Bár az utolsó futamot este hét körül leintették Vila Realban, sajnos a versenynek egyáltalán nem volt vége. Ezen ismételten a zöld asztalt kell érteni, no meg az embereket, akiknek éppen nem volt jobb dolguk…
Az utcai pályák amúgy is olyanok, hogy – főleg az új érában – egész kisregényt lehetne összefűzni a versenybíróság döntéseiből a végén, és mindannyian (akik éppen nem repülőre rohanunk) kb. éjfélig ülünk a sajtóközpontban, arra várva, hogy végül hogyan módosul a végeredmény.
A Vila reali hétvégén összesen 30 (!) sportfelügyelői döntés született. Ezek közül kb. a fele azzal a mondattal zárult, hogy további szankció nem alkalmazandó. A maradék 15-nek egy része pénzbírság, további része megrovás, és volt néhány különleges esetünk is.
Különleges eset alatt azokat kell érteni, amik elsősorban abból születtek, hogy egyes emberek úgy tettek, mintha nem lett volna jobb dolguk, mint egymást feljelentgetni a versenybíróságnál (és a versenybíróságnak sem volt jobb dolga, mint ezeket az ügyeket vizsgálgatni, ahelyett, hogy elküldték volna az érintetteket, hogy beszéljék meg egymással és hagyják őket békében dolgozni); továbbá a kiszabott büntetés eleve értelmetlen, túlzott, ellentmond az autósport lényegének, kettős mércével mérve született…
Nézzük az értelmetlen büntetés témakörét először, mert az a legrövidebb eset: Nestor Girolami az első verseny 8. körében a boxba hajtott és műszaki hiba miatt feladta a versenyt. Szerelői hozzányúltak az autójához, mielőtt a versenybíróság átvizsgálta volna azt (szokásos Parc Fermé eljárás megsértése), ezért a versenyzőt utólag kizárták a versenyből. Az FIA szabálykönyve szerint a versenybíróság helyesen járt el: a Parc Fermé szabályok megsértéséért járhat versenyből való kizárás. De a versenyzőnek nem volt eredménye! Mit értek el vele? A végeredményben keletkezett egy újabb sor: „Kizárták” címszó alatt. Girolami nevét áthelyezték ebbe a sorba a „Nem fejezte be a versenyt” sorból. Más kérdés, hogy a Nika odafigyelhetett volna arra, hogy mit csinál, de az eset kísértetiesen hasonlít Mikhail Kozlovszkij marrakeshi büntetéséhez.
Az ellentmond az autósport szellemének eset jelenleg Sébastien Loeb nevéhez kötődik (ugyancsak idevág a kettős mérce). Loeb nem az az ember, akit aztán gyakran kéne megbüntetni. Meglepő módon ráadásul most egy francia csapat francia versenyzőjéről beszélünk, így azt is mondhatnánk: no lám, ők sincsenek védve. Csakhogy Loeb az ezen videón látható ELŐZÉSI KÍSÉRLETÉRT kapott megrovást! A hivatalos indoklás szerint: túlságosan optimistán ítélte meg az előzés lehetőségét.
Talán azon gondolkodik, tényleg túl optimista volt-e?
Tisztázzunk valamit! Sébastien Loeb egy kilencszeres világbajnok. Számtalan olyan dolgot tesz, amivel nem mindenki ért egyet, és talán a világ legrosszabb vesztese. DE: a WTCC világában az első olyan ember volt (és a mai napig igen kevesen követik a példáját), aki azt mondta, miután hibázott: „Ez az én hibám volt, elnézést kérek érte!” És azóta is, minden „Mi történt?” kérdésre őszintén megmondja: „Nekimentem a gumibálának.”, „Elnéztem a féktávot.”, „Nekimentem a csapattársamnak, kitörtem a kerekét, nagyon bánt az ügy, mert az én hibám volt…”, és még lehetne sorolni, bár szerencsére nem gyakran esik meg vele. Ezért aztán Sébastien Loeböt nem kell megróni azért, hogy többet ne forduljon elő, nyilván nem azzal a célzattal végez veszélyes manővereket, hogy elrontsa azokat, aztán másra hárítsa a felelősséget. (Vannak emberek a pályán, akik viszont sportot űznek ebből!)
Loeb látott egy lehetőséget az előzésre, belevágott, elfogytak a gumijai (amivel nem számolt, amikor megindult), valóban kissé optimista volt a körülményekhez képest, megcsúszott, megállt a gumifalban. Igen, összetörhette volna Michelisz Norbert és Nicky Catsburg autóját. Összetörhette volna a pályát, és ha már itt tartunk: saját magát is alaposan összetörhette volna. De egy bizonyos szinten az autósport arról szól, hogy „Aki nem játszik, az nem is nyer!”. Nem a végtelenségig szól erről, vannak határok, de Loeb jelen esetben bőven belül volt azokon a határokon, amikor még azt mondhatjuk: vagy sikerül, vagy lehet, hogy törik. Hová jut így az autósport, ha már azért is megrónak valakit, ahogy egyáltalán meg mert próbálni egy előzést?!
És akkor itt a kettős mérce másik oldala: az mennyire volt optimista, amikor Tiago Monteiro úgy döntött, hogy az utcai pályán ő bizony elmegy a két Lada között középen? Egy utcai pályán nem fér el három autó egymás mellett. Akkor sem, ha egyikük sem mozdul semerre, mindhárman tudják, hogy két másik van mellettük, a manőver előre tervezett. Mert ott nincs elég hely. Ennyi. Ekkora optimizmust soha az életben egyetlen versenyzőtől sem láttam. Meg merem kockáztatni: ezt még Mehdi Bennani sem vállalta volna be Marrakeshben sem!
Mit mondott erre Monteiro? Szokásos versenybaleset volt, nem volt elég hely. Mit mondott erre a versenybíróság? Ugyanezt!
Ki is volt a legjobban kiakadva azon, hogy egy francia csapat versenyzőjét nem büntették meg két héttel ez előtt, amikor Franciaországban eléggé elszaladt vele a ló, és – valljuk be – meglehetősen agresszívan hajtott végre egy előzést, minek folytán Monteiro a bukótérben végezte a dobogó helyett? Tiago Monteirót meg sem rótták, amiért összetörte a pályát és két másik, tökártatlan versenyzőtársa autóját. Monteiro azért kapta ezt a „kedvezményt”, mert otthon volt. Csakúgy, mint ahogy két hete José María López és a Citroën. Szóval egy megrovás megúszása persze nem kárpótol egy dobogóért, de azért valahol egálban van a sorssal a portugál.
De ennek itt nincs vége, mert aztán az Over the Line-ban Matt Neillel (elhiszem, hogy sokszoros bajnok, csak nem értek egyet azzal, amit mondott) már megpróbálták Catsburg nyakába varrni az esetet. Mert Nicky befelé mozdult. Hát naná, hogy befelé mozdult, hát majd hülye lesz nekimenni a falnak, hogy Monteiro elférjen két autó között!! (Amekkora sebességgel Tiago belőtt a Ladák közé, azoknak esélyük sem volt észrevenni őt a visszapillantóban.)
És akkor térjünk rá a kedvencemre: amikor az embereknek jobb dolguk nem akadt, és eszükbe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat: meg kell regulázniuk végre Tom Coronelt.
Az ügy bővében van az egymás utálásának, az olyan dologba ütöm az orrom, ami nem tartozik rám szituációnak, és többszörös kettős mérce is megfigyelhető. Mellesleg nem csak Coronel hétvégéjét tették tönkre vele…
Tom Coronel egy csodálatos ember. (Mondom ezt úgy, hogy jómagam egy roppant introvertált lény vagyok, Coronel pedig a legextrovertáltabb ember, akivel valaha is találkoztam. És az introvertáltak nagyon nehezen viselik az ennyire extrovertáltak viselkedését.) Nem azért, mert nagy a szája. (Igen, az.) Nem azért, mert abból is viccet csinál, amiből pedig nem kéne. (Így van!) Nem azért, mert olyan hirtelen megy fel benne a pumpa, mint talán senki másban. (Tényleg: rosszabb, mint egy olasz!) Hanem azért, mert először is általában igaza van – tény, hogy ezt néha egy kicsit finomabban is elő lehetne adni. Másodszor pedig: amikor már senki más nincs, aki bármit tudna tenni annak érdekében, hogy ne unjuk halálra magunkat, amikor vinni kell valakinek a szót, megadni a hangulatot (vagy csak könyörögni egy kicsit Sebnek, hogy jöjjön már le játszani), akkor Tom mindig ott van.
És ha másért nem is, ezért el lehet – és el is kell néha – viselni azt, hogy időnként mintha már kicsit sok lenne belőle…
Már vártam, hogy ebben az új érában, ahol mindenkinek be kell állnia a sorba, és úgy viselkedni, ahogy azt éppen elvárják tőle, vajon mikor szólnak rá Tomra, hogy mellőzze el a hirtelen kirohanásait, a hangos viccelődést vagy a sajtó röhögtetését a pressconfokon. Mert ez egyesek szerint túlmegy a jó ízlés határain.
Már foglalkoztunk vele, hogy mi történt Ma Qing Hua és Tom Coronel között a szombati időmérőn. Kettős mérce először: Mát megrótták, amiért feltartotta Tarquinit, de nem rótták meg, amiért Coronelnek teljesen tönkretette a gyors körét. Mégis, mi alapján?
Foglalkoztunk azzal is, mi történt a Honda és a Citroën között (ennek később jelentősége lesz!).
Nos, igenis tény, hogy Coronel nagyon durván viselkedett. Ilyet nem szabad csinálni! Odamenni valakihez, amíg még tolják-vonják az autójával együtt, bemászni a kocsiba és leüvölteni a fejét, hogy „hülye kínai”. Ez nem volt szép dolog. Mindenki tudja azonban, hogy Tom ilyen. Erre lehetett számítani. Loeb csendben lenyelte volna a hátsó sarokban, de két hétig csak ez látszott volna a szemében, Rob Huff megvonta volna a vállát azzal, hogy ilyen az élet, ma nekem, holnap neked, Monteiro duzzogásával két hétig tele lett volna a sajtó és a paddock, Chilton meg odavillantott volna egyet az inkább ironikus mint kedves mosolyából. De Coronel nem. Az ő repülő körét aztán egyetlen másik versenyző sem vághatja tönkre! Mert ő végtelenül ideges lesz – kb. 10 percig. Tom mindig addig ideges. Sajnos most ebben a 10 percben Ma elérhető távolságon belülre került…
Mindenki tökéletesen tudja, hogy Tom nem gondolja komolyan, ami ilyenkor elhagyja a száját. (Nem is hallja magát, mint az extrovertáltak általában.) Később jut csak el a tudatáig, hogy mennyire is lőtt túl a célon, és aztán bocsánatot kér a nem oda való viselkedésért…
Azt, hogy így lerohanta a versenyzőtársát a versenybíróság vizsgálta egy darabig, majd felfüggesztette a vizsgálatot. Vasárnap reggel a Citroën által átadott további bizonyítékok, valamint Coronel saját készítésű videófelvételei alapján vette elő az esetet újra. Tom kapott egy 1000€-s bírságot (vasárnap este 9 után vált hivatalossá), valamint az FIA javára elvégzendő közmunkára ítélték. Merthogy a franciák (Citorën) sem éppen a végtelen türelmükről híresek, és nehogy már annyiban hagyják a dolgot…
Itt jön a képbe az ügyük a Hondával. Amikor vasárnap reggel Neil Hudson (TCT) visszatért a Citroëntől a sajtóközpontba, azt mondta, hogy Yves Matton azon a véleményen volt a Hondával kapcsolatban, hogy inkább foglalkoznának a megfelelő versenystratégia kifejlesztésével, ahelyett, hogy őket mószerolgatják a versenybíróságon. Meg hogy nagyon is megérti Coronelt, elég ritkán fordul elő, hogy ő a legjobb chevis a pályán. Namármost láthatóan a Citroënnél korán készen lettek a versenystratégiával, volt idejük a versenybíróságra meg Coronelre… Ebből a megértésből nem hiszem, hogy Coronel kér még, köszöni szépen. (Meg hát istenem, valakinek véletlenül tönkrement egy versenye, nem kell úgy felkapni a vizet – mondja az, akinek a csapata halomra nyeri a futamokat. Mit is tudhat ő a megértésről?)
Kettős mérce másodszor: erősen ide kívánkozik még, hogy bizonyára mindenki előtt közismert tény, hogy bizonyos versenycsapat HIVATALOS honlapján, a csapat hivatalos személye erősen negatív hangvételű cikket írt egy versenyzőtársukról, nyilvánosan megkérdőjelezve annak vezetői képességeit. (Gyakorlatilag a helyben ítélő bíróság kivégezte az illető „vétkest”.) Ezzel a cikkel az FIA nemhogy nem törődött (el sem tudják olvasni ugyanis, bár azért egész jó fordítóprogramok vannak manapság), de – Coronellel ellentétben – írója nem vonta vissza szavait és nem kért bocsánatot a tévesen vádolt versenyzőtárstól, amiért széles nyilvánosság előtt így lehordta. Egy hivatalos honlapon!
Tom hiába kért bocsánatot a hirtelen felindulásért, a nem oda való szavakért, a felelőtlen viselkedésért, és hiába tudjuk mindannyian, hogy ő márpedig ilyen, veszített talán egy dobogót (feljött a sajtóközpontba elmagyarázni, hogy az adott idő mire lett volna elég: mindannyian meggyőzhetőek voltunk arról, hogy nagyon jó helyen végezhetett volna), ezer eurót, és kicsit talán úgy érezheti, hogy némi méltóságot is.
Mit veszítettünk mi? Soha az életben ilyen unalmas hétvégén nem voltam még! Se egy sziporka, se egy poén, se egy mosoly! Kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen lenne, ha Coronel nem is létezne, vagy csak „normális” lenne.
Ha igazságosak akarunk lenni, és a versenybíróság mindenkit egyformán kezelne, akkor Ma azért is kapott volna legalább egy megrovást, amit Coronellel tett, nem csak azért, amit Tarquinivel. Ugyanakkor való igaz, hogy egy megrovás ezért a viselkedésért bőven ráfért Tomra is. Megrovás és nem több. Mert ha 1000€-s bírságokat kezdünk osztogatni mindenkinek, aki azt mondja – urambocsá’ hivatalos honlapon írja – versenyzőtársra / -ról, hogy hülye, akkor már másoknak is mélyen a pénztárcába kellett volna nyúlni…
Ami pedig az unatkozó embereket illeti: igazán, mindenki leköthetné magát a saját háza táján. A Honda fejleszthetne egy kicsit az autón, a Citroën odafigyelhetne, hogy kivegye a ventillátort a kocsiból, mielőtt visszaküldi a versenyzőt a pályára, és beállíthatnák Ma visszapillantó tükreit is rendesen. A Ladánál érdemes lenne angolul tanulniuk, hogy a megfelelő felfüggesztést és féket cseréljék ki az autón, de még jobb lenne, ha nem kéne ezeket az alapvető alkatrészeket naponta cserélni – egy versenyautónál jó ha működik a fék és a kormány…
A Nika fókuszálhatna az egy fő, immár teljesen egészséges versenyzőjére, ahelyett, hogy gyermeteg hibákat vét egy tapasztalatlan argentinnel karöltve, a ROAL kifejleszthetné a stratégiát arra, hogyan tartsa Coronelt a boxban az ilyen eseteket követő 10 percig (tovább nem kell), és a Camposnál végre megcsinálhatnák Hugo Valente kuplungját.
A versenybíróságnak meg így is van éppen elég dolga, rábízhatná a versenyzőkre, hogy mennyire optimistán ítélik meg az előzés körülményeit. S ha mégsem, legalább minden esetben alkalmazhatná ugyanazt a büntetést, függetlenül az optimizmust elkövető személyétől.
Mert mi, nézők igenis örülünk annak, hogy vannak még a mezőnyben optimista, előzni igyekvő versenyzők, és olyanok, akik képesek mosolyt csalni egy egész sajtószobányi ember arcára.
Szöveg és fotó: Magyar Szilvia
Social Profiles