- Egy karrier utolsó autogramjai…
Képes volt óriási sikerekre és végtelenül nagy őrültségekre is. Néha mindkettőre egyszerre. Versenyzett Volvóval, Aston Martinnal, Toyotával, SEAT-tal, Chevrolet-val és Hondával, nyert BTCC-t, LeMans 24-t és Bathurst 1000-t is. Mindent szívből csinált és szeretettel, mert akkor és ott az tűnt a legjobb választásnak. 100 futamon állt rajthoz a WTCC-ben, utoljára tavaly nyáron a Paul Ricardon. Ma délelőtt szólt: az volt az utolsó versenye…
Rickard Rydell a honlapján tette közzé: „Úgy döntöttem, nem versenyzem 2016-ban, ami egyben azt is jelenti, hogy visszavonulok.”
Elmondta még, hogy mostantól a virágzó családi vállalkozásban fog tevékenykedni, amellett, hogy Gustav Malja GP2-es karrierjét segíti és kommentálni fog a svéd motorsport televízióban is. Talán utóbbi lesz neki a legnagyobb feladat, nem állván éppen beszédes ember hírében…
Utóbbira – már hogy nem éppen az a mindent túlmagyarázó típusú ember – jó példa WTCC karrierjének egyik – ha nem a legnagyobb – őrültsége. Ami a legnagyobb sikere is volt egyben. Na de milyen áron?
A WTCC eddig egyetlen svédországi hétvégéje volt, 2007-ben, Anderstorpban. A pálya a legtöbb versenyzőnek ismeretlen volt, ráadásul a második rajt előtt esett az eső is, így a legtöbben esőgumival vágtak neki a futamnak…
Martin Haven emlékei szerint a Chevrolet-nál be volt már készítve Rickard szerződése, csak alá kellett volna írnia a hosszabbítást. A futam szokás szerint 14 körös volt, és Rydell otthon is volt, ismerte is a pályát is, az időjárást is, az autót is. Tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy itt nem esőgumival kell nekivágni a futamnak, de eleinte nem úgy tűnt, hogy neki lett volna igaza. Ahogy azonban száradt a pálya, Rickard mintha megtáltosodott volna. A 11. körre négy másodperccel futott jobbat a versenyben akkor vezető csapattársánál, Nicola Larininél, de a svéd ekkor James Thompson mögött, az ötödik helyen haladt. Előtte volt még Tom Coronel, és két csapattársa is, Alain Menu és Larini. A köridőket látva azt a négy másodpercet, ami közte és a vezető hely között volt Rydell egyetlen kör alatt ledolgozta volna, és még két körük volt hátra… Csakhogy Menu és Larini is versenyben volt még a VB címért, és addig nem is volt semmi gond, amíg Rickard csak Thompsont és Coronelt ette meg gyakorlatilag pár száz méteren belül. A gondok ott kezdődtek, amikor Menut kezdte támadni.
Ebben a pillanatban mindenkinek világos lett: Rickard Rydell otthon van, és nincs az a rádióüzenet, mellyel le lehetne beszélni a győzelemről… Nem is lehetett. „Ennél már csak az lehetett volna rosszabb, ha a saját csapattársadat belepasszírozod a falba”– véleményezte az esetet Martin Haven.
Rickarddal madarat lehetett volna fogatni, Eric Néve-nek az egyik szeme sírt, a másik nevetett, Rob Huff boldogan ugrott, hogy gratuláljon a csapattársának, ám Larini és Menu finoman szólva is aljas árulásnak értelmezték a dolgot…
Rydell karrierjének egyik legnagyobb győzelme volt, de az ár, amit fizetett érte a túraautózás legdrágább árának bizonyult.
„Ha belegondolok: ha a Chevroletnél maradt volna, akár világbajnokságokat is nyerhetett volna – mondta Martin Haven. – Utána megkérdeztem a mérnökét, aki azt válaszolta, hogy csak be kellett volna mennie a kamionba, és könnyedén összehozhatott volna egy pár mondatos magyarázatot [és aláírhatták volna a hosszabbítást], de ezt nem tette meg. Megkérdeztem, hogy működött-e a rádiója, amire azt válaszolta [a mérnöke], hogy a rádió és a versenyző között volt kapcsolat, csak sajnos a versenyző és az agya között nem.”
Rickard nem látott okot a magyarázkodásra. Nyilván úgy érezte, alanyi joga volt a hazai versenyét megnyerni. Azt tette, amit a szíve diktált, és kifizette az árat is: A SEAT-hoz szerződött, ami két év múlva elhagyta a WTCC-t, és a versenyzőinek többsége szponzor és autó nélkül maradt, tehát szintén távozni kényszerült.
Amikor a Paul Ricardon megkérdeztem tőle, hogy volt-e olyan pontja karrierjének, amin változtatna, ha visszamehetne az időben, csak ennyit mondott: „Biztosan. De előre nézek, és megpróbálom a hibáimat úgy felfogni, mint amiből tanulni lehet, ahelyett, hogy hibákként tekintenék rájuk.”
Soha nem érezte úgy, hogy bármit is meg kellene magyaráznia.
Modernkori legenda volt a túraautózásban, akinek mégis a szíve diktálta a cselekedeteit, és ez így volt jól. Hiányozni fog!
Ma délben csak annyit kérdeztem tőle, hogy akar-e róla (mármint a visszavonulásról) beszélni. Úgy érezte, igazán nincs miről…
(Martin Haven története és az idézetek a 10 years of WTCC c. könyvből valók.)
Magyar Szilvia
Social Profiles