WestCoast Racing tagged posts

TCR Europe mezőnybemutató (M – Z)

Fotó: Magyar Szilvia

Mezőnybemutatónk második részében kettővel több csapatról írunk, mint az elsőben. Csak azért, mert közben ők is neveztek a sorozatba. Mivel a nevezési listát lezárták, az állandó mezőny expandálása megállt. Ettől persze nem biztos, hogy egy-két beugrót nem engednek még be a szervezők pár futamon. Bár a 31 autó már így is meglehetősen nagy szám!

A mezőnyt tegnapelőtt az M betűnél vágtuk ketté, ennek megfelelően az M Racinggel kezdünk és a történet a legutolsó napon befutott Zengő Motorsporttal végződik majd.

Tovább

Rövid hétvége Imolában (TCR)

DSCN4555
Egy visszatérő a sokból

Végy egy TCR versenyhétvégét! Tervezd be egy klasszikus helyszínre, Monzába, a szokásos két-három napra. Aztán két héttel az esemény előtt költöztesd át Imolába, és csináltass mindent, a szabadedzéstől a második versenyig egyetlen napon, vasárnap a csapatokkal.

Ha mindez nem lenne elég, akkor pontosan erre a hétvégre még cseréld le a versenyzőid felét is, vagy legalábbis rotáld meg őket a csapatok között.

Imolai TCR beharangozó következik, legalább annyira szokásos stílusban, amennyire ez a versenyhétvége az.

Tovább

Estorili csaták

Estoril R2_Start

Fotó: TCR-series.com

A hétvégi eső nem kerülte el a TCR mezőnyét sem, bár a portugáliai Estorilban szerencsére csak a szabadedzéseken esett. A időmérő edzés és a vasárnapi versenyek száraz időben zajlottak. A B3 ismét villantott, ezúttal Mato Homola által, aki egészen a pole pozícióig verekedte magát. Viszont a csapatnak most sem volt sima hétvégéje, mert Dusan Borkovic már az időmérő elején összetörte az autóját. Innen volt igazán csapatmunka megmenteni a szerb hétvégéjét is.

Tovább

Dobogó Borkovicnak

tcr race 2 borkovic

Fotó: TCR official

Jól folytatódott az első hétvége a B3 Racingnek a TCR-ben, már ha folytatódhat jól valami azok után, hogy a csapat három autójából csak kettő állhat ki a rajtrácsra. Azonban ha abból a kettőből egy dobogóra áll, egy pedig elcsípi a hatodik helyet, azonnal szebb színe lesz a bahreini sivatagnak is…

Tovább

Huff a WestCoast Racingnél

Az idény folyamán többször is előkerült már: Rob Huff szeretné megtalálni a módját annak, hogy Makaóban versenyezzen idén is. Nos, attól, hogy a WTCC nem látogat el oda, a Guia Race a WTCC előtt is ott volt és ott lesz utána is, igaz ugyan, hogy most a TCR rendezi szezonzáróját a Guia versenypályán.

Tovább

Morbidelli főszerepben Shanghajban

tcr shanghaj Podium Race 1 vág

Fotó: tcr-series.com

Amíg a WTCC továbbra is a szünet végét várja (igaz, már csak 5 napig), a TCR immár a második versenyhétvégét rendezte, ismét a F-1 betétfutamaként, ezúttal Shanghajban.

Mióta Gianni Morbidelli megnyerte a Superstarst, azóta bárhová beteszi a lábát, szinte azonnal képes versenyt nyerni. Tavaly a WTCC-s visszatérése alkalmából a harmadik hétvégén mutatott be győztes teljesítményt, idén a TCR-ben ehhez csak két hétvége kellett neki!

Tovább

Morbidelli a WestCoast Racingnél

Fotó: fiawtcc.com

Ma délelőtt erősítették meg a hírt: Gianni Morbidelli aláírt a WestCoast Racinggel a TCR sorozatba.

A F1-et is megjárt, majd a Superstarts sorozatban bajnoki címet szerző olasz sokat panaszkodott az előző idény végén arra, hogy szponzora nemigen akad, René Münnich pedig úgy döntött, nem szeretne fizetett versenyzőt foglalkoztatni, így sajnos úgy tűnik, tartósra tervezett visszatérése a WTCC-be kútba esik…

Tovább