Üzenet a dobogóról

Fotó: Erika Schneider

Két nagyszerű versenyen van túl a TCR Europe mezőnye a Hungaroringen, melyeken két Nagy Dani és két M1RA dobogó is született. Az alábbiakban lássuk, mit mondtak a hungaroringi dobogósok.

Az első verseny után

Dušan Borković: A Paul Ricard óta szenvedtünk egy kicsit a BoP-vel és a kompenzációs súlyokkal, de mindenki ugyanezzel küzd. Tudtam, hogy ez megint a mi versenyünk lehet, mert a pálya fekszik az autónknak, mivel nincs rajta túl sok egyenes szakasz. Amikor az időmérőre esős körülmények jöttek, kicsit aggódtam, mert még sosem vezettem az autót esőben és a csapat sem végzett még esős tesztet. Azt nem tudtam mit várhatok el, de azt tudtam, hogy nem szerezhetek pole-t. Volt néhány versenyző, aki gyorsabb volt nálam, köztük Azcona is, aki a legfőbb riválisom a bajnokságban. A verseny alatt megpróbáltam kihasználni a pálya száraz részeit és volt néhány tiszta előzésem. Óvatos voltam fékezéskor, és azt hiszem, nagyon jól boldogultam.

Stian Paulsen: Ez az első dobogóm TCR bajnokságban, szóval nagyon örülök neki! Nagyon kemény verseny volt, de ezek a kedvenc körülményeim, amikor nedves pályán versenyzünk slick gumikkal. Sok csata volt körülöttem, de sikerült kimaradnom a sűrűjéből. Igazából hagytam, hogy néhány ember megelőzzön, hogy elkerüljem a koccanásokat. Ez nagyon jól jött ki, és nagyon boldog vagyok, hogy a második helyen végezhettem. Örülök a szerelőim és a szponzoraim miatt is – nagyon keményen dolgoztam az elmúlt két évben, és nem aludtam túl sokat. Ez volt az első verseny, amikor felkészültnek éreztem magam és kipihent voltam. Minden nagyon jól működött. Az, hogy holnap is a második helyen végezzek a 12.-ről rajtolva, nagyon nehéz lenne, de ha első 5-ben végeznék, nagyon boldog lennék.

Nagy Dániel: Nagyon trükkös verseny volt, de azt hiszem, ez kívülről is látszott. Jó rajtot vettem, mert a szárazabb oldalán voltam a pályának, és talán három autót is megelőztem az első kanyar előtt. Aztán volt egy nagy megcsúszásom, és utána nem volt jó a sebességem, veszítettem pár pozíciót. Tudtam, hogy változtatnom kell valamin, különben folytatódik a visszaesésem. Az utolsó kör nagyon érdekes volt, mert láttam néhány versenyzőt, akik úgy estek be az első kanyarba, mint valami őrültek. Mindenki megpróbált későn fékezni, de azt hiszem, részemről jó döntés volt, hogy időben fékeztem, és szerencsém is volt, mert ők össze is értek. Tudom, hogy ez benne van a pakliban, szóval néha szerencsére is szükséged van. A sportnak ez a része mindig fontos, és ma szerencsém volt, hogy a harmadik helyen tudtam végezni. Nagyon örülök a csapat miatt is, mert a hetedik helyről indulva nem gondoltam volna, hogy végezhetünk a dobogón.

A második verseny után

Francisco Mora: Nyilvánvalóan nagyon boldog vagyok. Tudtam, hogy van esélyem, de azt is tudtam, hogy a többi autó gyors. Tegnap gyors voltam, de nem tudtam befejezni a versenyt egy kisebb probléma miatt, ezért nagy nyomás volt rajtam, hogy az első sorból rajtolok. Jó startot vettem, és levédekeztem a pozíciómat Briché felől, ugyanakkor a másik oldalon Abreu elment mellettem, majd elhúztunk a többiektől. Fair csatában megelőztem őt, és utána már tudtam, hogy meg tudom csinálni. A csapat fantasztikus munkát végzett és nagyszerű, hogy az első két helyen végezhettünk. Dani és én jó csapattárak vagyunk, sokat tanulunk egymástól és ez nagyon motiváló számomra.

Nagy Dániel:  Köszönet a M1RA-nak! Fontos verseny volt, nem csak nekem, de az egész csapatnak. Mindannyian magyarok vagyunk, és nagy boldog vagyok, hogy autóink végeztek az első és második helyen. Karrierem egyik legkeményebb versenye volt. A verseny első felében, amikor a Peugeot-val harcoltam, nagyon kemény volt! A Peugeot-k nagyon gyorsak az egyenesben, de annyira nem jók fékezéskor. Nehéz volt megfelelő lehetőséget találni az előzésre, de nem törni össze közben az autót. Nagyon boldog vagyok, hogy Cico nyert, mert megérdemelte a győzelmet.

Josh Files: Jó teljesítményünk és erős autónk volt végig a verseny folyamán. Jól rajtoltam, de aztán nekem jöttek hátulról. Nem tudom, hogy Borkovic elfékezte-e magát, vagy tulajdonképpen mi is történt, de nagyon erősen meglökött, és veszítettem néhány helyet Attilával és Abreuval szemben. Előnyre tettem szert, amikor mind csatáztak előttem és megszereztem a harmadik pozíciót. Ez jó volt, de a M1RA autóit nem tudtuk elcsípni. Egy-két kör után eldöntöttem, hogy arra koncentrálok, hogy be tudjam fejezni a harmadik helyen a versenyt, ami egy jó eredmény volt számunkra. Ez egy megfelelő eredmény volt a csapatnak egy olyan szezon után, amin eddig túl vagyunk, szóval több mint boldog vagyok!

Fotó: Schneider Erika

Comments

comments