Michelisz pole a TCR-ben

Fotó: TCR Official

A TCR hungaroringi időmérő edzése sokkal több izgalmat tartogatott, mint a DTM-é, és nem csak azért, mert a mezőny jelentős része hazai pályán teljesített éppen. A Q1-ről épp csak lecsúszó James Nash-től, a Q2-ben történt piros zászlós balesetig, a fölényesen pole-t szerző Michelisz Norberttől a gyakorlatilag zéró költségvetésből gazdálkodó, mégis a Q2-be jutó Stian Paulsenig láttunk mindent, amit csak el tudunk képzelni (és mit nem!).

A Q1 alatt nem is gondoltuk volna, hogy ebből nagyobb izgalmak kerekedhetnek. Az Alfa Romeóknak nem ment, de Michela Cerruti elmondta, hogy tudták, hogy ez nem lesz az Alfa pályája – arra azonban nem számítottak, hogy ennyire. Nem ment az új KIA-val éppen összeszokó magyaroknak sem, Ficza Ferenc arra panaszkodott, hogy még nem elég erős az autó. És nem ment a tavalyi bajnok Stefano Comininek sem, aki egyenesen kijelentette, hogy a ballasztsúly-rendszert felül kell vizsgálni, mert az autója egyszerűen vezethetetlen ezen a pályán ezzel a súllyal. “Az autó olyan volt, mint egy tank, vagy esetleg egy hajó. De egyáltalán nem versenyautó. Nem csak hogy vezethetetlen az autó, de ezen a pályán ekkora ballaszttal még veszélyes is.” – fakadt ki az időmérő edzés első fele után a svájci.

A Q2-be végül Jean-Karl Vernay, Michelisz Norbert, Tassi Attila, Pepe Oriola, Giacomo Altoé, Daniel Lloyd, Mato Homola, Rob Huff, Jens Reno MØller, Roberto Colciago, Gianni Morbidelli és Stian Paulsen jutottak.

Michelisz egy darabig vizsgálat alatt volt, amiért a sportbírók látni vélték, hogy blokkolta Nash-t, és Nash addig el sem hagyta az autót, ám a “további teendő nincs” felirat megjelenése véget vetett a kétkedésnek, Nash pedig kiszállt az autóból.

A Q2-t Jens Reno MØller durva balesete vágta ketté. A dán versenyző gyors köre végeztével a célegyenes végén rosszul kapta el a rázókő végét, minek következtében a korlátba fordult, majd a bukótérbe sodródott. A pálya tele lett törmelékkel, a piros zászló elkerülhetetlen volt. 4:45 volt hátra ekkor az edzésből, és többen ebben az időszakban voltak első gyors körükön, köztük Rob Huff és Stian Paulsen is. Egy piros zászló sosem jön jókor, de ezeknek az embereknek egyenesen a legrosszabbkor érkezett.

A pálya tisztára takarítás után még mindenki tudott egy felvezető kört futni, és legalább egy repülő körre elmenni. Lloyd esetében törölték az egyetlen mért kört, amit futni tudott, mivel nem először akadt problémája azzal, hogy a pálya a két fehér vonal között fekszik. Paulsen lemaradva követte a bolyt, a többiek egymás hegyén-hátán próbáltak gyors kört kicsikarni autójukból, a tömeg miatt mindhiába. Jelen esetben a norvég taktikája volt célravezető.

Végül Michelisz megmutatta, hogy nála jobban senki nem ismeri a Hungaroringet, Vernay és Tassi előtt szerezte meg a pole-t. Morbidelli 10. rajthelye az olasz számára fordított pole-t jelent a második versenyre.

Az időmérő edzés végeredménye

Mato Homolát kizárták, az összes idejét törölték, azonban engedélyezik neki, hogy elrajtoljon holnap a rajtrács végéről. Autója technikailag nem egyezett meg a homologizációs iratokkal.

A holnapi versenyeket reggel 9-től és délután egytől kísérhetik figyelemmel akár a TCR Youtube csatornáján, akár televíziós közvetítésben.

Magyar Szilvia

Comments

comments