Wittmann nyerte a DTM szezonnyitó versenyét!

PodiumÁlomszerűen indult a DTM idei szezonja a bmw-s Marco Wittmann számára, hiszen megnyerte élete első futamát a Német Túraautó Bajnokságban! Ez a győzelem nem csak Wittmann számára volt az első, de csapata, a BMW Team RMG számára is ez volt az első futamelsőség.

A rajtot követően Tambay fordult el elsőként, azonban Wittmann már az első körben megelőzte Spenglert és ezzel feljött a második helyre. Green eközben túl szélesen vette be a hajtűkanyart, így az autója bal oldala megsérült, míg Scheider Mortarával ütközött a hatodik helyért vívott csatában.

A második kör során kiderült, hogy Green autója akkora károkat szenvedett, hogy kénytelen volt feladni a futamot. A harmadik kör során játszódott le a verseny kulcsmomentuma: Wittmann megelőzte egy briliáns kifékezéssel Tambayt a hajtűben és ezzel a mezőny élére állt.

Ezalatt a hátsóbb régiókban is zajlott a csata: Wickens és Vietoris  Hand-et támadták és mindketten elmentek mellette, ez a csata egyébként a 14. pozícióért zajlott. Glockot Scheider támadta kitartóan, de az egykori Forma-1-es versenyző egyelőre meg tudta védeni a pozícióját. Közöttük már a negyedik helyért ment a küzdelem.

A futamgyőztes Wittmann mellett a svéd Ekström is büszke lehetett magára: a versenyt a keményebb abroncsokon kezdte a meg az ötödik pozícióból az Audi pilótája, de a kötelező boxkiállást követően a lágyabb gumikra váltott és egészen a második helyig kapaszkodott fel, míg a poleból induló Adrian Tambay a harmadik helyre csúszott vissza.

Egyébként nem sokkal a verseny fele után Martin Juncadellával ütközött össze a boxutcából kifelé jövet, melynek következtében elhagyta a bal első abroncsát, ami miatt boxutca-áthajtásos büntetést kapott. Természetesen az utolsó kör is tartogatott izgalmakat: Farfus támadta Scheidert a hatodik helyen, azonban összeütköztek és visszacsúsztak a nyolcadik-kilencedik pozícióba. A kockás zászló végül Wittmannt, Ekströmöt és Tambay-t intette le az első három helyen.

„Nagyon boldog vagyok! Két nehéz év után az RMG csapattal, ez a győzelem nagyon jól esik mindenkinek! Egész végig a mögöttem lévő versenyzőkön tartottam a szememet a visszapillantó tükörben, mivel tudtam, hogy a lágyabb abroncsokon gyorsabbak lesznek nálam. Mindazonáltal, az előnyöm elég volt.” – mondta Wittmann a leintést követően.

„A verseny jó móka volt! Képes voltam jobbnál jobb pozíciókért harcolni, miközben az abroncsaim tökéletesen működtek. Csatáztam Adrian Tambayjel a második helyért, de nem volt semmi komoly.” – fűzte hozzá Ekström.

„Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó kezdet. A lágyabb abroncsokon való rajt biztonságos megoldás volt, annak ellenére, hogy a verseny vége felé igen komollyá vált számomra a helyzet.” – tette hozzá Tambay.

A DTM következő fordulójára május 16-18 között kerül majd sor az oschersleben-i versenypályán. Itt már felkerülnek az autókra az idén bevezetett versenysúlyok is: a BMW versenyzői közül Wittmann, Glock, Spengler, Tomczyk, Farfus, Hand 5 kg pluszsúlyt kapnak, míg Martin és Félix da Costa 2,5 kg-ot kapnak. A Mercedes hét versenyzője ezzel szemben 5 kg-al könnyebben állhatnak majd rajthoz.

 A verseny eredménye ITT elolvasható.

A bajnokság eredménye ITT megtalálható.

A kép forrása: DTM Media

Comments

comments