„Ez egy kész őrültek háza!” – mondta Tom Coronel. De kezdjük az elején!
Igen, számomra is egy kész őrültek háza volt, mire kijutottam a pályára. Minden bizonnyal mind a 75.000 kilátogató néző örömmel vette volna, ha valaki kinyitja a hátsó kapukat. El lehetett volna kerülni az olyan baleseteket, mint az átláthatatlan dugó a pálya körül, és az első verseny lekésése (a nézők kb. 50%-a lemaradt az első versenyről, mert vagy a dugóban szorult kocsijában ült, vagy a pálya körül bolyongott… Végül volt olyan, aki megelégelte mindezen idegesítő bolyongást, és önhatalmúlag berúgta az egyik hátsó kaput… (olcsóbb lett volna kinyitni, mondom én!)
A következő csodálatos dolog az volt, hogy a káosz (amit vasárnap már kevésbé tartunk viccesnek és érdekesnek, mint pénteken) visszatért a pályára – nem más, mint a biztonsági szolgálat teljes vezetésével. Hogy ezeknek ki, mikor és miért mondta, hogy hajtsanak végre a közlekedésben teljes átszervezést, azt nem tudom, minden esetre a nézők széles tömegei jutottak olyan helyekre, ahol például a fotósokat szállító busznak kellett volna haladnia – lehetőleg nem 5 m/órás sebességgel…
A lényeg, hogy időben indultam, így éppen a rajtra foglaltam el a legmegfelelőbbnek hitt pozíciót, egy olyan géppel, amit a boxutcai és még véletlenül sem a pályafotózáshoz találtak ki. De én ki akartam próbálni ezt is…
Attól tartok, az esetek 99%-ában sikerült olyan fotókat csinálnom, amiken vagy túl sok, vagy túl kevés autó szerepelt… Néhány kör után elmentem hát megkeresni a gépem számára is megfelelő kanyart – így már sokkal jobb volt!
Az első versenyről röviden: Michelisz rögtön a rajt után elkapta a második helyet, és nem is engedte ki azt soha többé a kezei közül. Sőt, a verseny vége felé csatázott Menuvel is, de azért a győzelmet a svájci vitte el… És a kicsi Villa, egy hatalmas, Tarquinivel és két további Chevivel vívott csata után felállhatott a pódiumra! Micsoda boldogság a Zengőnél és a Proteamnél!
Mellékesen tenném hozzá, hogy Rob Huff a negyedik helyre hozta haza a Chevit a 12.-ről! Aki ezek után nekem még egyszer azt találja mondani, hogy a Ringen nem lehet előzni… Hát jó az a Chevrolet, elhiszem, de szárnyai azért nincsenek!
A díjátadó ceremónia keretében Norbi a serlege mellé jó nagy ölelést is kapott, és ezt látva Menu is széttárta karjait, mondván: „Hát az én ölelésem hol marad?” Vicces fiú, az nem azért járt Norbinak… De aztán ő is megkapta… Remélhetőleg elégedett volt vele! 🙂
Szóval az autók újra felsorakoztak a rajtrácsra, és néhány kíváncsi felhő is megérkezett, a versenyt megtekintendő. És abban a pillanatban, amikor kialudtak a piros lámpák, Tom Coronel „kész őrültek háza”-ja kezdetét vette.
Minthogy a tegnapi Q1-ben Bennani végzett a tízedik idővel, így ma övé volt a második verseny pole-ja. A kollégák már fogadásokat kötöttek a sajtóközpontban, hogy vajon mekkora karambolt fog okozni a marokkói srác… Mindannyian veszítettek volna, ha tényleg fogadnak, mert a hatalmas karambolt Michelisz okozta. Történt ugyanis, hogy az előtte forduló Bennani korábban kezdett lassítani, mint arra Norbi számított, a magyar fiú lefutott a pálya szélére, elveszítette az irányítást autója felett, és a pályán keresztül sodródva még másik két autót is alaposan összetört…
A BMW orrából alig maradt valami, de Michelisz így is megpróbálta visszahozni a boxba, mialatt néhány esőcsepp landolt a pályán…
30 másodpercen belül a pálya egy uszodára kezdett hasonlítani, lassan vízilabdázni lehetett volna autóverseny helyett, így piros zászlóval felfüggesztették a versenyt. Az autók felsorakoztak a rajtrácsra, a Zengőnél meg kirakóst játszottak a BMW-vel. Nos, bár az új aeropakk nem kaphatna éppen jelölést a Nobel-díjra, Norbi nemcsak végigment az összeragasztott kocsival, de a leggyorsabb kört is megfutotta.
Szóval az eső lassan elállt, a futamot a biztonsági autó mögött újraindították, és amint a safety car elhagyta a pályát, Alain Menu nyomban fel is kente a Chevit az egyik falra… Később Pepe Oriola mutatott be ritmikus gimnasztikára emlékeztető elemeket, melyek végeztével le is parkolt szorosan a szalagkorlát mellé – függőlegesen. Mindenki tisztában van a kivételes képességeiddel, édes fiam, de legközelebb elég, ha csak vízszintesen rakod le a kocsit, mint a többiek…
További autók mentek át puzzle-be a futam végére, mindössze 12-en teljesítették a versenytávot. A futamot végül Yvan Muller nyerte Rob Huff előtt (a lehet-e előzni a Hungaroringen? kérdést ezennel lezártnak tekintem!), harmadiknak Tarquini futott be, negyediknek Engstler.
És a sajtóközpontban Muller megint sikeresen leküldte a vízespalackot a padlóra… Másodszor már annyira nem vicces…
Vége van a hétvégének. A csodálatosan kényelmes, divatos, szép, szellős fotómellényemet leadom a recepción, és nézem a bontási munkálatokat… Leépül a város. Lebontani miért megy mindig sokkal könnyebben?
Késő este hagyjuk el Neillel a pályát, aki kifejezi csodálatát a magyar szurkolók iránt, és megdöbbenését a más versenyzőket éltető transzparensek teljes hiánya miatt. Nincs ezen csodálkoznivaló, ilyen a magyar ember…
A parkolóba érve heves röhögés ráz meg minket, amikor az alábbi látvány tárul a szemünk elé… Hmmm… valaki jól érezte magát? 🙂
És WTCC, viszont látásra jövőre!
Social Profiles