Vernay, Gracsev és a biztonsági autó nyertek Szingapúrban

tcr-szing

Fotó: TCR Official

A TCR szingapúri versenyhétvégéje érdekesen kezdődött, furcsán folytatódott és nem szokványosan ért véget. A sorozatba több beugró versenyző is érkezett, akik egyébként a Távol-Keleten honosak, valamint visszatért az idény közepén anyagi gondok miatt elmaradó Kevin Gleason és Loris Hezemans is.

Az időmérő edzést Jean-Karl Vernay nyerte ugyan, és ezen nem is változtattak később sem, de az időmérő végeredménye alaposan fejre állt, és végül 12 versenyzőt büntettek meg a pályalimit átlépése miatt. Szóval eléggé versenybíróság-szagú volt az első futam rajtrácsa.

Az első versenyt sötétedés után futották. Vernay kiváló rajtot vett, elhúzott az élen, gond nélkül hazahozta a győzelmet. A többiek küzdöttek kicsit egymással, a pályával, a meleggel, meg a közel álló gumifalakkal is.

Igazság szerint nem rágtuk tövig a körmünket izgalmunkban, a beugró versenyzők  mellett láthattuk a Ford új autóját is, ami nagyon szépre sikerült.

Gianni Morbidelli már az elején kiszállt a dobogóért folytatott csatából, mert az első kanyarban megpördült és csak a középmezőnyhöz sikerült csatlakoznia. Végül Tassi Attilával és Gleasonnal láttuk csatázni a 8. helyért.

A mezőny hátsó felében láttunk mindent, ami kevésbé emlékeztet autóversenyre: volt defekt, megpördülés, gumifalat rondán lefejelés és félroncs autóval versenybe visszaállás, természetesen mindez elsőversenyes pilótáktól.

Az elején a két Leopard Racing versenyzőt Vernay, Comini sorrendben Pepe Oriola, Mato Homola, James Nash, Szergej Afanaszjev és Dusan Borkovic kísérték be a célba. Vernay megszerezte áhított győzelmét, míg Comini a vezetést a bajnoki tabellán, egyetlen ponttal James Nash, és kettővel Pepe Oriola előtt. Azt nem mondhatja senki, hogy nem elég szoros a bajnokság állása.

Vasárnap hátra volt a fekete leves: a szingapúri roncsderbi. A megkevert időmérős végeredményből Mikhail Gracsev jött ki a legjobban: ő rajtolt a pole-ból. Viszonylag egészben is volt mindenki autója, amíg valaki a sűrűjében el nem kezdett lökdösődni, mire Ben Constanduros roppant lelkesen felkiáltott, hogy “Ez az! Igazi túraautós csihi-puhi!”, és erre aztán elszabadult a pokol. A 10 versenykör alatt kétszer jött be a Safety Car, másodjára ki sem ment.

Gracsev mögött Borkovic, Afanaszjev, Tassi, Nash, Morbidelli és Pepe Oriola álltak az élre a rajt után. Comini Oriolát támadta az első kör végére, Homola Gleasonnal birkózott. Hezemans a második körben hagyta autóját a pálya szélén, elektromos hiba miatt, míg Tassi Afanaszjevvel ért össze. Az orosz megpördült és falba csapódott, a roncs megállt a pálya közepén. Közben a Comini-Oriola csatának eleinte Morbidelli itta a levét, mivel a spanyol meglökte az olaszt, ennek következtében a svájci egyből két helyet ugrott előre. És ekkor bejött a biztonsági autó, amíg Szergej roncsát kivontatták…

A verseny a hatodik körben folytatódott, Tassi ekkor ment a boxba és hagyta ott autóját: sajnos a B3 SEAT-ja sem bírta sokkal jobban a találkozást a Craft Bamboo-éval, mint fordítva.

Alig egy kör múlva Pepe Oriola nem is áthajtásos, de egyenesen 10 mp stop and go büntetést kapott, amiért meglökte Morbidellit. Ez meg is pecsételte a sorsát, hiszen mire behajtott a boxba a Safety Car ismét a pályán volt. Történt ugyanis, hogy két beugrós versenyző, Galiana és Wei eltorlaszolták azt, gyakorlatilag teljes szélességében. Nem is értek össze, csak egyikük megpördült, másikuk meg ki akarta kerülni, és így szépen, egymás mellett lerobbantak. Ott várták meg a biztonsági autót meg a vontatókat a pálya közepén…

A vontatók meg lassan jöttek, és mire elvitték a vinni valót, addigra a mezőny körbeért a biztonsági autó mögött tizedszer is, tehát a sorrend már nem változhatott: Gracsev nyert Borkovics és Nash előtt, a biztonsági autó mögött.

A következő versenyt két hét múlva tartják, ugyancsak a F-1 betétfutamaként, Malajziában.

Első verseny végeredménye

Második verseny végeredménye

Magyar Szilvia

 

Comments

comments