Az utolsó előtti versenyéhez érkezett a WTCC mezőnye a 2015-ös idényben. A mindenki számára teljesen új pályán, a thaiföldi Buriramban rendezett futamon egy helyi versenyzővel bővül a névsor: Tin Sritrai a Campos Racing színeiben fog versenyezni a csapat eddig kihasználatlan autójával.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy részt vehetek a thaiföldi WTCC forduló versenyein, főleg azért, mert az összes túraautós példaképem itt versenyez. Szóval nagyon izgatott vagyok, de nem kifejezetten érzek nyomást, mert tulajdonképpen azért csinálom, hogy jól érezzem magamat” – mondta Sritrai a verseny előzetes sajtótájékoztatóján.
A program szervezése némi kívánnivalót hagy maga után, ugyanis az időmérő edzésnek nem maradt hely szombaton, így került vasárnap reggelre. (Tavaly is láttunk – illetve nem láttunk – ilyen megoldást, Pekingben.) Így az európai idő szerint hajnali 4-kor zajló időmérő edzés történéseiről majd a futam előtt tájékozódhatunk legfeljebb, ugyanis adott időpontban a Eurosport WEC-et illetve snookert közvetít.
A futamokat magyar idő szerint előreláthatólag vasárnap reggel 10:15-től tűzik műsorra, egymás után a kettőt, a Eurosporton. Mivel ez helyi idő szerint 16:15-re esik, és a második futam este 17:30-kor kezdődik, komoly gondot jelenthet a sötétedés. Ha a program valamiért csúszik a helyi 18:10-es befejezés kitolódik, és Buriramban 17:30-kor nyugszik a nap.
Bár – ha a program nem csúszik – a látvány minden bizonnyal varázslatos lesz, az új versenypályán a versenyzők dolgát tovább nehezíti a 32 C fokos hőség és a 60%-os páratartalom mellett az időnként a szemükbe tűző lenyugvó nap.
Vasárnap reggel megtudjuk, hogyan küzdenek majd meg mindezzel…
Social Profiles