A Német Túraautó Bajnokság rekordot döntött a múlt heti, illetve a tegnapi bejelentésével: soha ilyen korán nem adták még ki a következő évi versenynaptárat. Sajnos a Hungaroring 2020-ban sem szerepel a listán.
Immár hivatalossá, pontosabban teljessé vált a DTM jövő évi naptára. A múlt héten már megtörtént a nagy bejelentés, ám az utolsó, nagy durranással tegnapig vártak a szervezők. Vannak benne kisebb, és nagyobb meglepetések is, nekünk, magyaroknak viszont szomorú hír, hogy jövőre sem jönnek vissza hozzánk ezek a gyönyörű autók.
Az első meglepetés talán mindjárt a szezonkezdet, hiszen az utóbbi években rendszeresen Hockenheim adott otthont a nyitó-, és a záróversenynek is. 2020. április végén a belga Zolder lesz a bajnokság első állomása, innen a Lausitzringre mennek a csapatok május közepén.
A következő meglepetés a harmadik helyszín, ami nem más, mint a vadiúj orosz pálya, az Igora Drive. A Szentpétervártól 80 km-re északra található sportkomplexumot a napokban adták át, magában foglal egy motocross, egy rallycross és egy grand prix pályát, off-road parkot és egy gokart pályát, valamint egy vezetéstechnikai centrumot, közvetlenül a pálya mellé egy szabadidőközpontot is építettek. Az talán már nem meglepetés, hogy a pályát Hermann Tilke tervezte. A 4.086 méter hosszú és 12-15 méter széles aszfaltcsíkra összesen 14 (8 balos, és 6 jobbos) kanyart álmodott meg, a legnagyobb emelkedő 12%-os, a legmeredekebb lejtő pedig 8 %-os.
Oroszország nem új helyszíne a DTM-nek, hisz 2013 és 2017 között rendeztek versenyeket Moszkvában, talán így a mi reményeink sem hiábavalóak, és visszajönnek még a srácok a Ringre.
Június közepén a mezőny, először a DTM történelmében, Svédországba látogat el. Az Anderstorp Raceway-t (régi nevén Scandinavian Raceway) 1968-ban egy mocsaras területre építették, jelenleg 4.025 méter hosszú, s története során csak egy pár minimális változtatást eszközöltek a vonalvezetésében. A legközelebbi nagyvárostól, Göteborgtól 135, Stockholmtól 400 km-re található. 1973 és 1978 között Forma 1-es versenyeknek adott otthont olyan futamgyőztesekkel, mint Niki Lauda vagy Jody Schekter, később Superbike, World Series by Nissan, FIA GT, ETCC és WTCC versenyeket is rendeztek itt, rendszeres otthona az STCC, a Skandináv Túraautó Bajnokság fordulóinak.
Újabb első alkalom: Monza. A legendás olasz pályát, gondolom, senkinek sem kell bemutatni, évről-évre szerepel különféle nívós sorozatok naptárában: Forma 1, WEC, WTCC, TCR Europe, Superbike és még számos sorozat mellé 2020-ban a DTM is csatlakozik. Június utolsó hétvégéjén rendezik meg ezt a fordulót, s azzal, hogy hozzánk közel van, és rendkívül jó a pálya megközelíthetősége, számos magyar rajongó könnyen a részesévé válhat az eseménynek.
Júliusban csak egy DTM versenyt láthatunk a Norisringen, Nürnbergben, majd augusztusban jön egy újabb legendás helyszín, Brands Hatch.
Szeptemberben ellátogatunk Assenbe, Hollandiába, az utolsó előtti fordulóra a Nürburgringen kerül sor. Az októberi szezonzáróra viszont, hogy azért maradjon valami a tradícióból, visszatérünk Hockenheimba.
Betét-sorozatként a DMV GT & Touring Car Cup lesz jelen, illetve a W Series második évében is elkíséri majd a DTM mezőnyét. A DMV GTC egy német sorozat, GT3, GT4, Porsche Carrera Cup és Lamborghini Trofeo kategóriákat foglal magában.
Hogy jövőre is lesz-e japán vendégszereplés a Super GT-ben, mint idén, egyelőre nem tudni, de, amint hírt kapunk, beszámolunk róla.
Egyes versenyekre a DTM hivatalos honlapján már most elindult a jegyértékesítés – annak, aki biztosan tudja, mit csinál jövő nyáron…
Schneider Erika
Social Profiles