A portugál versenyző már a múlt heti kínai fordulóra sem tudott elutazni, mivel még nem épült fel teljes mértékben a barcelonai tesztbalesete után, ahol nagy sebességgel, fékezés nélkül csapódott bele a gumifalba.
A portugál versenyző már a múlt heti kínai fordulóra sem tudott elutazni, mivel még nem épült fel teljes mértékben a szeptemberi barcelonai tesztbalesete után, ahol nagy sebességgel, fékezés nélkül csapódott a gumifalba.
Akkor még nem tudtuk, mi lesz a helyzet, ám a nyitott mondat végére ma pont került: Tiago Monteiro sajnos kihagyni kényszerül a japán versenyt is. Az orvosai szerint még nincs olyan fizikai állapotban, hogy a szervezete elviseljen egy ütközés, vagy baleset okozta esetleges sérülést, így azt tanácsolták, maradjon otthon a családjával Portugáliában, és folytassa a rehabilitációt. Hogy ki fogja helyettesíteni beugrósként, egyelőre nem ismert.
Monteiro így nyilatkozott:
„Ez karrierem egyik legnagyobb csalódása. A csapattal olyan keményen dolgoztunk, hogy bajnoki esélyessé váljunk és most az egészet látom kicsúszni a kezeim közül. Nagyon nehéz ezt elfogadnom. A legrosszabb, hogy a felépülésem hiába halad jól, az idő ellenem dolgozik. Ez viszont extra motivációt ad a jövőre nézve, és ha eljön az ideje, erősebben fogok visszatérni.
Köszönettel tartozom az orvosi csapatnak, hogy minden nap küzdenek értem, hisz közös célunk, hogy amilyen gyorsan csak lehet, visszatérjek a versenyzéshez. Köszönöm mindenkinek, akik üzentek, és támogatnak ebben a nehéz időszakban.”
Honda sajtóközlemény
Schneider Erika
Social Profiles