Történetek a Slovakia Ringről (1. rész)

Fotó: Magyar Szilvia

A Slovakia Ring egy varázslatos hely. Régóta járok oda, így első kézből tudom, hogy nagyon sok dolog megtörténik ott, ami egyébként talán sosem történt volna meg (vagy nem így), de szinte semmi olyan nem történik, amit előzőleg elvártunk volna. Ezen a hétvégén többek között ilyen volt a Honda és Hyundai büntetéseinek története, Fabrizio Giovanardi és Kevin Ceccon szereplése, két pole és két dobogó két Norbinak, Thed Björk és Frederic Vervisch sziporkázó csatája a dobogóért, úgy, hogy a középmezőnyből rajtoltak, Mato Homola hazai rémálma és – valljuk be őszintén, erre az utolsóra nagyon is számítottunk – egy kistermetű francia öt perces kétségbeesése a sajtóközpontban. Jöjjenek hát alább a Slovakia Ring nem mindennapi történetei, ahogy a főszereplők látták. (1. rész)

Kutya a rajtrácson

Mivel új vendég mosogat, kezdjük Cecconnal. Az ifjú olasz bejött egy rögtönzött sajtótájékoztatóra, ahol szerényen és illemtudóan viselkedett. Az új generációtól már meglepően hat ez a normális hozzáállás. „Nem számítok kiváló eredményekre, két bejárató kört tettem meg az autóval, ami tesztnek nem nevezhető, aztán felültünk a repülőre és ide jöttünk. Gyakorlatilag ez az első alkalom, hogy első kerekes autót vezetek, szóval nincsenek elvárásaim, mert egyáltalán nem tudom, hogy mit kellene elvárnom. Egyszerűen beülök majd az autóba, és megpróbálom Fabriziótól ellesni, hogyan kell csinálni. Megteszem a tőlem telhető legtöbbet, és meglátjuk mi fog történni.” Ehhez képest ifjú és teljesen tapasztalatlan barátunk az alábbi eredménnyel és az ezért járó 10 ponttal gazdagodott (illetve gazdagította csapatát): hatodik hely a harmadik versenyen.

Gyanítom, hogy az Alfa Romeónál sosem volt még ilyen felszabadult a hangulat: egy barna plüss bulldog üldögélt az autó hátsó légterelőjén, amikor nem éppen azzal foglalkoztak a csapattagok, hogy egymás arcába nyomkodják azt a rajtrácson, a versenyek előtt. A friss vér és a kutyus láthatóan feldobta a hangulatot.

Fotó: Magyar Szilvia

Amikor nem tudod, hogyan csináltad…

Szintén alfás történet, és ugyancsak nem jól kezdődik, de hát a rosszul kezdődő történek is végződhetnek happy end-del. Réges-régi jó ismerősöm, Pietro Casillo, a Touring Car Times újságírója, „sokadállásban” Fabrizio Giovanardi sajtós-mindenese dohányzott a médiaközpont (a szálloda hallja) felé vezető járdán, amikor elkaptam egy üdvözlésre. Teljesen ki volt borulva attól, hogy a bajnokság egy szervezetlen kabaréra hasonlít, és hogy a BoP-t aszerint változtatják, ahogy a csapatok sírnak miatta. De aztán Giovanardi az első versenyen a 12. helyről rajtolva az ötödiken ért célba Aurelien Comte és Yann Ehrlacher között. A garázsok mögött zajló olasz beszélgetésbe dugtam bele a fejem, jó nagy lendülettel vállon vágva Pietrót, aki éppen Giovanardival beszélte meg azt, amit nem tudott senki. „Gyanús vagy te nekem, hogy sírtál múlt éjszaka! – mondom, de Pitrónak megvan a válasza: „Csak azt ne kérdezd meg tőle (már ti. Fabriziótól), hogy hogyan csinálta. Csak állunk itt, és nem hisszük el, de nem tudjuk megmondani, hogy mi történt. Ugyanolyan köröket autózott, mint az időmérőn, és amíg az időmérőn ez semmit nem használt, mert csak 12. lett, addig most a többiek is annyival voltak lassabbak, hogy be tudott jönni a hatodik helyen.” Giovanardi csak mosolygott mellettünk, én meg úgy gondoltam, hogy ha már ennyire lendületben volt a sajtós kolléga, nem kérem meg rá az öreget, hogy mondja el újra, egyes szám első személyben… 😊

Végül Giovanardi a harmadik versenyt is pontszerző helyen, a hetediken fejezte be, tehát talán kevésbé sírós éjszakái lesznek az Alfának, legalábbis ami a BoP-t illeti.

Fotó: Magyar Szilvia

Attól tartok, ez sem kredenc egészen…

A Honda és Hyundai büntetéseinek krónikájához tartozik a történet, amit Alvin van Wunnik, Tom Coronel „kamerás embere” mesélt a garázs hátuljában azon a napon, amikor a Hondák az időmérőn kiharcolt helyükre állhattak fel a rajtrácson, úgy, hogy közben előző este kizárták őket a kvalifikációról. A történet lényege röviden annyi, hogy a BoP-t folyton változtatják (igen, nagyjából attól függően, hogy ki tud jobban sírni), és a legutóbbi változtatás szerint az említett márkákhoz tartozó autók esetében növelni lehetett volna a motor teljesítményét. Meg is növelték mind a Hyundaiok mind pedig a Hondák esetében a turbónyomást, de erre jöttek az FIA szakemberei, és közölték, hogy a turbónyomás növelése nem megengedett, ezért sorolták hátra a három Hyundait (Björk amúgy is hátulról rajtolt volna motorcsere miatt, Tarquini esetében a nyomás még a szabályokon belül maradt.) Amikor megnézték a Hondákat, azokról is kiderült, hogy a turbónyomás minimálisabban magasabb, mint a jelenleg szabályos érték, ugyanakkor hiába kérték a szakemberek, hogy hadd csavarják vissza szabályosra a nyomást, ezt az FIA azért nem engedte meg, mert a versenyhétvége már elkezdődött, így az autókon állítani mostantól illegális. Ez persze egy nyilvánvalóan logikátlan patthelyzetet idézett elő, hiszen azzal, hogy utólag nem állíthatják vissza az eredeti motorteljesítményt csak azért, mert elkezdődött a hétvége, kénytelenek a nem szabályosnak minősített beállításokkal versenyezni. Na már most ki az, aki nem él fellebbezéssel ez ellen a döntés ellen? A három Honda, akiknél nem volt szabályos az, amiről azt hitték, hogy az, de aztán nem tehették szabályossá, amikor kiderült, hogy nem, azóta is egy fellebbezésben éli az életét, mert a versenyeket lefutották úgy, mintha mi sem történt volna. Tehát gyakorlatilag végeredményünk egyik versenyről sincs mindaddig, amíg a turbófeltöltő ügyét ki nem vizsgálják… Két éve volt ez a padlólemez ügy, tavaly már nem is emlékszem, mivel ütötték el a nyári szünetet, most meg ez… Ez már tényleg egy rossz vicc…

Fotó: Magyar Szilvia

Tanár úr, kérem, én készültem!

Mato Homola nagyon-nagyon rendesen megírta a házi feladatot, a legmesszebbmenőkig felkészült a vizsgára, tudta az összes tételt és altételt, s valamiért mégis felsült a vizsgán. Történt ugyanis, hogy hazai eseményét a legelső perctől kezdve a legmesszebbmenőkig promótálta, a futamra nagyon is felkészülve érkezett: volt itt minden, aláírókártya, poszter, legyező, VIP ellátás, meg amit el tudunk képzelni. Homola tudja a pályát is, nem egy versenyt nyert már rajta, tudja azt is, hogyan kell az autóval nyerni, mert Vila Realban megmutatta. De ez most egy 14., egy 17. és egy 12. hely lett végül. Úgy, hogy a csapattársa kihozott a hétvégéből egy negyedik és egy második helyet.

„Ez nagyon rossz! Rettenetes ilyen állapotban lenni egy sajtótájékoztatón, mert nem szeretnél így itt lenni. Vila Real után jól voltam. Találtunk egy megfelelő beállítást és megvolt a sebességünk, de eztán megérkeztünk ide, és hirtelen ismét szenvedni kezdtünk, rögtön az elejétől. És végigpróbáltunk egy csomó beállítást és nem működtek. Ha összehasonlítom magam Aureliennel, aki sokkal gyorsabban ment nálam, ugyanazzal az autóval, akkor rettentően frusztráló érzés!” – mondta a szlovák fiú. Kifelé menet elkaptam egy mondatot: Michelisz Norbi ment oda hozzá, és nagyon megértően azt mondta: „Én nagyon is jól ismerem ezt az érzést…”

Hogy mi is hiányzott Homolának? Talán csak némi szerencse, talán a családi kötelességei miatt távol maradó Eric Neve.

Fotó: Magyar Szilvia

Egy 0.039 másodperces mosoly története

Utóbbi nagyon is hiányzott a harmadik verseny sajtótájékoztatójáról is. Történt ugyanis, hogy Aurelien Comte végzett a második helyen. Comte egész életét francia bajnokságokban vagy francia csapatoknál versenyezte le, vagy éppen mázlija volt, mert a sajtófőnök beszélt franciául. Amikor a barcelonai idény előtti tesztnapon Eric Néve fordított neki, az még elnézhető körülmény volt. Amikor a Hungaroringen próbálkoztam, Néve elmondta, hogy finoman az értésére adták, hogy előbb-utóbb el fog jönni az az idő, amikor ki kell nyitnia a száját angolul, és jó lenne, ha némi erőfeszítést tenne ennek érdekében. Amikor Zandvoortban feljött az interjúszobába, már ugrattuk néhányan, hogy az idő eljött, de előbb Néve „fogta a kezét”, aztán Yann Ehrlacher segítette ki. Láthatóan a kis francia azóta sem tett különösebben nagy erőfeszítéseket, mert a sajtótájékoztatón már-már a sírás határáig kétségbeesett arccal bámulta az ajtót, hogy jön-e valaki a csapatból a segítségére. Természetesen a csapatból nem jött senki (mert Néve-en kívül egy mérnök beszél angolul), Comte pedig vagy nem tudta, vagy csak az ijedtségtől nem is jutott eszébe, de Gabriele Tarquini (sőt, egy kicsit Mato Homola) és Frederic Vervisch is beszél franciául, utóbbinak a francia a második anyanyelve (lévén belga).

Szóval az egyik francia fotóssal gubbasztottunk a sarokban, és megpróbáltunk képeket készíteni, mialatt Comte szólt oda neki az asztaltól (ő ült a sarokban), hogy lát-e valakit, aki ki tudja segíteni. Michelisz Norbi éppen mondanivalója kellős közepén tartott, és nagyon szerettem volna arra figyelni, amit éppen mond, csakhogy a kétségbeesés mellettem elvonta a figyelmemet. Odaszóltam a fotós kollégának, hogy mondja már meg az ifjú Comte-nak, hogy „Fred beszél franciául” és biztosan kisegíti, de valamiért az üzenetem nem jutott célba, és a harmadik kísérlet után letettem erről, mert Norbira akartam figyelni. Szerencsére sajtófőnökünk felkészült volt, és miután Comte kipréselte magából franciául azt a két mondatot, amit az izgalomtól sikerült elmondania, Richard Rodgers megkérte Fredet egy fordításra. Aztán lendült is tovább a sajtótájékoztató menete, és a megkönnyebbüléstől olyan széles mosoly terült el az előbb még rettentően aggódó francia arcon, hogy igencsak bánom, hogy az egyetlen fényképem életlen lett róla! Drága kis gall barátunk, tudod pontosan mennyi a különbség a majdnem sírós, sistergős nagy égés és eközött a megkönnyebbült nagy mosoly között? Pontosan 0.039 másodperc! (ennyivel verte meg ugyanis Vervisch Thed Björköt a harmadik helyért)

S hogy mi volt az üzenet Aurelientől? „Nagyon boldog vagyok. A kvalifikációnk nagyon erős volt, aztán szenvedtünk az első és a második versenyen. Aztán változtattunk a beállításokon és volt egy jó autónk a harmadik futamra.”

Fotó: Magyar Szilvia

Thed és Fred

Gondolhatnánk, hogy míg Vervisch és Comte hálát adott azért a pár ezredmásodpercért, Björköt bosszantotta a dolog, de nem! Thed nem attól volt boldog, hogy szerzett egy negyedik helyet, hanem attól, hogy mindezt a világ végéről indulva, olyan parázs csatában, amilyet csak a legjobbak vívnak meg – kit érdekel, ha le is maradnak a végén!

„Volt egy rettenetes időmérő edzésem. Semmi kifogás, egyszerűen rémes volt! Szóval már tudom, mit nem szabad csinálnom, ha legközelebb ide jövünk. Nem történt semmi különös, csak egyszerűen sehogy nem találtam a megfelelő beállításokat a pályához. De, ha máskor jövök, már tudni fogom, mit kell tennem. Aztán végül szereztem néhány pontot, nagyon nagy csatában – mondja a svéd mosolyogva – szóval még hiszek abban, hogy van esélyem a bajnokságban…”

Fotó: Magyar Szilvia

Fred egy kicsit részletesebb volt, ami a csatájukat illeti: „Teljesen biztos voltam benne, hogy nem lesz meg, mert rettentő lassú voltam! Egész hétvégén szenvedtem a versenysebességgel. Az első 2-3 kör rendben volt, aztán elkezdtem hátra esni. Biztos voltam benne, hogy a többiek azt hiszik, direkt megyek ilyen lassan, de nem, az autó nem bírt többet. Természetesen nagyon tapasztalt versenyzők jöttek mögöttem, ismertek minden trükköt, én meg mindent megpróbáltam, amit csak tudtam. Az autónk előnye, hogy az egyenesben jó volt a sebességünk, és ez segített. Nagyon boldog vagyok, olyan ez nekem, mint egy győzelem, az egyik legjobb versenyem volt, amit valaha futottam, mert nagyon keményen harcoltunk.”

Fotó: Magyar Szilvia

Azt hiszem, mára itt be is fejezhetjük a sztorizgatást, mert már így is túlontúl hosszú lére eresztettem, és a Norbik esete sem éppen rövid. De ígérem, visszajövök azzal is, már csak azért is, mert a mi szívünknek úgyis az a legkedvesebb történet.

Magyar Szilvia

Comments

comments