TCR EU ráhangoló: “És a maradék”

Fotó: TCR EU Official

„Szőkék legelébb, aztán feketék, végül barnák, és a maradék…” – szól a mondóka. A lent bemutatásra kerülő négy versenyzőt nem azért hozzuk ez alatt a cím alatt, mert nem lennének jó versenyzők, hanem azért, mert őket semmilyen szempont alapján nem tudtam egyéb csoportokba besorolni. Nagyon is jó versenyzők, meghatározó egyéniségek is vannak köztük. TCR EU bemutató sorozatunk utolsó előtti felvonása következik, Francisco Abrauval, Giovanni Altoéval, Jens Reno Møllerrel és Jean-Karl Vernay-jal.

Francisco Abrau is igen ifjú versenyző, mindössze 24 éves. Portugália Funchal nevű városában született 1994 júliusában. A Sport&You csapat színeiben övé a mezőny másik Peugeot-je Brichéé mellett. Tizennégy évesen korosztályos portugál gokartbajnok lett, 2016-ban egy győzelemmel második a TCR Portugal sorozatban, egy évvel később 3-3 győzelemmel a TCR Iberico bajnoka lett, a TCR Portugalban pedig ismét második. Láthatóan az eddigi eredményei nem rosszak, de egyelőre a tabella 17. helyén áll, 4 ponttal.

Fotó: TCR EU Official

Ugye, emlékszünk még Giacomo Altoéra, aki tavaly a WestCoast Racingnél Morbidelli csapattársa volt, majd a M1RA-hoz is benézett? Giovanni a nagytestvér a családban. Édesapjuk az üzemeltetője és tulajdonosa az Adria Raceway-nek, ahol tavaly az egy hétvégés TCR Európa kupát tartották. Giovanni ott meg is nyerte a kupa DSG kiírását. Azóta is DSG váltós autóval versenyez, tehát ebben a szezonban végig. Ezáltal – mivel eddig minden versenyen megnyerte a DSG kiírást – eléggé nagy esélye van ismét az Európa kupa DSG bajnokává avanzsálni. 1998 márciusában született Pordenonéban. A Pit Lane Competizioni színeiben versenyez Audijával, az összetettben jelenleg pont nélkül áll, de a DSG Trophy-t vezeti.

Fotó: Magyar Szilvia

Jens Reno Møller a másik skandináv a mezőnyben Stian Paulsen mellett. Még emlékezhetünk rá tavalyról, amikor a fordított pole-t érő 10. idő megfutása után úgy odacsapta a célegyenes végén az autót, hogy miniatűr saját csapata hajnali 5-ig ragasztgatta, hogy el is indulhasson a fordított pole-ból, ha már kiharcolta… És bizony kiharcolta magának a dobogót is, azzal az összeragasztott autóval!

Ha valaki megkérdezné, hogy jó versenyző-e, nem tudnék válaszolni a kérdésre. Annyi biztos, hogy nagyon tapasztalt. De az is biztos, hogy láttunk már a 47 éves dántól nagy tetteket és ronda hibákat is. Talán mindig attól függött, éppen milyen napja volt. A tavalyi hungaroringi dobogója mellett emlékezetes számomra az oscherslebeni hétvégéje, ahol az időmérő edzést számtalanszor kellett éppen miatta (is) leállítani, mert a briefingen elmondták, hogy „Ha kicsúsztál, ne rázd a sódert az autódból az ideális ívre!”, de Møllernek, akár ha a falnak beszéltek! Harmadszorra aztán legalább sikerült annyira kicsúsznia, hogy bele is ragadt a kavicságyba.

Ő is makacs északi, miniatűr saját csapattal és költségvetéssel, jelenleg egy Honda Civic-kel. Gondolom, a dobogót szívesen ismételné, abban azonban biztos vagyok, hogy az éjszakai autó-puzzle-t egyáltalán nem!

Fotó: Magyar Szilvia

A legnagyobb név maradt a végére, már csak ilyen ez az ábécé… Jean-Karl Vernay gyakorlatilag mindenhol versenyzett, ahol csak lehetett, és jól csinálta, bármit is csinált, mert 2010 után egészen szép eredményei vannak, öt különböző bajnoki címmel a tarsolyában, 5 különböző sorozatból. Nem a tehetségét vagy a sebességét vonom kétségbe, amikor csodálkozom az eredményein, pusztán tisztában vagyok vele, hogy milyen mennyiségű segítséget kap folyamatosan a Volkswagen csoporttól, leginkább az Auditól. Nélkülük ezek az eredmények valaki más zsebébe vándoroltak volna.

Személyes élményeim korlátozottak a 30 éves franciával, mivel velem legtöbbször kézjelekkel kommunikál, miután egyáltalán hajlandó kihúzni a fejét a mobiljából. Azt, hogy tud beszélni, onnan tudom, hogy tavaly a Hungaroringen, az első versenyen dobogós lett, és a sajtótájékoztatón beszélt. Továbbá két éve, a hírhedt imolai egynapos TCR International versenyen durván magára haragította Alain Menut, mivel azt vágta a kamerába (nyilván első felindultságában), hogy szándékosan blokkolt előtte, hogy tönkretegye a körét. És, aki ismeri Menut, az tudja, hogy ennyi bőven sok(k) volt a svájcinak!

S, hogy mire jut majd JK San a Hungaroringen? Egy biztos: nem vagyunk az Audi pályája, és ezt jól megtanulta már Stefano Comini is tavaly…

Magyar Szilvia

Comments

comments