A szabad és időmérő edzések a Slovakiaringen ismét a törődésről lettek emlékezetessé, bár a Zengőnek mást is jelentettek: Lángokat és jó eredményt, utóbbit az első versenyen is.
Azok után, hogy Olaszországban a Honda szerelői napokig dolgoztak Michelisz Norbert autóján, a Honda továbbra is két dolgot tudott: gyorsan menni, és időnként kigyulladni (például most a féktárcsa az első szabadedzés alatt). Ennek ellenére a magyar szurkolók legnagyobb örömére Norbi megszerezte a 3. rajtkockát a vasárnapi első versenyre.
Az első verseny repülőrajtját a három hondás az élen kiválóan kapta el, sikerült is megőrizniük a rajtsorrendet végig a futam alatt, bár Michelisz a 8. körtől folyamatosan támadta Tiago Monteirót, előzésre nem került sor. A mezőny hátsóbb fele kisebb-nagyobb lökdösődésbe keveredett, például Tom Chilton versenyének Freddy Barth vetett véget, míg Rob Huff magától látogatta meg a kavicságyat. Rene Münnich és Michail Kozlovsky is a boxban fejezte be a versenyt, és Tom Coronel addig-addig támadta a bizonytalankodó James Nash-t, hogy végül sikerült megelőznie, bár a két autó összeért. A sportfelügyelők vizsgálat alá vonták az összes esetet, ám estére kiderült: nem alkalmaznak büntetést senkivel szemben, a pályán tapasztaltak miatt.
Egyéb helyen tapasztaltak miatt azonban többen is feddésben vagy pénzbüntetésben részesültek. A JAS Honda csapatát figyelmeztették, hogy többet győzelem esetén se másszanak fel a boxutca falán lévő kerítésre, míg Alex MacDowall 250€-s pénzbírságot kapott, mivel kormány nélkül hagyta autóját a Parc Fermében.
Szerencsére a végeredmény a pályán dőlt el, mely végül az első három helyen megegyezett a rajtsorrenddel: Gabriele Tarquini első hondás győzelmét aratta Monteiróval és Michelisszel a dobogó két további fokán.
Az első verseny hivatalos eredménye
A második verseny jóval eseménydúsabb volt, sok harccal, előzésekkel és ugyancsak lökdösődésekkel. Michelisz végig harcban volt a pontszerző helyekért, azonban az utolsó kör elején a szervó elszállt a Hondában, az autó drasztikusan lelassult a célegyenesben, és a versenyzőtársak elhúztak mellette. A versenyt Tom Coronel megérdemelten, szépen, végig vezetve nyerte, miután kitűnően rajtolt. Tarquini is fantasztikus rajtot produkált, szintén végigharcolta a versenyt, ám ez most csak a harmadik helyre volt elég.
Sajnos a zengős Honda hullámzó teljesítménye tovább folytatódik: hol az egekben jár az autó, hol Norbi járja meg vele a poklot. A következő felvonás a Hungaroringen lesz látható egy hét múlva, remélhetőleg több sikerrel a magyar csapat számára.
Fotó: fiawtcc.com
Social Profiles