“Ilyen volt a híres bolond bál” – Superstars a Hungaroringen

norbiIgazság szerint vegyes érzéseim vannak ez után a Superstars hétvége után… Ha valaki szeretné, hogy 3 kifejezésbe sűrítsem a tapasztaltakat, akkor íme: pokoli meleg (paddock 35-38°C, cockpit 52°C vagy még a fölött), iszonyú sok munka enyhén olaszos szervezéssel (magyarán kicsit káoszos és melós volt), jó és izgalmas versenyek…

Ez a hétvége sokaknak, így nekem is, már hetekkel ez előtt elkezdődött: hogy jutunk a pályára, mikor hol éjszakázunk, kitől kell egyáltalán akkreditációt kérni. Aztán mire kértem egyet az olasz sajtóirodától, addigra elkezdtek akkreditálni magyarul is, így aztán végül két helyről is kaptam (természetesen összesen 1 db) sajtóbelépőt. A többieknek nem kértem. Részint mert más rendezvényekre kellett menniük, részint mert ígértek nekem két passzt a paddockba, mely a maradék két embernek tökéletesen elégséges lett volna… De nem minden történik mindig úgy, ahogy az ember eltervezi.

Minthogy szerkesztőségünk összes többi tagjának bokros teendői támadtak a hétvégére, így egyedül maradtam 3 napra, 4 futamra, 2 honlapra, no meg a fényképezésre. Ezért ha a tisztelt olvasó úgy véli, a képgaléria hiányos, vagy nem éppen csúcsminőség, kérem, tanúsítson egy kis megértést irányunkban.

Régi vágyam volt, hogy egyszer végre a BKV-t kihagyom a buliból, és a faluban szerzek szállást, hogy akkor jöjjek-menjek, amikor kedvem tartja. Így is történt.

 

Akik rendszeresen olvassák eme blogot, azok tudják, hogy volt egy versenyző a mezőnyben, aki volt itt teszteli a Ringen, s némileg személyesebb viszonyt ápolok vele, mint a többiekkel. Ezen kívül még vártam gyermekkorom hősét, ama bizonyos Johnny Herbertet, akit végül is parkolópályára tett a Swiss Team, csupán azért, hogy Christian Klien megkaphassa az egyes számú Maseratit. A kettes számúval meg egész hétvégén senki nem hagyta el a paddock területét, mivel a versenyző ismeretlen helyen tartózkodott (számunkra legalábbis). Ezért aztán érdemes volt otthon hagyni a jó öreg Johnnyt, vagy mondjuk esetleg Mika Salót.

 

sgSzóval az egyetlen versenyző meg, akit ismertem a paddockban (Norbinkon kívül, akit mindannyian ismertünk.), már vagy 10 napja használt személyes asszisztensének, ami a fotózási és egyéb szervezési munkákat illeti. (Mintha enélkül unatkoztam volna…)

Aztán amikor kiderült, hogy a régi jó Lambó helyett megint csak egy kicsi, de annál jobb Porsche lesz a dologból, akkor kezdhettem elölről lemondani, amit összeszerveztem neki. Ez közel sem sikerült olyan tökéletesen, mint összeszervezni, és ebből később lett is egy kis problémánk…

Péntek délután, szorgalmas keresés után meg is találtam a fiatalembert a garázs hátuljában, saját statisztikáiba temetkezve… Mondom neki, hogy tartozik két passzal, mondta, hogy holnap átvehetem őket.

A tesztek, majd a szombati szabadedzés is egészen jól sikerültek, Michelisz rögtön második próbálkozásra elverte a teljes mezőnyt, Liuzzival az élen. Hozzá kell tenni, hogy gyakorlatilag tette ezt egy talicskával, mely rendszerint a mezőny hátsó felében szokott végezni… Gianni Giudici repült is a boldogságtól, hogy micsoda klassz pilótát szerzett be neki a sorozat promótere, az FG Group. Merthogy Norbi úgy kapta az autót, hogy a promóter keresett egy magyar pilótát, bizonyos reklám és nézettségi szempontokat figyelembe véve. Mivel pedig Michelisz Norbi egymaga képes megtölteni a Hungaroringet emberekkel, rá esett a választásuk. Michelisznek viszont kizárólagos szerződése volt a BMW-vel, így mindegy milyen sorozatban, de csakis BMW-t vezethetett. Erre a promóter körülnézett számára, és a Giudicinál volt az egyetlen, ilyen célra alkalmas autó.

mn

Az, hogy az autó nem alkalmas versenyek, időmérő és szabadedzések megnyerésére, nos, ez egy csöppet sem zavarta Norbit, aki azt is kihozta a vasból, ami soha nem is volt benne…

A szombati napom érdekesen kezdődött, olyan 10 óra magasságában, amikor az általam tökéletesen kiszolgált GT Sprint pilóta közölte, hogy itt van a családja, és az öt ember elvitte az öt passzt, amit egy versenyző egy hétvégére kap. Szóval menjek szépen, és kérdezzek körbe a paddockban, mert ő nekem nem tud passzt adni… Nem tudom, mi alapján gondolta azt Steven Goldstein, hogy megállítok vadidegen pilótákat és csapatfőnököket, hogy nincs-e véletlenül 2 fölös passzuk, minthogy a haverjaim a lelátón ülnek, és aki ígérte, attól nem kaptunk, nemhogy kettőt, de még egy felet sem…

Egy szó mint száz, enyhén felhúztam magam a dolgon, és kifejtettem, hogy tőlem aztán több szívességre egy ilyen ember ne is számítson! Ezzel fogtam magam, és átmásztam a barátomhoz a lelátóra. A kivetítőt természetesen nem kapcsolták be szombatra, lévén ingyenes rendezvény…

Zajlott az élet a pályán, a lelátón is jól el lehetett szórakozni, különösképpen, amikor sötét-bugyi színű Ferrarik húztak el a nézősereg előtt. Azért én mégis preferáltam, hogy dolgozni kéne, nem itt ücsörögni, barátom pedig erősen a hazamenés gondolatát kezdte preferálni, amikor egyetlen tizedmásodpercre csend lett a célegyenesben. Ezen a rövid csenden múlott, hogy meghallottam az éppen befutó sms-t, melyet Steven barátunk küldött, hogy átmászhatok a garázsba újfent, minthogy megvannak a beígért passzok. Én már ekkor fogadást kötöttem magamban arra, hogy valami újabb szívesség kell neki, azért sikerült hirtelenjében passzokat keríteni. Így legyen ötösöm a lottón!!

 

tömegBent voltunk hát a színfalak mögött, ahol zajlott az élet. Paddock show volt, ami annyit tett, hogy a nagy superstarsos sátorban volt egy hosszú asztal, ahol a versenyzők aláírtak. Itt állt a tömeg nem kevéssé rendezetlen sorba, mint az például Monzában szokásos, és igazából mit nekik Christian Klien, vagy Tonio Liuzzi… Mindenki Norbit akarta.

Azt a Norbit, akit talán még sosem láttam ilyen boldogan és felszabadultan mosolyogni. Aki mindenféle teljesítménykényszer nélkül versenyzett, és akinek valamiféle elégedettség ragyogott az arcán… Ettől aztán valahogy én is nagyon boldog lettem hirtelenjében, és azt kívántam, hogy bárcsak minden versenye előtt így láthatnánk a mi Michelisz Norbinkat!

Judit (egyébként olasz nyelv és kultúra tanár) barátom mellé telepedek a paddock show emelvényének szélére, és megjegyzem, hogy:

– Legalább a sor olaszos…

– Hát az nem kicsit! A rendezők az előbb beszélgettek, és az egyik azt kérdezte a másiktól, hogy ha ma ez van, akkor mi lesz itt holnap?

 

ps2Meglátásom szerint nem minden rendező látta még saját szemével, hogy Michelisz Norbert mire képes a Hungaroringen, és jelen pillanatban nem a köridőkre gondolok…

Amúgy az olasz rendezők soha az életben nem fognak kordonokat kirakni, hogy az aláíráshoz rendezett oszlopokba tereljék a nézőket. Ki hol kit kapott el, ott kért tőle aláírást, fényképet, ami éppen jól esett. Aztán mindenki visszament a dolgára: a versenyzők a pályára, a nézők nézelődni.

Egyébként a szervezők hatalmas és kiváló ötlete, hogy van egy ilyen sátor a paddockban, és van benne – többek között – két kivetítő is. Egy a tévének, amin a versenyt lehet követni fizikai valójában, egy meg az eredményeknek.

Tévé az volt a sajtóközpontban is, kismillió, amin jobb esetben az időeredményeket láthattuk, meg szép, színes csíkokat. Egészen szombat estig, amikor is végre belőtték a kamerákat, összedugták a zsinórokat, és a Superstars időmérő edzésére minden monitor megvilágosodott…

Michelisz meg olyant adott a mezőnynek, hogy csak na! Liuzzi a végén megverte ugyan (éppen csak), de igazából akkor már senkit nem érdekelt, hogy megveri-e, mert ez akkor is az első sor volt, bármi történjék is. Hangsúlyozandó, hogy még mindig egy nem túl jó kocsival…

Kissé körülményesen sikerült elvégeznem az utolsó szívességet Stevennek, de azért este kilencre átértem a falu másik végébe…

Másnap aztán mindenkinek volt éppen elég dolga, egyikünk sem ért rá azzal foglalkozni, hogy a másik agyára menjen…

Verseny reggel kilenctől (na, ez aztán nagy ötlet volt a szervezőktől! Két sorozat, plusz a Ferrari Challenge fut a hétvégén, de képesek hajnali 9-re tenni az első GT Sprint versenyt! És valamikor este 7-re lesz vége a programnak… mint a rétestészta, komolyan!), 40 fok, felforró hűtővizek, műszaki hibák… Fotós, újságíró, néző, pilóta egyaránt szenved… Soha az életben ennyi félmeztelen (vagy hadd ne mondjam, teljesen meztelen) pilótát nem láttam a paddockban. Tűzálló kezes-lábasok szanaszét száradnak, szerencsére percek alatt…

vonatNorbi jól fut az első futamon, bár a hűtővíz közel van a forrásponthoz, azért hazahozza a tragacsot, ami csoda-kocsivá abszolvált a futamra, a harmadik helyen. Illusztris társaság a dobogón: Tonio Liuzzi, Thomas Biagi, Michelisz Norbert… Klien erről lecsúszott…

További érdekes jelenet: a harmadik körben a másoknak mindig sok gondot okozó Max Pigoli küldte nyugodni Stefano Gabellini és a saját autóját idő előtt… Tökéletesen ugyanaz a jelenet, mint hetekkel ez előtt Mugellóban: lesodródott a pályáról, körülnézés nélkül rántotta vissza az autót az aszfaltra, és a teljesen ártatlan, éppen arra járó versenyzőtársát tolta a másik oldali bukótérbe… Állítólag Mugello után elbeszélgettek vele a sportfelügyelők. Nem látszik sok foganatja…

Kicsit a Ferrarik szállták meg az aszfaltot, mi meg tartottunk egy paddock show-t, versenyzői nyilatkozatokkal. Igen, ott a sátorban, a paddockban, mindenki előtt. A nézők örültek is a lehetőségnek, örömmel ugráltak bele az összes fotós kolléga minden lehetséges képébe. Na, ez megint nem volt egy jó ötlet!

Aztán jött a GT Sprint második futama, ahol is finoman szólva sem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt némely versenyző eltervezte. Egyikük Ferrariját még a váltótársa törte apró darabokra a korláton aznap reggel, és a szerelők egész eddig kirakóztak vele… Felállt ugyan a rajtrácsra, de sok reménye nem volt, minthogy lekéste a boxutca zárását, így kapott egy áthajtásos büntetést a 25 perces futamon… Igencsak meglepő módon ettől még megnyerte azt.

sgdSzintén bezáratta magát a boxutcába, majd áthajtott a piroson egy bizonyos Goldstein, aki ezek után igencsak „messziről kerülendő vagyok!” hangulatba zuhant, ám az 52 fokos cockpit, az áthajtásos büntetés és a durcás hozzáállás ellenére mégis hazahozta a kategória második helyét… A dobogón már halálosan fáradt mosoly terült el a képén: addigra kiszámolta, hogy győzelme még mindig nincs a szezonban, de az összetettben átvette a vezetést (a kupás autók között).

S láss csodát, a paddock show alatt (melyre a két kategória dobogósai közül némelyek nem nagyon voltak kíváncsiak, és igen hamar leléptek) kiderült az is, hogy minden szó igaz volt arról, hogy hová is tűntek az előzőleg beígért passzok…

Én, ugye, első kézből tudtam, hogy Steven már áprilisban beleszeretett a Hungaroringbe és Budapestbe. Azt azonban nem tudtam, hogy ez a szerelem tényleg annyira komoly, hogy egy fél időmérő edzésért és egy darab 20 perces futamért (a másik felét a hétvégének elvitte a váltótársa) képes az egész családját átrángatni az amerikai kontinensről, hogy megnézzék, mit tud ő a szeretett pályáján! – Már-már orvosi esetnek tűnik ez a szerelem! „Imádom Budapestet! Még akkor is, ha 52 fok volt a cockpitben!” Nem tudom kommentálni…

Én meg nem rendesen mondtam le a fotózást, és ebből némi galiba is keletkezett aztán, minthogy képek születtek, amiket Goldstein nem akart – nem csak elvinni és kifizetni, de megnézni sem. A magyarázat egyszerű volt: kolumbiai. A család van az első, a második, a harmadik, és az összes többi helyen, egészen kb. a tízedikig. Így esett, hogy szélsebesen elvágtatott hozzájuk, faképnél hagyva a fotósokat, akik aztán a másik irányba vágtattak el, én meg ott álltam, mint szamár a hegyen, a GDL csapat garázsa mögött, és bámultam ki a fejemből… S ugyan bizony elköszönni ki a fene fog, drága fiam?!

S hozzá kell tenni, hogy fotósunk is némileg joggal volt mérges, de nem tartom én egy hisztis autóversenyző miatt sem a hátam!

mnpsTörtént, ami történt, menjünk vissza szépen a sajtóközpontba versenyt nézni, mert a legfontosabb még hátra van. Michelisz Norbert nem hisztériázik, és nem záratja be a boxutcába magát, akkor sem, ha itt van a családja. Sőt, kiválóan érzi magát, még mindig sugárzik a boldogság az arcáról, csakúgy, mint Gianni Giudici úr arcáról, akinek soha az életben még ilyen jó eredménye nem volt. Fel is állt a fordított rajtrács, meg is volt a repülőrajt… Szintén nem volt valami tökéletes. Ketten összezártak Norbi előtt, hátulról meg még meg is tolták, így a pálya szélére pördülve meg kellett várnia, hogy elhúzzon mellette a sokadalom, csak utána tudta folytatni…

Kissé előrébb volt még egy kolumbiai a nagyok mezőnyében, a kis, elsőidényes Camilo Zurcher, aki eddig semmi rosszat nem csinált a pályán, már amennyiben emlékezetem nem csal. És hát volt két Jaguar is, egy bizonyos Pigolival, meg egy a csapatfőnökkel, Domenico Ferlitóval. A kis Zurcher meg egy kicsit megpöccintette az egyiket. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy az lesodródott az ívről, és csak Zurcher után tudott visszaállni a pályára.

Valaki fel is szisszent mögöttem a sajtóközpontban, hogy azt a zöld autót hogy megtolták… Én meg – azt hittem, hogy Pigoli ül benne – hátraszóltam a kollégának, hogy az a zöld autó többet is megérdemelt volna, minthogy általában ő lökdösi a többieket, és nem kicsit, érintővel, hanem bizony nagyon, totálkáros roncsokat gyártva.

Ez után bosszankodva néztük végig, hogy Norbi a hatodik körben a boxba hajt, az erősen túlmelegedett hűtővíz miatt. Sajnos ennyit bírt az autó, még varázslatos Norbink keze között is.

Giudici úr pedig – interjúkra tett ígéretek (nekem és másoknak is) ide vagy oda – egyszerűen a lehető leggyorsabban összepakolt, és elhagyta a Hungaroring területét.

czCamilo Zurcher pedig megszerezte élete első győzelmét a pályán, ahol még sosem járt korábban. Mögötte Klien és Liuzzi végzett a dobogón.

Végre egyszer nem az olasz himnuszt hallottuk, és kevés boldogabb ember szaladgált ezek után a paddockban, mint ez az ifjú kolumbiai. Egészen aznap estig hittük mindannyian, hogy megszerezte azt a bizonyos első győzelmet, amit soha nem felejtünk el.

Hát az tény, hogy Zurcher olyan leckét kapott a felügyelő testülettől, amit soha nem felejt el! Azért a lökésért – mellyel igaz, hogy nyert egy pozíciót, de senkinek semmi más bántódása nem esett, és hadd ne mondjam, ekkora pöci simán belefér a túraautózásba – 25 másodperces időbüntetéssel sújtották végül, így a hetedik helyre esett vissza!

Nézzük, jól értem-e: Itt van ez a Max Pigoli. Rutinos, vén róka, jónéhány idénnyel a háta mögött. Megjárt néhány sorozatot, időnként, ha éppen nem akadt a környéken ártatlan versenyzőtárs, akibe bele tudott durrantani, még futamokat is nyert. Sorozatban gyártja a totálkáros roncsokat, és nem (csak) a saját kocsijából. Mugellóban komolyan kellett aggódnunk Johnny Herbert és Andrea Larini testi épségéért, miután ő egymaga apró darabokra törte (nem túlzok!) mindkét versenyzőtársa autóját, ugyanazzal a manőverrel. És mit csinál a felügyelőség? Behívja beszélgetni!! Mit csinál Pigoli? A következő versenyen folytatja, ahol abbahagyta! Komolyan mondom, az ilyen embernek nem a superlicence-ét, de a kerekeit kellene elvenni, hogy biztosan ne árthasson senkinek.

czÉs akkor itt van Camilo Zurcher. Nem vezetett veszélyesen, nem szándékosan tette, amit tett, nem akart ő senkinek semmi rosszat. Első idénye a sorozatban, de amúgy is maximum pár idény lehet mögötte, hiszen a tojáshéj még a fenekén van. Szóval nem túl tapasztalt azt illetően sem, hogy mégis hogyan lehetne elkerülni az ilyen kicsi ütközéseket is… Félreértés ne essék, egyik versenyzőt sem ismerem, nem húz nekem a szívem semerre. De ez a taknyos kis kölyök élete első győzelmének örült úgy, mint az ovis az új kisautónak, és erre a versenybíróság úgy rúgja szét a fenekét, hogy csak na! Hol itt az igazságosság és következetesség??

Elnézést kérek a hosszú kitérőért, de nem tudtam szó nélkül elmenni a dolog mellett.

Michelisz Norbert szépen megköszönte a szurkolást a hangosban, a többi versenyző is elmondta, amit kellett, és mialatt a Ferrarik az utolsó köröket teljesítették a pályán, a Superstars és a GT Sprint mezőnye összepakolt.

Mit is mondhatnék? Tulajdonképpen sokkal rosszabbra számítottam a szervezés terén. Olaszos volt, de nem elviselhetetlenül. Mindig találtunk valakit, aki nagyon jól beszélt angolul, még ha nem is elsőre, és ha nem is ért fel a WTCC szintjére, azért jó buli volt ez Norbival, Liuzzival és Kliennel, meg ama Gianni Morbidellivel, aki igencsak morbid hangulatban hagyta el a Ringet, műszaki hibái okán.

No, szóval „ilyen volt a híres bolond bál”, és láthatóan a szervezőknek is tetszett, így remélhetőleg bízva mondhatom: Arrivederci a pronto, Superstars!

 

CU

 

Fotó és szöveg: Motorzaj.hu

Comments

comments