Chilton az SLR-nél folytatja

Tom Chilton
Tom már korábban is aláírt volna, ha lett volna szabad autó…

Tom Chilton az SLR-nél folytatja. Bár a találgatások a tavalyi idény vége óta folyamatosan életben tartották és tényként kezelték a pletykát, az SLR-nek nem volt több szabad autója, amibe a brit beülhetett volna. Egészen mostanáig.

Az egyetlen szabad Citroën ugyanis egy többoldalú megállapodás keretében bizonyos részben a Citroën China tulajdonát (is) képezte, és logikus volt, hogy a kínaiak nem akarnak megválni az autótól, habár a fő csapat kijelentette, hogy nem futtatja azt saját égisze alatt. Az autót már tavaly is az SLR tartotta üzemben, de  nem rendelkeztek az autó tulajdonjoga fölött.

Chilton ennek megfelelően mindig úgy reagálta le a kérdést, hogy igaz-e, hogy az SLR-hez tart, hogy „Azt én is nagyon szeretném!”. Mivel a gyári ülések elfogytak a Hondánál, Chilton pedig különösebben nem érdeklődött a tavaly gyenge teljesítményt felmutató Ladák iránt, logikus volt, hogy idén is valamilyen privát lehetőség után néz. A ROAL-t elhagyni pedig csakis egy jobb csapatért volt észszerű döntés.

Az SLR már november végén kijelentette, hogy dolgoznak azon, hogy a korábban a kínaiakhoz kötődő autó tulajdonjogát megszerezzék. Ez az elmúlt héten megtörtént, Chilton pedig nyomban alá is írt hozzájuk.

„Ez egy nagyon izgalmas év, ez lesz az egyik legjobb ülés, amiben versenyezni lehet, a csapat nem régóta van a bajnokságban, de már nagyszerű eredményeket értek el, és még továbbiak jönnek. A Citroën C-Elysée már bebizonyította, hogy világbajnok konstrukció. Ez, egy profin vezetett csapattal kombinálva csakis előrelépést jelenthet számomra. Célom, hogy az első háromban végezzek, valamint, hogy megszerezzük a WTCC Trophyt és a privát csapatok bajnokságát is megnyerjük. Nagyon sok tapasztalatom van már, ami csakis pozitív dolog lehet a csapat és a csapattársaim számára is. Nagyon tisztelem Sébastien Loeböt és izgalmas érzés az ő csapatában vezetni” – mondta Chilton a ma reggeli sajtóközleményben.

Loeb hozzátette: „Tom már megmutatta, mennyire versenyképes. Tudom, mert versenyeztem ellene. Ambiciózus versenyző, aki nagyszerű tapasztalatot hoz magával. Szeretnénk találkozni az elvárásaival. Meg vagyok győződve róla, hogy lehetőségeink adottak jó eredmények eléréséhez.”

Magyar Szilvia

Comments

comments