Francois Flamand / DPPI
Egész héten egy 2009-es verseny emlékképei és a 10 év WTCC című könyv Gabriele Tarquini által írott fejezetének lapjai pörögtek a fejemben. Ezekből ugyanis nem csak sejthettük, hanem előre tudhattuk: a veterán olasz abból is képes várat építeni, amiből másnak megpróbálni sem tanácsos. És valóban: kilenc évvel később Gabriele Tarquini újra bajnok! De lássuk ezt a sztorit!
Emlékeim szerint ezt még soha, senki nem merte megpróbálni! Mármint, hogy ugrálás álló-e a versenyautója teteje. Frederic Vervisch-nek külön gratuláció a bátorságért: az Audi átment a tető-be-nem-törés teszten is!
Vervisch úgy van Makaóval, mint amikor az ember sötétben ér haza, előkapja a kulcscsomóját, rögtön elsőre a megfelelő kulcsért nyúl, ami tapogatás nélkül, egyből kényelmesen csusszan a zárba. Először járt itt, egész hétvégén a legjobb makaói újonc volt, és ahogy mások csak szenvednek, mert sehogy nem jön nekik kézre a pálya, Fred egyszerűen csak elsőre kompatibilis vele.
A fordított rajtrács miatt a Comtoyou belgája a harmadik helyről indult, Timo Scheider és Kevin Ceccon mögül, de Pepe Oriola és Yvan Muller elől. A rajt viszonylag jól sikerült, de nem értünk körbe tömegzúzda nélkül. Scheider, Vervisch, Ceccon és Muller kényelmesen eljöttek elöl, kemény, de fair csatában, összeérés nélkül. Viszont Oriola a szokott helyen (márhogy a negyedik kanyarban, a tömegbalesetek szokott helyén) meglökte Ehrlacher-t, aki megpördült, farral lekoccolta a falat, egyenesbe állt és tovahaladt. Viszont Oriola a falba állt, és a teljes középmezőny egymásba szaladt mögötte. Nem volt látványos, egymás tetejére parkolós, kigyulladós tömegbaleset, de jó néhányan ott hagyták néhány olyan alkatrészüket, ami nélkül nem nagyon lehet versenyezni. Huff pénteken azon is gondolkodott, hogy a 10. helyről el sem indul, neki még van egy pole-ja, nem akarja ledarálni az autót. Itt ugyan a Golf egy karcolást sem szenvedett el (vagy nem látszott rajta semmi), de Huff egyből le is rakta azt a box előtt. Később csatlakozott a futamhoz, a mezőny végén.
A dugó magától tovagörgött, egy kis sárgára volt szükség, de mindenki betalált a boxba. A sérült autók között volt Gabriele Tarquinié, Michelisz Norberté, Jean-Karl Vernay-é, Orioláé, Thed Björké, csak hogy néhány jelentősebbet említsünk.
Az első négyes jó tempót diktált, Ehrlacher, Guerrieri, Bennani, Berthon, Ferrara, Panis, Filippi, Comte, Ma, Couto, Shedden, Dupont, Coronel, Homola, Tse Wing Kin, Souza, Lo Kai Fung, Szabó Zsolt és Nagy Norbert követték őket. A többiek a boxból (Huff kivételével) már nem mentek sehová.
Aztán a harmadik körben Vervisch olyan előzést mutatott be Scheideren, mintha csak egész életében itt versenyzett volna: a kétszeres DTM bajnok kénytelen volt megadni magát. Kicsit hátrébb Muller is lenyomta Ceccont. A francia később próbálkozott Scheiderrel is, de mindhiába, viszont legalább a szívbajt hozta ránk, amikor 2 centi híján csaknem összeértek. De tudta Muller is, hogy kell neki az a dobogó – egy roncsnál mindenképpen többet ér!
Az utolsó előtti körben még Panis puszilta meg a falat (ez neki láthatóan szokásává kezd itt válni), de tovahaladt az addigi pozíciójában, tizedikként.
Elöl a sorrend már nem változott, Vervisch nem adta senkinek élete első WTCR futamgyőzelmét: ilyen boldogságot is ritkán látni eredményhirdetésen. Szerencsére az Audi erős autótetőket épít! Bár a húsvét még odébb van, Fred garantáltan ragadni fog még egy hét zuhanyzás után is, úgy meglocsolták, különösen Muller. És persze Scheider első dobogója is igen említésre méltó. De térjünk csak vissza egy pillanatra ahhoz a bajnoki címhez! Ebben a pillanatban még mindig Gabriele Tarquini vezetett…
A második futam végeredménye (Bennani és Huff utólagos áthajtásos büntetést kaptak, a rajtnál való kiugrásért. Bennani a 7. helyről a 10.-re esett vissza.)
Muller szempontjából úgy nézett ki a dolog, hogy kellett volna egy dobogó, és tetejében Tarquininek még egy nulla, hogy a franciának összejöjjön az ötödik, tehát az olasz még mindig nyeregben volt, merthogy volt ott elöl egy csapattársa… Mint ahogy Mullernek is volt egy hátul.
Forrás: Frederic Vervisch, instagram
Ritkaságszámba megy az ennyire tiszta rajt Makaóban: nem volt zúzda. Volt viszont nagy meglepetés, mivel Esteban Guerrieri Lerajtolta a pole-ból induló Rob Huffot. A brit tehetetlen volt, mindent megpróbált, de ebbe most bele kellett törődnie. Közben, néhány hellyel hátrébb Oriola, Vervisch és Scheider vívott kemény csatát, hogy ki fér be elsőként a Lisszabonba, és csak azért nem akadt rajtuk fenn a teljes követő boly, mert nem fordultak keresztbe. Oriola meglökte Scheidert, aki meglökte Vervischt, a német és a belga kicsit összeértek, Oriola tovább ment, az említett duó pedig valahová a mezőny vége felé tudott a vonatba csatlakozni. Igen meglepő, de ezért (se) nem büntették meg Oriolát.
Ezzel be is állt elöl a sorrend: Guerrieri, Huff, Vernay, Michelisz, Muller, Ehrlacher, Oriola, Ceccon, Tarquini, Björk. A két hyundaios csapat nem csak az egyéni, de a csapat bajnoki címért is harcban volt egymással, ehhez viszont vagy Mullernek kellett volna Michelisz előtt, vagy Björknek Tarquini előtt végeznie, hogy ne hódítsa el mindkét címet a BRC.
Ment a vonatozás, elöl Huff is próbálkozott, Vernay is, Muller is, ám mindhiába. Egyszer csak azt láttuk, hogy Bennani törött első felfüggesztéssel parkol a boxa előtt, majd, nem sokkal később Panis ismét beleállt a falba. Ha valaki ezen a hétvégén nem kompatibilis ezekkel a korlátokkal, akkor ő egészen biztosan! Gyorssegélyben nem lehetett megoldani a problémát, jöhetett Bruno Correia és a Safety Car. Mindez alatt Scheider és Ferrara is letette a boxa előtt az autóját.
A hatodik körben a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, Huff nem tudott mihez kezdeni Guerrierivel, Vernay azt hitte, hogy fog tudni mihez kezdeni Huff-fal, Björk viszont kezdett is valamihez Tarquinivel: ezt az előzést még néhányszor visszanézzük majd szerintem, azért az egy pontért, ami jelen esetben a csapatbajnoki címet az YMR irányába tolta!
Aztán a 11. körig nem is történt semmi különleges, próbálkozások voltak, változások nemigen, ám ekkor Jean-Karl Vernay senkitől sem zavartatva beleállt a gumifalba a Lisszabonnál. Szerencsére gyorsan tudták orvosolni a problémát, ez nem szólt bele a bajnoki cím alakulásába: amíg Michelisz távol tudta tartani Mullert a dobogótól, és Tarquini nem követett el több hibát, addig az egyéni bajnoki cím az olaszé volt.
Huff reményei egyetlen makaói győzelemre (a két pole-ból) és Mulleréi egy újabb bajnoki címre akkor foszlottak végképp szerte, amikor Szabó Zsolt besokallt, és egy körrel a vége előtt, az utolsó kanyarban úgy vágta oda az autót a gumifalhoz, hogy a roncs elterült a kanyar közepén. Azért másfél kört mégsem futhattak le dupla sárgával és egy ronccsal az utolsó kanyarban, tehát ismét jött Bruno Correia, és itt minden eldőlt.
A futam pontszerzői ebben a sorrendben: Guerrieri, Huff, Micheisz, Muller, Ehrlacher, Oriola, Ceccon, Björk, Berthon, Tarquini.
Esteban Guerrieri a könnyekig meghatódva élvezte első makaói győzelmét, és a tényt, hogy ezzel az összetett harmadik helyén végzett. És mi történik, hogyha dobunk két pole-t, de egyetlen győzelem sem lesz belőle? Huff most tudta, hogy elégedettnek kell lennie, és olyan örömmel ölelgette Guerrierit, mintha legalábbis ő maga nyert volna. Ha már sporttársiasság, akkor itt a példa, akit lehet követni!
A 2018-as WTCR szezon bajnoka Gabriele Tarquini, három ponttal Yvan Muller előtt. A csapat bajnoki cím, ugyancsak három ponttal az YMR-t illeti. Ez hát a története annak, ahogyan Gabriele Tarquini ismét tudott vesztettnek tűnő helyzetből talpra állni, és várat építeni abból is, amiből köztudottan nem (mindig) lehet. És tény, hogy a Hyundai volt a legjobb versenyautó a szezonban, hiába próbálták őket többször is agyon sújtani a BoP-val, de az is tény, hogy amikor Yvan Muller egyszer azt mondta nekem, hogy neki van a legjobb csapata az egész világon, igazat szólt: nagyon kicsi csapat volt, nem is ők fejlesztették az autót, ők csak használták, de jobbak voltak, mint a BRC. S amikor nem voltak jobbak, jobban jött ki a lépés.
Tulajdonképpen igazságos elosztása volt ez a bajnoki címeknek, a makaói pole-oknak és futamgyőzelmeknek. Az idény során 15 különböző győztesünk volt, és minden márkától állt valaki a dobogó tetején, tehát talán nem mondhatni, hogy minden sima volt, és minden csodálatos, de hogy végül nagyjából minden a helyére került, az tény.
Magyar Szilvia
Social Profiles