Chevrolet hattyúdal, brazíliai vakáció

menucuritHosszú-hosszú szünet után a WTCC megkezdte Európán kívüli turnéját 2012-ben. Az első állomás Curitiba, Brazília volt.

A tegnapi időmérő edzés a rendes mederben folyt, a Chevrolet-ék elverték a mezőnyt, szokás szerint. Michelisz Norbert az első körből a 8. helyen ment tovább, majd a Q2-ben a 10. helyen végzett, így a második versenyre megszerezte a pole-t.

Q1

Q2

Az első vasárnapi versenyt Yvan Muller, Alain Menu és Rob Huff ebben a sorrendben várta az élről, és meg is ejthették a rajtot egy extra felvezető kör után.

A három Chevrolet elhúzott a távolban, csak Gabriele Tarquini tudta valamelyest követni őket. A mezőny hátralévő része kiváló csatákkal szórakoztatta el a közönséget és egymást.

Az első kör közepe táján Alberto Cerqui Tiago Monteiróval akadt össze, és a portugál törött első felfüggesztéssel állt meg a pálya szélén.

Michelisz a 10. helyen haladt, és az előtte futó Pepe Oriolával csatázott hosszan… A várva várt előzést végül a 9. körben sikerült végrehajtania.

Tom Boardman a középmezőnyben akadt össze mindazokkal, akik az ő 13. helyére pályáztak, és sikerült egy áthajtásos büntetést kiharcolnia magának.

A 13. körben Frantz Engstler pördült ki, majd tért vissza a pályára, de a visszajátszások alapján eléggé kérdéses volt, hogy a szorosan mögötte haladó Stefano D’Aste meglökte-e…

Végül a Chevrolet különítmény Muller, Menu, Huff sorrendben futott be, őket Tarquini, Nykjaer és Alex McDowall követte. Michelisz 9.-ként ért célba.

 Első verseny eredménye

A második verseny állórajtjától Michelisz kiválóan rugaszkodott el a pole-ból, és egy darabig vezetett is. A Chevik úgy vágtak át a mezőnyön, mint kés a vajon, és alig két körön belül Tarquini és a három kék autó úgy tapadt Norbira, mint a matrica. Az előzés csak idő kérdése volt.

Engstler újra a kavicságyban landolt, ott is hagyta a kocsit szépen a 2. körben. A 4. fordulóban a másik Engstler kocsi, Charles Kaki Ng ütközött Pepe Oriolával, leamortizálva ezzel egymás kocsiját és a fél bukóteret is, így be kellett küldeni a pályára a Safety Car-t. Ha eddig még nem lettek volna elég közel Tarquiniék a zengős BMW-hez, akkor ezt a biztonsági autó megoldotta, így amikor az a 7. körben elhagyta a versenypályát, mind a négy autó elhúzott Michelisz mellett. Ugyanakkor Tarquininek még csak elmosolyodni sem volt ideje a vezetés okán, mert a kék különítmény őt is hátrébb sorolta. Most éppen Huff, Menu, Tarquini és Muller volt a sorrend.

A 9. körben Cerqui előbb hátulról lekoccolta Dudukalo autóját, majd azzal a lendülettel nekivágódott a célegyenes falának, telehintve törmelékkel a környéket. A szervezők már nem küldték vissza a pályára a biztonsági autót, csupán a sárga zászlót lengették.

A futam hossza végül a Safety Car periódus miatt 16 körösre nőtt, de ez mit sem változtatott a végeredményen.

Még Monteiro borzolta a nézők és versenyzőtársai idegeit egy érdekes manőverrel: a kanyar bejárati pontján kicsúszott, át a füvön, és a kijáratinál visszavágódott versenyzőtársai közé, arra a helyre, ahonnan elhagyta az aszfaltot. Centiken múlott, hogy ebből nem lett hatalmas ütközés, de Monteiro csak tehetetlen utas volt az autójában.

Egyéb említésre méltó esemény nem történt. A dobogóra Huff, Menu és Tarquini állhattak fel (Muller épp csak lecsúszott.), valamint legjobb yokohamásként Michelisz.

Második verseny eredménye

Fotó: fiawtcc.com

Comments

comments