Kizárták a Hondákat az elmúlt két futamról

Fotó: fiawtcc.com

Fotó: fiawtcc.com

A ma reggel kilenc órakor kapott sajtóközlemény értelmében a Hondával versenyző csapatokat (JAS, Zengő Motorsport) a technikai ellenőrző bizottság utólagosan kizárta mind a magyar mind pedig a marokkói versenyhétvégéről, eredményeiket törölték a padlólemez szabálytalansága miatt.

A padlólemezek vizsgálatára a magyar verseny időmérő edzése után került sor, és az időmérő edzés eredményét sosem véglegesítették, mert ez a vizsgálat folyamatban volt. Végül verseny előtt pár perccel egy ugyanilyen sajtóközleményben tudatták velünk, hogy a vizsgálat lezárult, és a Hondák elrajtolhatnak.

A dolog ezzel megoldottnak látszott, ám ma reggel visszamenőleges hatállyal kizárták mind a négy autót az összes azóta futott kvalifikációból és versenyből (Hungaroring, Marokkó). A technikai bizottság indoklása szerint az érintett alkatrész kivitelezésében különbözik attól, amit a technikai homologizáció alkalmával a csapat bemutatott, továbbá ugyancsak különbözik anyagösszetételében.

A Honda gyári csapata jelezte fellebbezési szándékát, ezért az eljárás továbbra is függőben van.

Comments

comments