Olasz győzelem, francia büntetés – Slovakiaring, első futam

MicheliszFelvirradt a nagy nap, amikor a Zengő először rajtolhatott az élről (nem fordított rajtrács miatt), a Slovakiaringen, a 2012-es sorozat hetedik versenyén.

Michelisz a repülő rajtnál ügyesen őrizte meg vezető helyét, habár a Dudukalót megelőző Tarquini folyamatosan próbálkozott. Nash már az első kanyarban a kavicságyban nézelődött. A kör közepe táján többen is elmentek homokozni, köztük a másik Ford és Rob Huff is.

Michelisz magabiztosan vezetett, mialatt Nash egy másik kavicságyon túl a gumifalban parkolt le.

A harmadik körben Norbi kisebb hibát vétett, és ezt a két követő SEAT-os azon nyomban kihasználta: Tarquini és Dudukalo is előzni tudott, de a magyar fiú rajtuk maradt és követte őket. Dudukalo erősen feltartotta Micheliszt, megérkezett a nyakukra Yvan Muller is. Amikor az orosz fiú kisebb hibát vétett, Norbi előzni próbált, sikertelenül. Néhány másodperccel később Muller próbálkozott Norbi előzésével, és ki is forgatta a magyar fiút a pályáról.

Ha eddig bárkinek kétségei lettek volna afelől, hogy a világsztárokat is megbüntetik-e a Zengő terhére, akkor itt a válasz: bizony-bizony nem gondolkoztak sokat a felügyelők, Muller áthajtásos büntetést kapott.

Ez sajnos sokat nem segített Michelisz helyzetén, aki a megpördülés miatt a 8. helyre esett vissza.

Tarquini vette át a vezetést, Dudukalót, annak újabb hibáját kihasználva Pepe Oriola megelőzte és Alain Menu szorongatta hátulról. Michelisz próbálta védeni a 7. pozícióját, közben a második helyen haladó Oriola bal első defektet kapott, Huff pedig beállt a boxutcába egy gyorsszervízre.

Norbi Stefano D’Astéval vívott nagy csatát az ötödik helyért, miközben Tarquinit az első helyen leintette a kockás zászló. Mögötte azért csak-csak bejött (bár utcahossznyi hátránnyal) csapattársa, Dudukalo. A dobogóra még felállhatott Alain Menu is. Wéber Gábor egy középmezőnyben vívott nagy csata után a 10. helyen futott célba.

Az első verseny végeredménye:

Tarquini, Dudukalo, Menu, Cerqui, D’Aste, Michelisz, O’Young, Coronel, Boardman, Wéber, Muller, Bennani, Macdowall, Di Sabatino, Ng.

Eredmények

Fotó: fiawtcc.com

 

Comments

comments