Marracrash-i büntetések

Fotó: fiawtcc.com

Fotó: fiawtcc.com

Adós vagyok tegnapról a büntetések történetével, s azzal, mi is történt Tom Coronel és Michelisz Norbert között Marokkóban.

Nos Tom valóban elég pipa volt. Ez azonban nem feltétlenül Norbinak szólt, hanem az egyész elviselhetetlenül kegyetlen versenyzői valóságnak, amiben sajnos már jó ideje majdnem mindig Coronel az áldozat.

Kezdjük az elején: már az időmérőn sem a váltó törött el: az autó pneumatikus emelője engedte le magát, végigkarcolva az aszfaltot, ezzel rettenetes hangot produkálva. Ha nem lett volna olyan következménye, amilyen volt, nyilván mindenki nevetett volna az eléggé blőd műszaki hibán.

Aztán jött az első verseny, ahol még az első kör vége előtt Coronel a pálya szélén végezte, mert Chilton meglökte hátulról. Nem volt nagy az ütközés, Chilton autójának legalábbis meg sem kottyant, de Coronel megint olyan szerencsétlen volt, hogy eltörött az első futómű. Különösen nagy pech, amikor az embert a saját csapattársa teszi parkolópályára, Chilton ette is kezét-lábát, hogy nem tudott megállni, mert elmérte a féktávot, és hogy az ő hibája volt. Csapattársra persze fele annyi ideig sem haragszunk, mint riválisra, Coronel fogadta a bocsánatkérést, Chiltont megbüntették utólag 30 másodpercre, szent volt a béke, egyben volt az autó, rajtolt a második verseny.

Szegény Tom még addig sem jutott, mint az előbb. Megint Chilton volt mögötte, meg Michelisz. Mint utóbb kiderült, ezúttal Norbi tolta Coronelt a falba, persze ő sem az a szándékos rosszakaró fajta. A Touring Car Timesnak elmondta, hogy nem biztos benne, de lehetséges, hogy azért veszítette el autója fölött az uralmat, mert őt is tolták hátulról.

Igazság szerint Coronel elmondta: tisztában van azzal, hogy Norbi az egyik legtisztábban, legbiztonságosabban vezető versenyző az egész mezőnyben. Norbi pedig megjegyezte – körülbelül 500 “Sajnálom!” között –, hogy Coronel az utolsó, akinek valaha is tönkretenné versenyét szándékosan. De bizony az első percekben Coronel úgy volt vele, hogy mondott mindent, csak éppen szép nem volt benne egy szó sem. Bár lenyugodott, és az Over the line-ban már viszonylag önmaga volt, azt azért megjegyezte, hogy nem biztos, hogy a nürburgringi tesztre össze tudják rakni a kocsiját, és hát érti ő a bocsánatkérést és – ami a legfőbb – nagyon is értékeli azt, ha valaki elismeri, hogy hibázott, ettől a számlát még ő fizeti…

Időben persze megfizettek érte a piros-feketék is: Chilton és Michelisz is 30-30 másodpercet kapott (mint utólagos áthajtásos büntetést).

A másik “tökön-babon át” páros Hugo Valente és Mehdi Bennani volt a második versenyen, meg is büntették mindkettőt. Ugyanazt a büntetést kapták ugyanazért: 30 másodperc utólag, mert egymást püfölték! Nem kifejezetten értem az új büntetési szisztémát a WTCC-ben. Parázs csata volt. Ugyanúgy benne volt mind a kettő nyakig, kár is lenne tagadni. Nem sodortak bajba senki mást, és mi, nézők hihetetlenül élveztük. Mennyivel szebb lett volna, ha annyiban hagyják! Jó, igaz, nagyon elszaladt velük a ló a végére, és valóban nem szerencsés ennyire durván autóversenyezni, de aki össze akarja törni a saját kocsiját, az tegye!

Természetesen más a helyzet, ha ártatlan versenyzőtárs autóját törik össze, olyan buliba rángatva bele őt, melyről nem tud, vagy nem akar részt venni benne. De ők ketten messziről sem voltak ártatlanok…

A versenybíróság el fogja érni, hogy haláli unalmas versenyeink lesznek, mert a felesleges büntetésekkel teljesen kiirtják az ilyen szép csatákat a pályáról!!

Született a vasárnapi napon még egy büntetést, mégpedig Tiago Monteirót bírságolták meg, adminisztratív hiányosságok miatt ötezer euróra. Férfiasan bevallom, a pontos okot nem értem. Nem arról van szó, hogy ne lenne feltüntetve a versenybíróság döntésén az ok, vagy hogy nem tudnék annyira angolul, hogy elolvassam és megértsem. Pusztán ismerni kellene az értelmezéshez a hivatkozott bekezdéseket a szabálykönyvből, mely most nem áll rendelkezésemre.

Sajnos azt a hivatalos honlapról és az ott közzétettekből nem tudtuk meg, mi lett az orosz rulett vége büntetésben mérve (Kozlovszkij és Huff között), ugyanis a 10. és 13. közötti számú döntések “elvesztek” az éterben. A Touring Car Timesnak Kozlovszkij elmondta, hogy amit a sportfelügyelők Gabriele Tarquinit történő előzési kísérletként értékeltek biztosan nem volt az, hiszen nem működött a kormányszervó, így logikusan nem áll neki a visszafordítóban előzni, ami érthető. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a fékkel is gond volt, nem tudta sem megállítani sem irányítani az autót. A sportfelügyelők nem hittek neki, és utólagosan neki is kiosztottak egy 30 másodperces időbüntetést. (Személyes megjegyzésként teszem hozzá csupán, hogy mind közül ez volt a legértelmetlenebb büntetés, hiszen az ifjú orosz dirib-darabra tört autóval ott maradt a bukótérben az első kör végén, így aztán  nem volt helyezése, amin ronthatott volna a büntetés!)

Miután Coronelnek visszatért a humorérzéke, csak ennyit tett hozzá: “Én most már csak Marracrash-nek fogom hívni ezt a pályát!” Valahol azért igaza van!

Magyar Szilvia

Comments

comments