Vernay a pole-ban Spában

Fotó: TCR Official

Érdekesen kezdődött a TCR EU belga hétvégéjének időmérő edzése: Viktor Davidovsky rögtön az első gyors körében odacsapta a Hondáját a negyedik kanyarban, de olyan rondán, hogy az edzést azonnal le kellett állítani, és meg kellett javítani a gumifalat. A versenyzőnek szerencsére nem esett baja. Egyébként az Eau Rouge tetején, éppen ennek a kanyarnak a bejárati íve fölött van az egyetlen web kamera a pályán. Az időmérő edzés csak innen volt figyelemmel kísérhető, mivel még mindig nem streamelik sehol. Nos, ez a kamera nem forog, tehát abból, ami mögötte zajlott, nem láttunk semmit, de az edzés állt egy darabig.

Az újraindítás után kezdett kialakulni a tényleges sorrend, és lassan látszott már, hogy mit várhatunk, amikor jött Francisco Abreu, és rondán keresztben érkezett már a kamera alá is. A mozdulat végét nem láthattuk, de miden bizonnyal összeszedte az autót, mert sem sárga, sem piros zászló nem lépett életbe.

A Q1 végén Jean-Karl Vernay, Maxime Potty, Mikel Azcona, Julien Briché, Dusan Borkovic, Josh Files, Nagy Dániel, Stefano Comini, Kris Richard, Danny Kroes, Stian Paulsen és Reece Barr ebben a sorrendben jutottak a Q2-be. Tassi Attila a 15. időt autózta.

A Q2-ben balesetek már nem, ellenben a track limit miatti köridő-törlések igencsak borzolták a kedélyeket. Majdnem kevesebben voltak, akiket nem büntettek ilyen módon, mint akiket igen. Kroes és Nagy esetében ráadásul 3-3 gyors kört is töröltek, de Comininek, Barrnak, Azconának és Paulsennek is bánta köre a Stavelot hajlatot, illetve az abban lévő fehér vonalat.

Nem úgy Jean-Karl Vernay és Maxime Potty, akik továbbra is szárnyaltak és az első két rajtkockát szerezték meg.  Briché tegnap még azt nyilatkozta a TouringCarTimes-nak, hogy a fordított pole-ra hajt: alaposan mellélőtt, ami azt illeti, mert ez egy harmadik helyre sikeredett!  Akikről egy darabig azt lehetett hinni, hogy kifejezetten a fordított pole-ra játszanak, egymás ellen, az Paulsen és Azcona volt, de aztán, különösen a törölt idők fényében inkább mindketten odaléptek. Paulsen alig bírta berugdalni a Cuprát a Q2-be, ehhez képest az ötödik idő Azcona mögött nem rossz. Egyelőre úgy tűnik, hogy Borkovic, Files, Comini, Richard, Barr, Nagy és Kroes ebben a sorrendben állnak mögöttük, de lehetséges, hogy további időket is törölni fognak a délután folyamán a track limit miatt.

A fordított rajtrácsra Barr szerezte meg a pole-t, ha így marad az eredmény.

Az első versenyt ma 17:20-tól, a másodikat holnap 11:20-tól lehet figyelemmel kísérni, immáron élő Youtube közvetítés segítségével.

Magyar Szilvia

Comments

comments