Huff: “A biztonságnak nincs ára…”

Fotó: fiawtcc.com

Fotó: fiawtcc.com

A világ tele van érdekes dolgokkal. Nem tudjuk őket hová tenni, nem tudunk túllépni rajtuk, nem látjuk bennük a logikát, de esetenként legalább nevetni tudunk rajtuk…

Egy ilyen roppant „érdekes” dolog esett meg Rob Huffal is: Visszaküldték a versenyzőiskolába! (64 versenyzőtársával együtt, hogy indulhassanak a Nürburgringi 24 óráson.) Minden bizonnyal ma érkezett meg a számla, azért ma osztotta meg tapasztalatát a világgal:

Miután részt vett néhány hivatalos nürburgringi tesztnapon, beleértve a nürburgringi 24 órásét is (a versenyen végül váltótársaival a 10. helyen végeztek), nyert VLN-t és többek között WTCC világbajnok is, nem találták (hogy pontosan kik is, azt nem írja Huff a közösségi médiában megjelent bejegyzésében) elég tapasztaltnak arra, hogy részt vegyen a 2015-ös idény versenyein (hosszú távú versenyek). Ezért vissza kellett ülnie az „iskolapadba” 2 napra.

Ennek eredményeként ült 7 órát egy tanteremben, megismerkedett a buszozással a pálya körül, majd mindkét nap 8 kört ült egy oktató mellett a Nürburgringen…

„Természetesen mindig is úgy éreztem, hogy a biztonságnak nincs ára. De történetesen tévedtem! Ugyanis kiderült, hogy kiszámlázhatsz mindezért 1000 €-t egyenként 64 „tapasztalatlan” versenyzőnek!” – írja Rob.

Legalább a szervezők részéről látjuk a logikát: 64.000 €-t!

Hozzátenni sem tudunk mit, azt hiszem…

Magyar Szilvia

Comments

comments