A kerge-Kína kór…

Nem, sok jó autó nem fér el kis helyen...A WTCC mezőnye ezen a hétvégén járt először Shanghajban, így aztán a pálya mindenkinek új volt. Meg volt is néhány „új” nevező a mezőnyben. Azazhogy Colin Turkington nem volt éppen új fiú, de egy szép, sárga festésű, brit szponzoros Chevivel ismét feltűnt a láthatáron, igen jó eredményeket produkálva.

Mindenki rendesen meglepődött, hogy az edzéseken nem a három Chevrolett végzett az első három helyen. Az időmérőn semmi különleges dolog nem történt, azt leszámítva, hogy a Q2-ben Michelisz Norbert kiszorította Rob Huffot, és a helyére állt a rajtrácson, közvetlenül Menu és Muller mögé.

Q1

Q2

kombinált eredmény

Reménykedett is mindenki a Zengőnél a további jó szereplésben, nem is alaptalanul. De a rajt, és az utána történtek mindent megváltoztattak… Vasárnapra mintha mindenki megkergült volna egy kicsit…

Ha teljesen pártatlan akarok lenni, akkor sem tudnám megmondani, hogy ezt a balesetet tulajdonképpen ki okozta, ha agyonütnének. Egy kicsit szerintem mindenki benne volt, de főleg az a tény, hogy túl sokan voltak túl kevés helyen. Michelisz, Yvan Muller, Turkington és Stefano D’Aste vettek részt a táncban. Mindezek következtében Muller defektet kapott és Michelisz is visszaesett jó néhány helyet.

A következő kanyarban Pepe Oriola durrantott bele hátulról Turkingtonba, aztán mentek tovább, mintha mi sem történt volna… A brit gondosan sárgára festett Chevije elkezdett szétesni, Oriola kocsija máris darabokban lógott.

Mialatt Menu, Huff, Tarquini, Coronel, Oriola, Barth és Bennani elhúzott az elején, Muller a boxba hajtott új kerekekért, Turkington pedig a 20. helyen lófrált…

Lassan rendeződtek a sorok, a pontzóna végén Michelisz is nagy csatákat vívott a többiekkel, az elejét szokásosan uralta a két állva maradt Chevrolett, Turkington felzárkózásba kezdett.

A negyedik körben, a képernyőn nem látható okból Norbi a 18. helyre esett vissza, majd 2 körrel később kiírták, hogy a rajtbaleset vizsgálat alatt van. Minthogy Micheliszt hozták ki hibásnak, áthajtásos büntetést kapott, aminek túl sok értelme nem volt, sokkal hátrébb sajnos már nem tudott visszaesni.

A hatodik körben hárman ugrottak egymásnak, Oriola most Bennanit pörgette ki. Az ifjú spanyol nagyon elemében volt, ha ámokfutásról volt szó ma. Az autó eddig bírta, kénytelen volt lerakni a verdát a boxban, hogy megszereljék, és csak a 11. körben tudott visszajönni.

A hetedik fordulótól kezdődően igen fura dolgok (talán leginkább füstfelhőnek tudnám nevezni) törtek elő Tiago Monteiro új Hondájából, ám ez a portugálon egy szemernyit sem lassított.

Turkington alaposan felkúszott a mezőny közepére, a darabokban lógó autójával. Ezen felül említésre méltó esemény nem történt, Menu, Huff és D’Aste robogott be a dobogós helyeken.

Első verseny eredménye

A végeredmény az alábbiak szerint változott, miután a versenybíróság 5 pilótát súlytott 30 mp-es időbüntetéssel: Tom Boardman a 6.-ról a 12. helyre, Tiago Monteiro a 7.-ről a 13. helyre, Fredy Barth a 10.-ről a 14. helyre, Hugo Valente a 15.-ről a 16. helyre esett vissza. Továbbá időbüntetést kapott még James Nash, aki amúgy be sem fejezte a futamot.

(A második verseny leírására akkor vállalkoznék, ha majd a gondosan kifizetett Eurosport Player szolgáltatás működni fog, és legalább a felvételek közül ki tudom majd kukázni a történteket.) Addig pusztán az eredményeket tudom megosztani a kedves olvasóval, és a hírt, hogy Yvan Mullert ugyancsak 30 mp-es büntetéssel sújtották az Alain Menuvel történt ütközése miatt, így kikerült a pontzónából.

A második verseny eredménye

A világbajnokság állása

fotó: fiawtcc.com

Comments

comments