Világbajnok! Szürkületben, másodszor…

595216

Fotó: fiawtcc.com

A vasárnap időmérő edzéssel kezdődött a mezőny számára, hála a kiválóan összerakott helyi programnak, és sötétedésbe majd piros zászlóba torkollt a látási körülmények romlása miatt. José María López – mint az várható volt – matematikailag megnyerte a világbajnokságot. Láttunk Michelisz pole-t, Muller drámát, Moteiro örömöt és bánatot. Ilyen volt a híres “egynapos”, besötétedős, világbajnoki címet hazavivős első WTCC verseny Thaiföldön. A látványra még sokáig fogunk emlékezni…

Mivel nem voltam ott a helyszínen, sajnos nem tudom megmondani, hogy mi okozta azt, hogy eleve vasárnap kellett az időmérőt lefutni.

Ez magyar idő szerint hajnali 4 órára esett. Érdekes módon Gabriele Tarquini, Tom Coronel és Nicolas Lapierre sem jutott be a Q2-be, ám a büntetések miatt Tarquini mégis a 10. helyről rajtolhatott mindkét futamon. Ha már a büntetések: a Lada érdekesen járt: Huff autóján megmérték az első és a hátsó szélvédő vastagságát, és nem találták őket rendben, mivel túl vékonyak voltak, így Huff összes idejét törölték és a rajtrács végére száműzték.

A Q2-ből első helyen ment tovább Mehdi Bennani, a további négy Citroënnel osztoztak a Q3-mon, ahol viszont Bennanit büntették meg pályaelhagyásért, így övé lett az ötödik rajtkocka. Michelisz a tizedik időt autózta, így aztán ő indult a második verseny első rajthelyéről. A szétlövést López nyerte Loeb és Muller előtt.

Továbbá büntetéssel sújtották Tin Sritrait, a helyi hőst, mert nem jelent meg a mérlegelésen (rajtrács vége mindkét versenyre). Valamint – bár mért időt nem sikerült futnia – engedélyezték Stefano D’Asténak a rajtot.

 Az időmérő edzés végeredménye (kombinált)

Térültek-fordultak a versenyzők, és máris kezdődött az első verseny egy autogramosztás után. López eltűnt az élen, a többiek meg zúzdát nyitottak. Rögtön az első kanyarban odaveszett csaknem az összes sárga autó: Coronel megint olyan messzire ment a versenyben mint Kínában, meg is jegyezte, hogy jó lenne már egy hosszabb versenyt futni. Nicky Catsburg, Nicolas Lapierre és Hugo Valente tartott még vele. Szokásos rajtbaleset volt, mindenki értetlenül állt az eset előtt, hogy vajon mi is történt pontosan és ki volt a hibás. Sajnos a thai rendező nem volt éppen a helyzet magaslatán azt illetően, hogy mikor mit kéne vágni ismétlésbe (régi motorosok talán emlékeznek még korai Maláj Nagydíjakra, ahol a rendező már az időmérős felvezető körök alatt eltévedt…), így elég nehéz is volt követni az eseményeket. Végül Coronelt részesítették megrovásban, bár érdekes ítélet, figyelem bevéve, hogy úgy kellett kioperálni a hátsó lökhárítójából az egyik Lada egy nagyobb darabját.

A többiek az ötödik kanyarban követték példájukat, újabb tömegjelenet végén a kört befejezvén a boxba hajtva kellett feladnia Yvan Mullernek (akinek először csak szerelték az autóját, de csak néhány plusz körhöz jutott ezzel és végleg elszálltak a bajnoki esélyei matematikailag is) valamint sajnos Michelisz Norbertnek is. Így aztán mindössze 10 autó fejezte be a versenyt (később John Filippi defektet kapott, Tom Chiltonnak pedig műszaki problémái támadtak), tehát mindenki más pontszerző helyen végzett.

A nap lemenőben volt és csodálatos látványt nyújtott, amint bizonyos kanyarokban a fény végigfutott az autókon, kirajzolva azok sziluettjét. Bruno Correia körözött a mezőny előtt, amíg összeszedték a roncsokat. Ez eltartott pár körig, így a verseny megnyúlott. Már igencsak szürköletbe hajlott az ég, amikor leintették a futamot. Az egyetlen, ám annál szebb előzést (lehet, hogy volt több is, csak a rendező lecsúszott róla) Rob Huff mutatta be, aki a rajtrács legvégéről – részben hála a sok-sok kiesőnek – utolérte és támadta Monteirót, majd a 11. körben meg is előzte a Portugált belülről.

Az egyébként egész hétvégén fülzúgásra panaszkodó López megnyerte a versenyt, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert és másodszor is világbajnok.

A dobogóra Sébastien Loeb és Ma Qing Hua állhatott fel. Őket Bennani, Tarquini, Huff, Monteiro, D’Aste, Demoustier és Sritrai követték. Sajnos ez egyben azoknak is a teljes névsora, akik egyáltalán teljesíteni tudták a versenytávot.

Az első verseny végeredménye

A Citroënnek még egy kicsit várnia kellett az ünnepléssel, mert a második verseny a nyakunkon volt.

Olyannyira, hogy többen nem is végeztek a szereléssel, mások pedig elkapkodták azt. Sajnos a magyar csapatban is utóbbi történt: nem kértek felmentést a Parc Fermé szabályai alól, így Norbi ugyan fel tudott állni a pole-ba, kiválóan rajtolt és akár a dobogón is végezhetett volna, egy áthajtásos büntetés véget vetett az álmoknak.

Michelisz már a felvezető körben is a rajtrácson ragadt, nem volt tehát a legjobb az összes előjel… A sárga négyes egyetlen autója sem lett kész, így Coronel, Castburg, Lapierre és Valente is a boxból nézték a futamot. Coronelnek se a fele kár, ami pénzt utazásra költ mostanában – hanem egész!

A rajt után rögtön Bennani randevúzott Yvan Mullerrel, a francia ismét letette az autót helyben – azt a kocsit meg kár volt megcsinálni… Mullernek pedig, ha már a VB-cím elúszott, legalább az nem lenne mindegy, hogy Loeb előtt vagy mögött végez-e az összetettben.

Michelisz, Monteiro és Chilton ebben a sorrendben jöttek ki az első kanyarból és Monteiro a harmadik körben állt az élre. Norbit a negyedikben hívták be az áthajtásos büntetésre. Loeb, Ma és Tarquini zárkóztak fel Chiltonra.

Kegyetlen csata volt, a ROAL britje úgy védekezett, mintha csak az élete múlna azon a második helyen, de reménytelen helyzetben volt egy Citroën ellen. Loeb elment neki, és Monteiro nyomába eredt.

Mialatt Ma, Tarquini és López is megpróbált túljutni Chiltonon, mi nézők talán az egész WTCC történetének legszebb látványában gyönyörködhettünk. Lement a nap és Buriram fölött az ég szürke-lila-vörösre színeződött. Gyúltak a fények a pálya körül, égtek a fényszórók az autókon, de még így is elő-előfordult, hogy valaki el-elnézett egy féktávot.

Ma végül a 8. körben előzte meg Chiltont, de lerázni nem tudta. López lesben állt és egy alkalmas pillanatban mindkettejüket befűzte. Hihetetlen előzési manővereknek voltunk szemtanúi – talán lehetett volna ilyen az egész év…

Végül Tarquini is megpróbálkozott Tommal, de bizony ez pünkösdi királyság volt az olasznak, alig egy fél körig tartott. A brit alaposan elpepecselt azzal, hogy akit csak lehet, mindenkit feltartson, megérkezett rájuk hátulról Bennani és Huff is, és ekkor Chilton is elnézte a féktávot, és el is ment mindenki mellette, aki csak a környéken volt…

Ebben a pillanatban piros zászlóval leintették a futamot.

Értetlenül néztünk körbe mindannyian. Versenyzők, csapatvezetők, kommentátorok… Ilyenkor ugyanis, ha a látási körülmények változása, vagy egyéb okból a szervezők túl veszélyesnek látják a verseny folytatását, leinthetik azt, de előtte ki szokták (ki kellene) írni a képernyőre az ilyesmit… “Race stopped” – szólt a felirat hirtelenjében, ahelyett, hogy “race suspended”. Vagyis nincs folytatásra esély. Igazából két kör volt hátra, ami legrosszabb esetben is öt perc, valószínűleg nem történt volna semmi baj, ha végigmennek a fiúk. Így azonban az utolsó befejezett kör eredménye számított, vagyis Tarquini, Bennani és Huff hiába előzte meg Chiltont, a 11. kör állása szerint kapták a helyezéseket és pontokat.

Az élet néha furcsa. Ami az egyik percben hatalmas boldogság, az a következőben akár a poklot is jelentheti…

Tiago Monteiro idei harmadik győzelmét aratta, szokásához híven ráfeküdt a motorháztetőre és megpuszilta a Hondát. Megkapta a serleget az első helyért és eljátszották neki a portugál himnuszt. A boldogság addig volt teljes, amíg a technikai ellenőrzésen meg nem bukott a versenygép. Az egyik oldalon alacsonyabb volt a padlólemeze (nyilván véletlenül), mint a másikon, és a megengedettnél közelebb került a földhöz.

Nem lehet éppen irigylésre méltó lelki állapot, ahogyan az eredménylita első sorából az utolsóba kerül a nevünk és azt írják fölé, hogy a versenyből utólag kizárva… Loeb nagyon akarta ezt a győzelmet, nagyon hajtott érte, de nyilván nem így akarta végül megkapni. Ez egyben azt is jelenti, hogy immár Muller előtt áll az összetettben.

A második verseny eredménye

És akkor itt van a kétszeres világbajnok. A srác, akit két éve még nem is ismertünk. A srác, akinek megint csak nem kellett egy teljes idény ahhoz, hogy ismét világbajnok legyen. A srác, aki már félig franciának érzi magát…

Pechito az első verseny után könnyek között szállt ki az autóból, a második után pedig nagyon dühösen. Bár nem láttuk, hála a thai rendezőnek ismét, de Ma csaknem mindkettejük versenyét idő előtt fejezte be. López felemelt mutatóujja jelezte a kínainak: itt és most nem ölelkezünk!

Ölelkezett ő mindenki mással (később a kínai csapattárs is megkapta a pacsit). Ez a kis argentin egy csodálatos fickó, hihetetlen tehetséggel és valami gyerekes bájjal. Nem lehet rá öt percnél tovább haragudni, de még Loebnek és Mullernek is csak egy fél idényig sikerült tavaly. És hogy számára mi a legnagyobb dolog mindebben? Saját bevallása szerint az, hogy a gyerekkori hőse, akit hatalmas tisztelettel a szívében bámult minden argentin ralin, most a csapattársa, akit elvert, nem is egyszer (és igen köztudott, hogy nincs semmi a világon, amit Loeb nehezebben emészt meg, minthogy elverik, pláne ha a csapattársa) azt mondta: Pechitónak megvan a tehetsége ehhez, megérdemli, hogy kétszeres világbajnok legyen, megdolgozott érte.

Narancssárga füldugóval a fülében (a fülzúgás miatt) és hihetetlen örömmel a szívében itt ül egy 32 éves srác… Kétszeres világbajnok. Ki hinné első pillantásra?

Magyar Szilvia

Comments

comments