Történelmi győzelem Kínában

thed

Fotó: FIAWTCC.COM

Az éremnek mindig két oldala van. Lehet ünnepelni, hogy egy valaki futamot nyert és lehet szomorúnak lenni amiatt, hogy a többiek nem nyertek. Tény, hogy a Volvo történelmet írt Kínában, a gyár első győzelmét szerezte Thed Björk. Ugyanakkor ilyen győzelmet talán az egész túraautózás történetében nem láttunk még, és talán soha nem is fogunk többet…

Az időmérőn, csak úgy, mint tavaly ilyenkor, John Filippi pörgetett jackpotot a szerencsekerékkel: 10. idő, így ő állhatott a nyitóverseny pole-jába. A Hondák közül csak Michelisz Norbertnek ment kicsit jobban, Rob Huff és Tiago Monteiro már a Q2-be sem jutott be. A Q3-ba a két gyári Citroënen kívül Mehdi Bennani került, valamint Nick Catsburg és Thed Björk.

Az időmérőt végül – mint az már megszokott – José María López nyerte, kevésbé megszokott módon Castburggal a hátában. Őket követte Yvan Muller, Bennani és Björk a rajtrácson.

A MAC3-at a Honda nyerte.

Az időmérő edzés végeredménye

Mivel Michelisz a kilencedik lett, ők várták Filippivel az első sorból a rajtot. Csak Filippi egy kicsit tovább várta, mint kellett volna. Mire elindult, addigra a fél mezőny faképnél hagyta…

Tom Chilton fordult elsőnek, de Michelisz hamarosan visszavette a vezető helyet, és ott is haladt a verseny legutolsó köréig.

Mögöttük a nagy tülekedésben Gabriele Tarquini állt be a harmadik helyre, Björk pedig álomstart után vívhatott Filippivel a negyedik pozícióért. Az első kör végén az állás: Michelisz, Chilton, Tarquini, Björk, Filippi, Muller, Ekblom, Catsburg, López és Valente.

És lassan elkezdődött az, ami mindenki másnak átok volt, de Björknek folyamatosan csak áldás: az első nagy rész ebben az a tény volt, hogy John Filippi még mindig versenyezhet a WTCC-ben. Ebből következik, hogy volt miért bejönnie a Safety Carnak is, amikor eltörte saját első felfüggesztését López autóján. Az argentin ezek után vibrációra panaszkodott ugyan, de végigment a versenyen.

A biztonsági autó két körön keresztül vezette a mezőnyt, amíg Filippi autóját elvitték. Utána elengedte a vonatot, mely egy darabig nem törődött egymáson, hanem békésen haladt a cél felé.

A következő páros a Tarquini-Chilton duó volt, akik nem bírtak magukkal – meg egymással sem. Björk a 9. körben gyakorlatilag hátulról belekényszerítette egy olyan előzési kísérletbe a Lada olaszát, melynek következtében a Citroënben és a Ladában is eltörött a felfüggesztés, a svéd meg nevetve mehetett Michelisz után, mert a boxba távoztak előle.

Innentől Thednek semmi egyéb dolga nem akadt, csak felzárkózni Norbira. Ez ment is neki. De Michelisz Norbertet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy megelőzhesse egy Volvo. Björknek ki kellett harcolnia a győzelmet, és ez nem sikerült olyan fényesen, ahogy az az első győzelmek nagy könyvében meg van írva.

A 13. kör végére sikerült Björknek felzárkóznia Micheliszre, de sietnie is kellett, jött mögötte nagy erőkkel Yvan Muller… Nem sokkal később megérkezett mögéjük Catsburg, López és a többiek is, mert a svéd nem tudott előzni, Norbi meg nem tudott gyorsabban menni. Az utolsó körre egészen nagy tömörülés keletkezett az élen álló Honda mögött.

És ami az utolsó körben történt, azt talán el sem tudnánk képzelni erről a csendes, visszahúzódó svéd fiatalemberről: elszánta magát egy végső nagy rohamra, csak amolyan lesz, ami lesz alapon, nekikoccant a Hondának hátulról, amiről valahogy a teljes hátsó lökhárító lerepült, és olyan szerencsétlenül, hogy Catsburg autóját találta telibe és rá is tapadt a hűtőre…

Björk autója beszitált, valami eltörött benne, de bármi volt is az, Thedet ez már nem érdekelte: még néhány kanyar és bent van! A Volvo első győzelme. Annyira akarták, annyira várták, és most annyira örültek neki… De ha megnézzük, hogy hogyan született már nem mondhatjuk azt, hogy szép volt. Björknek óriási szerencséje volt, és valami hihetetlen agresszivitást is fel kellett mutatnia, hogy sikerüljön elérni, amit akart.

Amikor valaki az első győzelmét szerzi, a többiek általában örülnek neki, gratulálnak, hátba veregetik… És az, hogy Norbi nem volt boldog ettől az agresszivitástól csak egy dolog, de hogy Nick Catsburg, aki mindenben teljesen ártatlan volt, ott kuporgott a levezető körön túlhevült és leállt autója mellett, próbálva a pályamunkásoknak elmagyarázni, hogy neki kell az az autó ahhoz, hogy elindulhasson a második rajtkockából pár perc múlva… Ezek nem azok a képek, amiket boldog versenytársak helyett szeretnénk nézni!

A győzelemnek ára van, de ezt az árat most abban mérték, hogy nem volt mindenki felhőtlenül boldog attól, ahogyan ez az amúgy végtelenül szimpatikus, csendes svéd feljutott a dobogó tetejére…

Versenybíróság nincs a földön, aki lenne oly’ bátor, hogy első győzelmet elvegyen, ezért Thed csak megrovást kapott az esetért, de ha a második verseny startját nem halasztják el, és a Lada nem végez időben Catsburg autójával, valószínűleg némi holland neheztelést is kapott volna, joggal…

Az első verseny eredménye

Szóval Catsburg mégiscsak felállhatott a második rajtkockába, de már az eső kanyarban hátrébb került. A főverseny első körének végére gyakorlatilag beállt a befutó sorrendje a pontszerző helyeken: López, Muller, Bennani, Catsburg, Tarquini, Ekblom, Brjörk, Chilton, Monteiro, Coronel.

A pontzónán kívül volt néhány nagy csata, például James Thompson vívott Huff-fal, de azon felül, hogy egymást jól elszórakoztatták más hasznuk nem származott ebből sem nekik, sem a nézőknek.

A svédek gyilkolták Tarquini idegrendszerét, Monteirónak sikerült megelőznie Chiltont, de más nem történt.

Ez a végeredmény egyben azt is jelenti, hogy a Citroën a gyártók bajnokságának győztese, és Mehdi Bennani a privát versenyzők bajnoka 2016-ban.

A marokkói pontosan két éve ugyanitt állt először a pódium tetején, akkor még egy Proteam Hondával. Ma egy Citroënnel elérte a bajnoki címet. Hosszú út volt az övé is idáig, nem mindig jó szándékkal és briliáns megoldásokkal kikövezve, de az FIA történetében az első marokkói (privát) világbajnok elért a célig, ahová oly régóta igyekezett.

A második verseny végeredménye

Ez volt a kínai versenyhétvége rövid összefoglalója. A bajnokságnak idén már nincs tétje, a thaiföldi futam törlése miatt már csak egy verseny van hátra, Katarban. Szintén a törlés miatt erre pontosan két hónap szünet múlva kerül majd sor…

Magyar Szilvia

Comments

comments