WTCC nevezési lista 2014

kép1A WTCC mezőnye túl van a téli teszteken, mindenki megtalálta új vagy régi helyét, csapatát, autóját. Az alábbiakban ezen eseményekről olvasható rövid összefoglaló és egy nevezési táblázat a WTCC 2014-es szezonjára.

A Honda, a Lada és a Citroen is sikeres téli tesztet zártak, bár a Honda tesztjén Michelisz Norbert és mérnöke csak megfigyelőként lehetett jelen.
A Formula-1-ből is ismert, később a Superstars legutóbbi (és egyben legutolsó, minthogy a sorozat megszűnt) bajnoki címét megszerző Gianni Morbidelli a WTCC-be, azon belül is az ALL-INKL.COM Münnich Motorsport csapatához igazolt.

Ismeretes, hogy a tavaly első és eddig egyetlen versenyét megnyerő José María Lopez rögtön tesztlehetőséget is kapott a Citroentől, majd kapásból fel is vették Muller és Loeb mellé a harmadik autóba, a teljes szezonra. Ez a fiú tényleg megcsinálta a szerencséjét azon az egyetlen futamon.

A másik szabad Hondát (a Zengő Motorsport autója mellett) a Proteam szerezte meg Bennaninak, és mivel a Weichers kihagyja a 2014-es szezont, egyelőre úgy tűnik, Stefano D’Astét nem láthatjuk idén.

Bár a Campos Racing a két Chevrolet mellett három SEAT Leont is nevezett 2014-re, koránt sem biztos azok helye a mezőnyben.
A Ladánál igen ütős párosnak tűnik a James Thompson – Robert Huff duó, és az oroszok további két autóval operálnak, az egyikkel a teljes szezont Mikhail Kozlovskij fogja végigversenyezni, a másik bevetésére csak Oroszországban kerül majd sor.

Legfrissebb hírként elmondható, hogy Tom Coronel megkapta új, szépen felmatricázott ROAL Motorsport Chevrolet-jét, és nem győzte tetszését kifejezni – már ami az autó küllemét illeti. Sajnos, az összes többi nem gyári pilótával együtt, kipróbálni majd csak Marrakeshben fogja.
A szezon (egy hetes csúszással) a marokkói Marrakeshben kezdődik április 13-án, miden bizonnyal az alábbi felállásban:

 

Autó Csapat Versenyző Kat. Futamok
Citroen C-Elyseé Citroen Total WTCC (1) Yvan Muller (FRA) TC1 Teljes szezon
Citroen C-Elyseé Citroen Total WTCC (9) Sébastien Loeb (FRA) -ú TC1 Teljes szezon
Citroen C-Elyseé Citroen Total WTCC (37) José María López (ARG) TC1 Teljes szezon
Citroen C-Elyseé Citroen Total WTCC (33) Ma Qing Hua (CHN) – ú TC1 5 hévége (Oroszországtól, egy amerikai, 3 ázsiai)
Chevrolet Cruze 1.6T (?) NIKA Racing (99) Yukinori Taniguchi (JPN) TC2 Autója kérdéses, de teljes szezon
Chevrolet RML Cruze TC1 ROAL Motorsport (3) Tom Chilton (GBR) TC1 Teljes szezon
Chevrolet RML Cruze TC1 ROAL Motorsport (4) Tom Coronel (NED) TC1 Teljes szezon
Chevrolet RML Cruze TC1 ALL-INKL.COM Münnich Motorsport (10) Gianni Morbidelli (ITA) TC1 Teljes szezon
Chevrolet RML Cruze TC1 ALL-INKL.COM Münnich Motorsport (77) René Münnich (GER) TC1 Teljes szezon
Chevrolet RML Cruze TC1 Campos Racing (SunRed) (7) Hugo Valente (FRA) TC1 Teljes szezon
Chevrolet RML Cruze TC1 Campos Racing (SunRed) (98) Dusan Borkovic TC1 Teljes szezon
SEAT León WTCC Campos Racing (SunRed) (27) John Filippi (FRA) – ú TC2 Teljes szezon
SEAT León WTCC Campos Racing (SunRed) ? (Monje?) TC2 ? (bár nevezése teljes szezon)
SEAT León WTCC Campos Racing (SunRed) ? TC2 ? (bár nevezése teljes szezon)
Honda Civic WTCC Castrol Honda Wolrd Touring Car Team (JAS) (2) Gabriele Tarquini (ITA) TC1 Teljes szezon
Honda Civic WTCC Castrol Honda Wolrd Touring Car Team (JAS) (18) Tiago Monteiro (POR) TC1 Teljes szezon
Honda Civic WTCC Zengő Motorsport (5) Michelisz Norbert TC1 Teljes szezon
Honda Civic WTCC Scuderia Protem Racing (25) Mehdi Bennani (MOR) TC1 Teljes szezon
Lada Granta Sport Lada Sport Lukoil (TMS) (11) James Thompson (GBR) TC1 Teljes szezon
Lada Granta Sport Lada Sport Lukoil (TMS) (12) Robert Huff (GBR) TC1 Teljes szezon
Lada Granta Sport Lada Sport Lukoil (TMS) (14) Mihail Kozlovskij (RUS) TC1 Teljes szezon
Lada Granta WTCC Lada Sport Lukoil (TMS) (?) ? (orosz) TC2 Oroszország
Liqui Moly Team Engstler BMW 320 TC (6) Franz Engstler (GER) TC2 Teljes szezon
Liqui Moly Team Engstler BMW 320 TC ? (talán ázsiai) TC2 Teljes szezon
? (Campos?) SEAT León WTCC (?) Nikolai Karamishev (RUS) – ú TC2 5-6 hétvége (feltételezhetően Európa)
Akik a szezon közben jöhetnek:
Chevrolet Cruze 1.6T (?) NIKA Racing (?) ? (van még egy autójuk) TC2 ha be is vetik nem teljes szezonos
SEAT León WTCC ALL-INKL.COM Münnich Motorsport (?) ? (a TC1-es projekt ütheti) TC2 ha be is vetik nem teljes szezonos
SEAT León WTCC Campos Racing (SunRed) ? (van még egy autójuk) TC2 ha be is vetik nem teljes szezonos
Honda Civic WTCC 2013 Honda Racing Team JAS ? (japán, tavalyiból kiindulva) TC2 Suzuka
többféle (az Ázsia Kupa TC3-al még nem megerősített) ? TC3 Ázsia

 

ú: újonc (vagy eddig maximum 3 hétvégét teljesített a WTCC-ben, és nincs győzelme)

Táblázat: Bakay Botond

Fotó: fiawtcc.com

Comments

comments