Már a pénteki második szabadedzésen sejteni lehetett, hogy a norisringi versenyhétvégén a Mercedeses versenyzőknek komoly sansza lesz arra, hogy jó eredményt érjenek el. A magyarországi futamot követően majdnem egy hónapot kellett várni a DTM újabb fordulójára.
Ezen a futamhétvégén két darab, egyenként egy órás edzéssel készültek fel a pilóták a szombati kvalifikációra illetve a vasárnapi versenyre. Az első edzést Daniel Juncadella nyerte meg, míg a másodikat már Robert Wicckens húzta be. Úgy tűnt, hogy ezen a pályán csupán az Audi versenyzői vehették fel a versenyt a mercedes pilótákkal.
A pole pozíciót Robert Wickens, a FREE MAN’S WORLD Mercedes AMG csapat versenyzője szerezte meg 47.883-as körével, míg a kanadai pilóta mögött Paul di Resta, a Mercedes AMG versenyzője futott be a második rajtkockára. A harmadik helyet egy audis pilóta, Jamie Green szerezte meg, míg a legjobb bmw-s Marco Wittmann lett a nyolcadik helyen. Az időmérő teljes eredménye megnézhető ITT.
Az eső miatt kissé csúszós, 2.3 km hosszúságú pályán Wickens végül rajt-cél győzelmet aratott. A mezőny a Safety Car mögül kezdte meg a 82 körös futamot, de az első körök még így sem alakultak túl jól Vitaly Petrov illetve Di Resta és Green számára. Petrov az első körben pördült meg, míg a skót és a brit versenyző a Dutzendteich kanyarban piruetteztek.
A mezőnyt végül a negyedik körben engedték útjára, azonban Spengler és Farfus, Juncadella és Molina egyaránt egymásra talált. A futam során két versenyző is boxutca áthajtásos büntetést kapott, mivel nem engedelmeskedtek a kék zászlós szabálynak, így Petrov és Müller versenyét ezzel alaposan megnehezítették.
Az időjárás folyamatosan javult, a pálya fokozatosan száradt, így a versenybírák már a slick abroncsok és a DRS használatát is engedélyezték. Elsőként Spengler váltott slickekre, majd Wickens is és később sem bánta meg ezt a taktikát, a futam végére már 23.906 másodperces előnyt épített ki a második helyen befutó Green-el szemben. A pontszerzők közé még Ekström, Mortara (aki a húszadik helyről ért fel a negyedikre), Wehrlein, Wittmann, Hand, Rockenfeller, Tambay, Scheider fért be.
A verseny eredménye ITT megtekinthető.
A bajnoki tabella ITT megtekinthető.
Fotó: DTM Media
Social Profiles