Kis délutáni gumi-krimi

Fotó: DTM hivatalos

Az nyert ma Assenben, aki a legjobban tudott bánni a gumikkal, s ez nem más, mint az Audi pilótája, Mike Rockenfeller. A német 2017-ben tudott utoljára versenyt nyerni, akkor is Hollandiában, Zandvoortban. Marco Wittmann remekelt, és bebizonyította, hogy DTM autóval is lehet előzni egy MotoGP pályán.

A tegnapi eső után felhős, ám napsütéses idő köszöntötte a mezőnyt vasárnap reggel. René Rast szerezte meg a pole pozíciót 1:24.849-cel, csak 132 ezreddel volt gyorsabb a WRT-s meglepetésembernél, Jonathan Aberdeinnél, akié a második rajtkocka lett. Mike Rockenfeller, Nico Müller és a helyi hős, Robin Frijns követte őket. A tegnapi győztes, Marco Wittmann csak a 18. helyről rajtolhatott. Elmondása szerint egy szenzorhibát találtak a motorban, ami vasárnap délelőtt folyamán jelentkezett először.

Nico Müller a futam előtti interjúban elmondta, nagyon nagy szerepe lesz a megfelelő gumikezelésnek, hisz az asseni legendásan gumigyilkos pálya. És milyen igaza lett…

Jonathan Aberdein abroncsai már a felvezető kör után füstöltek. Timo Scheider, a SAT1 szakértője szerint ez önmagában nem jelentene problémát (túlmelegítette a gumikat, és most hűlnek vissza), a fiatal dél-afrikai azonban jól elrontotta a rajtot, az első kör végére a 9. helyre esett vissza. A leglassabb kanyarban, a Stubbenben, ahová a mezőny gyakorlatilag egyszerre esett be, Paul di Resta gyorsan a kavicságyban találta magát, Van der Linde pedig összeakadt Loic Duvallal, amiért azonnal vizsgálat alá került. Marco Wittmann az első kör után a már a 13. helyen állt.

Van der Linde büntetése nem maradt el, a versenybírák szerint helyet kellett cserélniük Duvallal. Szerencsétlenségére Pietro Fittipaldi haladt Duval előtt, ám a még nagyobb büntetés elkerülése érdekében kénytelen volt két pozíciót is feladni. Duval a helycsere után azonnal ki is jött a boxba friss abroncsokért, korán, már a hetedik körben.

Rast mindeddig nem tudott elszakadni az üldözőktől, Rocky és Frijns folyamatosan tapadtak rá. Wittmann a nyolcadik körben már a hatodik helyért csatázott Aberdeinnel, de emberére talált: két körön át kellett próbálkoznia, végül külső ívről sikerült körbeautóznia ellenfelét.

A versenyben még mindig vezető René Rast nagyjából a táv felénél, a 16. körben jött ki kereket cserélni.

Frijns közben nagyon izgalmas csatába került Wittmann-nal. A német már-már meg is előzte a hollandot, ám Frijns nem hagyta magát, keményen védekezett, és megpróbált olyan rövidet fékezni, amilyet csak tudott, végül elfogyott alatta a pálya, és kénytelen volt a betonnal borított bukótérbe menekülni.

Loic Duval a boxkiállások után az első helyen robogott, ám elkezdtek jelentkezni nála a gumikopás első jelei, mert Rast túl könnyen ment el mellette. Szerencsétlenségére így ő is összekerült Wittmann-nal, amiből megint a BMW-s versenyző jött ki győztesen.

Bruno Spengler és Jake Dennis is a 20. körben estek ki, feltételezhetően műszaki hiba miatt, mert mindketten a boxba hajtottak. Duval ekkorra már bajban volt, elkapta Rockenfeller, majd Frijns is gyakorlatilag elment mellette.

Ferdinand Habsburg boxkiállásából mindenki megtanulhatta, hogyan ne nyomjuk a pedálokat a versenyautóban, miközben a szerelőnk lecserélné a jobb hátsót: Timo Scheider szerint egyszerre kell benyomni a féket és a kuplungot, különben a kerék pörögni kezd, és a szerelő hiába szeretné, nem fogja tudni megejteni a cserét.

Duval a 22. körben másodjára is kijött a boxba kereket cserélni, mert ekkorra már vállalhatatlan köridőket autózott, és nagyon sok időt vesztett.

Marco Wittmann ekkor már a második helyre küzdötte fel magát, ám Rockenfeller ezt nem hagyta annyiban. Látványosan gyorsabb volt a BMW-nél, majd kétkörnyi csata után meg is előzte a bajort. Közben Rast 6 másodperces előnye eltűnt, és Rocky minden különösebb erőfeszítés nélkül autózta körbe márkatársát.

Timo Glockot is utolérte az extrém gumikopás, és kénytelen volt megejteni egy második kiállást a 29. körben. René Rast ekkorra már látványosan küzdött az autóval, és nem volt más választása, mint vezető helyről kiállni egy szett friss gumiért, amit hangos F betűs káromkodásokkal vett tudomásul.

Miközben azon izgultunk, hová jön vissza Rast (a 14. helyre), Joel Eriksson kapitális motorhiba áldozata lett a célegyenesben. Félő volt, hogy be kell küldeni a biztonsági autót, ám a fiatal svédnek sikerült biztonságos helyen leállítania az autóját, ahonnan a pályamunkások könnyedén be tudták vontatni azt a szalagkorlát mögé.

8 perccel a vége előtt Frijns gumijai is megadták magukat, ami újabb kerékcserét jelentett a hollandnak.

Nico Müller közben feljött Wittmannra, és már dörzsölhettük a tenyerünket, hátha megismétlődik a tegnapi csata, de Müller végül nem került igazán közel Wittmannhoz.

Beindultak viszont a végére az Astonok: Paul di Resta és Daniel Juncadella is olyan időket időztek, mint a mezőny eleje. Juncadella meg is támadta Jamie Greent, és elvette a hatodik helyét, nem sokkal ezután Di Resta is levadászta a brit audist. S, ha ez még nem lett volna elég, Juncadella az utolsó körben megpróbálta elkapni Frijnst is az ötödik helyen, ám a végül Rast lett a nevető harmadik, aki a friss gumikkal el tudott menni a kakaskodók mellett.

Rockenfeller végül 4,5 másodperces előnnyel látta meg a kockás zászlót, mögötte Nico Müller és Marco Wittmann haladt át a célvonalon.

René Rast végül pontokat mentett, s a mai pech után 22 pontos előnnyel indul Brands Hatch-be.

„Iszonyatosan boldog vagyok! A DTM a világ legnagyobb kihívással rendelkező versenysorozata. Tegnap ugyanezekkel a beállításokkal a középmezőnyben végeztünk, ma meg megnyertük a versenyt. Jól sikerült a kvalifikáció, és a rajtot is sikerült jól elkapnom. Tudtam, hogy ma minden azon fog múlni, hogy miként tudjuk beosztani a gumikat, így megpróbáltam őket óvni, ami úgy tűnik, sikerült. Mivel az üldözőim és köztem lévő különbség egyre nőtt, a végén már az autó minden zajára odafigyeltem, hogy biztosan elérjünk a kockás zászlóig” – mondta Mike Rockenfeller a verseny utáni interjúban.

Wittmann szavai a futam után: „A tegnapi jó kvalifikációs eredmény után a mai természetesen csalódás volt. Nem számítottunk túl jó eredményre az utolsó helyről indulva, mert abból indultunk ki, hogy itt Assenben nehéz lesz előzni. De már az első kör után a 10. vagy a 11. helyen álltam, nem sokkal később pedig már a hatodik helyért csatáztam. Ott aztán megrekedtem egy Audi mögött, így korán kijöttem a boxba, és megpróbálkoztunk egy elévágással. Ez sikerült is, innen már csak a gumira kellett figyelnem.”

„Nem semmi ez az idei DTM szezon. Ma a gumikezelés volt a siker kulcsa. Nálam is már a határon mozgott a gumik állapota, de végül működött a taktika. Az utolsó pár körben szívesen csatáztam volna még Marcóval, de a jobb hátsó kerekemben elment a guminyomás, így nem mentem bele semmilyen rizikóba, még a rázóköveket is elkerültem. Szerettem volna nyomás alatt tartani őt, de közben nem túl sokat kockáztatni. Ettől függetlenül elégedett vagyok a harmadik hellyel” – mondta Nico Müller.

A vasárnapi verseny teljes végeredménye:

null

null

Schneider Erika

Comments

comments