A következő TCR-újdonságok: az egységes motorvezérlők és a kelet-európai bajnokság

Fotó: Francois Flamand / DPPI (FIA WTCR Media)

Az elmúlt hét folyamán két fontosabb hír jelent meg a TCR világában: az egyik az egységes motorvezérlők bevezetését rebesgeti, a másik pedig a kelet-európai TCR-bajnokság 2019-es indulását.

A jelenlegi technikai szabályzat értelmében valamennyi TCR-specifikációjú autóval rendelkező gyártó maga fejleszthet elektronikus motorvezérlőt, annyi feltétellel, hogy miután az már bekerült az elkészült autóba, tilos leválasztani, megbontani vagy eltávolítani, ahogyan a szoftverek fejlesztését és felülírását is befagyasztották.

Azonban két év múlva, 2020-tól már ennyire sem lesznek engedékenyek a szabályalkotók, ugyanis ekkor kerülnek bevezetésre az egységes motorvezérlők – a napokban a promóter WSC már ki is írta a tendert, amelynek nyertese 2020-tól 2023-ig fogja biztosítani a műszert valamennyi TCR-autóhoz.

(Egy biztos, a vállalkozó szellemű gyártónak nem lesz könnyű dolga, mert manapság már 700 autó van világszerte a világkupában, valamint különféle nemzeti és regionális bajnokságokban, ami egészen elképesztő annak fényében, hogy ez a formula csak 2014-ben indult útjára.)

A tenderre a pályázatokat szeptember 17-ig lehet benyújtani, a győztest pedig szeptember 30-án fogják kihirdetni. Ennek egyébként az a célja, hogy a jövőben ne forduljanak elő olyasmi (BoP-)botrányok, mint amilyen előfordult a WTCR Slovakia Ring-i fordulóján, amikor is az időmérő edzésről három Hyundait is kizártak a maximum turbónyomás-érték túllépése miatt.

Fotó: Thomas Fenetre / DPPI

A hét második felében pedig a WSC Ltd. és a Race Event Management között született megállapodás értelmében bejelentették, hogy 2019-ben elrajtol a kelet-európai TCR-bajnokság, amelynek lesznek önálló eseményei is ugyan, de több versenyen is együtt fog indulni a TCR Európa-kupa mezőnyével.

A döntést annak fényében hozták meg, hogy a TCR Európa-kupában idén igencsak sok tehetséges magyar, szerb és macedón pilóta is versenyez – többek között Nagy Dániel, Tassi Attila és Dušan Borković.

A tervek szerint öt vagy hat fordulóból fog állni a széria, amelyből kettő lesz önálló – 2020-től vagy 2021-től pedig akár független bajnoksággá is avanzsálhat. Pontszerzésre pedig csakis a kelet-európai országokból származó versenyzők és csapatok lesznek jogosultak. A kupát az osztrák Race Event Management fogja promótálni, amely az előző években az Osztrák Túraautó Bajnokság és az Osztrák Túraautó Kupa ügyes-bajos dolgait is intézte.

Kováts Olivér

Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu

Comments

comments