A TOP-15-ben zárta a Szilveszter Rallye-t Jedlóczky és Nagy Norbi

Fotó: Molnár Ádám – Szilveszter Rallye Kommunikáció

Derekasan helytálltak a Szilveszter Rallye több mint 200 fős mezőnyében a magyar túraautó-versenyzők: nem csak Jedlóczky L. Márk, hanem a kezdeti nehézségek ellenére Nagy Norbert is a legjobb tizenöt helyezett között zárt. A jubileumi esemény pedig cseh győzelmet hozott: Bisaha Ondrej és Petr Tesinky a Ford Fiesta R5-össel hatból négy szakaszt megnyerve állhatott a dobogó legtetejére.

Ami a magyar túraautósainkat illeti, már a szombati nap folyamán is egészen szép teljesítményt nyújtott mind a Jedlóczky L. Márk és Somogyi Pál, mind a WTCR szlovákiai második futamán dobogóra állt Nagy Norbert és Szilassy Arnold alkotta duó, pedig utóbbi csak egy csereautóval tudott rajthoz állni, miután a csütörtöki tesztnapon csütörtököt mondott a motor a #26-os rajtszámú Mitsubishi Lancer EVO-ban. Két szakasz és egy nap után a három TCR Európa-kupa-fordulón is részt vevő Jedlóczky a 10., Nagy meg a 16. helyen állt – a vasárnapi performanszuk nagyjából megegyezett a szombatival, így igencsak előkelő helyeket csíptek el a végelszámolásban. Jedlóczky – aki korábban, a Braking News Motorsport számára adott interjúban leszögezte, hogy a 2019-es folytatást vagy a TCR Europe-ban, vagy a hazai raliversenyzés világában képzeli el – a 145 célba ért versenyző közül a 11., Nagy Norbi a 13. helyen végzett, tehát a legkevésbé sem vallottak szégyent.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Automobil Szövetség (MNASZ) elnöke éppen megadja a rajtjelet Jedlóczky L. Márknak, aki a 11. lett a 20. Szilveszter Rallye-n.
Fotó: Molnár Ádám – Szilveszter Rallye Kommunikáció

„Ezalatt a három csodás nap alatt ismét rengeteg új élménnyel gazdagodtam. Először is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Hadik Rallye Teamnek, a támogatást a szüleimnek, Somogyi Pálnak meg a navigálást. Az első nap a teszttel kezdődött: tudtunk menni néhány kört és így vissza is tudtunk rázódni. Másnap, az első két gyorsasági a Ring belsőn volt. Szerettem volna, ha kicsit esik az eső, és szerencsére így is történt. Puha gumikat tettünk fel, így az első szakaszon futottunk egy abszolút hatodik időt, amin meglepődtünk. A második gyorsra leszakadt az eső, ami miatt a slickeken küszködtem, főleg a Ring utolsó szakaszán, de szerencsére csak pár másodpercet dobtam el. Az utolsó nap enyhén jeges terep fogadott minket, majd kaptunk egy 15 másodperces büntetést, amiért hozzáértem az egyik gumiakadályhoz, de ennek ellenére sikerült összehozni egy abszolút nyolcadik időt. Miután beértem a boxba, a szerelők gyorsan megragasztották a sárvédőt, majd a Ring belsőn, az előző naphoz hasonlóan, a szakasz második felében végig keresztbe csúszva jöttünk, akartunk ellenére. Az utolsó két gyorsot nem igazán vártam, de csak amiatt, mert még nagyon szerettem volna menni ezzel az autóval, nem akartam, hogy ilyen hamar vége legyen. Ekkor már gyakorlatilag száraz úton mentünk, így sokkal bátrabban tudtam vezetni. Az utolsó gyorsaságin már az első kanyarban megforogtunk vezetői hiba miatt, ugyanis túlságosan bátor voltam a hideg gumikon. Szerencsére gyorsan irányba tudtam állítani az autót, és mentünk tovább – a szakaszt a 15. helyen zártuk, az összesítést meg az abszolút 11. helyen. Születhetett volna jobb eredményt is, de szerintem egy szavam sem lehet” – összegezte a Szilveszter Rallye-n nyújtott teljesítményét Jedlóczky.

Nagy Norbi egy másodperc híján megismételte a tavalyi eredményét, de a kezdeti nehezségéket figyelembe véve ez is több mint bravúros teljesítmény.
Fotó: nagynorbi.hu

„2014 óta kihagyás nélkül indulok a Szilveszter Rallye-n, de azt gondolom, hogy az idei volt számomra az egyik legemlékezetesebb. A csütörtöki tesztet követően abban az autóban, amivel eredetileg indultam volna, meghibásodott a motor, így az éjszaka folyamán csereautót kellett hozni, hogy másnap rajthoz tudjunk állni Szilassy Arnold navigátorommal. Péntek reggel, mikor a pályára érkeztem, örömmel konstatáltam, hogy megérkezett a csereautó, egy szinte hasonló Mitsubishi Lance EVO IX. A verseny első szakaszát óvatosan kezdtem, úgy voltam vele, hogy először ismerjem meg az autót, legyen minden rendben és aztán majd ráérünk nyomni, hosszú még a verseny. Az első gyorsaságit követően a 20. helyen álltam, de számomra ez még akkor is várakozáson felüli volt, hiszen az élmezőny tele volt profi ralipilótákkal és R5-ös autókkal. A második gyorsaságin már mindent beleadtam és a 12. helyen végeztem, összetettben pedig feljöttem a 16. helyre, ami hatalmas eredménynek számított, hiszen mögöttem még mindig voltak széthegyezett EVO-k, valamint R5-ös autók. Szombaton a 3. etappal, a Ring Külsőn folytattuk, nem volt a kedvencem ez a szakasz, mert reggel még nagyon csúszós és saras volt. A negyedik gyorsaságin volt egy hibám, ahol ott maradt jó pár másodperc, de ennek ellenére is a 13. helyen végeztem, ha az nincsen vélhetően bejöttem volna a 10. helyre, összetettben pedig szintén a 13. helyen álltam. Az 5. és a 6. szakaszra új gumikat raktunk fel, ennek okán joggal bízhattunk abban, hogy javítani tudunk összetettbeli helyezésünkön. A 6. szakaszon az abszolút 8. helyen értem be az „N”-es EVO IX-szel, ezen a szakaszon én voltam a legjobb mitsubishis, és csak R5-ös autók végeztek előttem. Összetettben végül a 13. lettem, egy másodperccel elmaradva a 12. helytől, a tavalyi eredményemtől. Óriási élmény volt idén is belekóstolni a rali világába, ez a néhány nap nagyvonalakban jellemezte az egész évemet: volt mélypont – mint a csütörtöki meghibásodás – és voltak szép sikerek, mint például a 6. szakaszon elért 8. hely. Összességében azt gondolom, hogy nagyon megérte idén is elindulni, köszönök szépen mindent a csapatnak, a szerelőknek, akik mindig gyorsan és hamar megoldották a problémákat, Gyarmati Arielnek az autókat, Turán Frigyesnek a gumikat, valamint Szilassy Arnoldnak a remek navigálást!” – értékelt Nagy Norbi a weboldalán.

Mindeközben az abszolút győzelem sorsa sokáig kérdéses volt egy nem részletezett és a büntetésekkel való variálás miatt. Végül az elsőség Bisaha Ondrejé és Petr Tesinky-é lett, 8.6 másodperccel megelőzve Velenczei Ádám és Szedő Csaba kettősét, akik végig a cseh skodások nyomában voltak, de így is ők lettek a legeredményesebb magyarok, két szakaszgyőzelemmel. A dobogó legalsó fokára pedig ifj. Kiss László és navigátora, Nyirfás Yulianna állhattak fel annak ellenére, hogy munkájukat az egész verseny folyamán technikai viszontagságok hátráltatták. A TOP-10-ben két meglepetés is akadt: a prototípus Ford Fiestával Tomasz Zbroja és Jakub Wróbel negyedikek, Kázár Miklós és Nigel Stately meg hetedikek lettek egy régi Mitsubishivel.

Cseh győzelemmel zárult a jubileumi, 20. Szilveszter Rallye.
Fotó: Molnár Ádám – Szilveszter Rallye Kommunikáció

Az R2-es kategóriát Tim Gábor és Timár Tamás kettőse zárt az élen, abszolútban ez a 14. helyre volt elegendő. Az amatőrök között Branislav Micko és Ivan Mutnansky, a Historic-kategóriában a Grzegorz Olchawski, Łukasz Wrónski duó, az 1400 Kupában Vogel Adrienn és Notheisz Ivett, a Lada 1-eseknél Bacsa Tamás és Hanyik Gergely, a Lada 2-ben pedig Fancsik Gergely és Zólyomi Ferenc győzedelmeskedtek.

Ezzel véglegesen lezárult a 2018-as autósportos a Hungaroringen – Mogyoród környékét a motorzaj legközelebb 2019 tavaszán fogja elnyomni, párhuzamosan a madárcsicsergés megjelenésével.

A jubileumi, 20. Szilveszter Rallye végeredménye erre a linkre kattintva érhető el.

Kováts Olivér

Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu

Comments

comments