóban részt veszek, de már alig várom, hogy szerezzek néhány győzelmet a TCR-ben és a CTCC-ben is.”
Tom Chilton dupla szezonját sem fogadtuk kétségek nélkül (ő a BTCC és WTCC idényeket teljesíti párhuzamosan), de hogy valaki triplázzon ugyanabban a versenyévadban, arra talán még nem volt példa, pláne úgy, hogy az egyik sorozat egy másik kontinensen fut.
Tom Coronel és Rob Huff első közös nemzetközi TCR versenyét május 4-6 között követhetjük figyelemmel, a szokásos Youtube TCR csatornán.
Magyar Szilvia
Social Profiles