Yvan Mullernek legalábbis az első futamon… De valószínűleg Michelisz Norbert boldogabb lehet a két dobogójával.
Az újabb eszméletlenül hosszú szünet után nem tudni, a pilóták többsége álomként vagy anti-álomként élte-e meg az amerikai futamot. Az összes szabadedzés, az időmérő és a versenyek is igen-igen eseménydúsra sikeredtek, ha a pálya vonalának elhagyása eseménynek számít.
Először is a sonomai pálya mindenkinek új volt, másodszor a semmi közepén van, így igen piszkos, csúszós, harmadszor pedig egy kész hullámvasút. Szóval nem volt könnyű megtanulni.
Az időmérő eleve késve kezdődött, majd még piros zászlóval is meg kellett szakítani, tehát a dolgok nem mentek valami gördülékenyen, ugyanakkor az immár csak egy autóval, Michelisz Norberttel versenyző Zengő csapatnak nem lehetett oka panaszra, hiszen Norbi a Q1-ből a 7. helyen ment tovább, a Q2-ben pedig az 5. rajtkockát szerezte meg. Természetesen az első négy helyezést elvitte a három Chevi és Gabriele Tarquini.
Másnap a mezőny Alain Menu, Gabriele Tarquini, Yvan Muller, Robert Huff és Michelisz Norbert sorrendben várhatta az első verseny rajtját.
Maguk a versenyek sem voltak kevésbé eseménydúsak, mint az edzések, például rögtön az első kanyarban 4 autó maradt ott, miután a profelhő eloszlott… Michelisz jól rajtolt, a három Chevrolett mögött haladt, Tarquini előtt. Miután Menu kiállni kényszerült a 4. körben (még Tarquinivel került közelebbi ismeretségbe az első kanyarban), Norbinak csak arra kellett figyelni, hogy a pályán maradjon, és lehetőleg Tarquini előtt. Mivel ezt a feladatot sikeresen megoldotta, a harmadik helyet hozta haza a Zengőnek.
Muller nem talált más játszótársra, csak Huffra, aki viszont nem tudta megelőzni, így az első futam a franciáé lett.
Gyorsan felkészültek a második nekifutásra a pilóták. A rajt valamivel jobban sikerült mindenkinek, mint az imént, a verseny már nem egészen. A hatodik körre tele lett a pálya környéke roncsokkal, be is küldték a biztonsági autót. Az utolsó megmozdulás a Safety Car megérkezése előtt Yvan Muller részéről az volt, hogy kipörgette Frantz Engstlert. A következő megmozdulás a versenybíróság részéről jött: áthajtásos büntetésre ítélték a világbajnokot, így Huff örökölte meg az első helyett, akit keményen üldözött Michelisz. Végül a 15 körösre duzzadt futamot nemes egyszerűséggel elfelejtették időben leinteni, így a pilóták teljes bizonytalanságban mentek még egy kört.
Ez nem zavarta a nyári szünetben megnősült Huffot, aki hazahozta a győzelmet a hétvége második dobogós helyét szállító Michelisz előtt. Végül csak-csak előkerült a kockás zászló is, és Tarquinivel egészült ki a dobogó.
„Lehetséges lett volna a győzelem, de csak túl sok kockázat árán. Ez volt a legjobb hétvégém, szóval azt hiszem, boldog lehetek az eredménnyel.” – nyilatkozta Michelisz.
Fotó: fiawtcc.com
Social Profiles