Kedden a holland versenyző bejelentette, hogy csapatot és márkát vált 2019-re: a Comtoyou Racinggel és egy Cupra volánjánál folytatja pályafutását a túraautó-világkupában.
Azt már egy ideje sejteni lehetett kizárásos alapon, hogy Tom Coronelnek nem marad más a 2019-es szezonra, mint az, hogy egy Cuprával versenyezzen, így akár azt is mondhatnánk, hogy kedden délelőtt az egyik legrosszabbul őrzött WTCR-titokra derült fény.
A mai bejelentésből viszont már azt is megtudtuk, hogy a Comtoyou Racing versenyzőjeként fogja hajtani a Cuprát, Aurélien Panis, valamint Niels Langeveld és Frédéric Vervisch oldalán, akik közül utóbbi kettő nem a spanyol márka autójával, hanem egy-egy Audival fog indulni. Viszont ez azt jelenti, hogy a másik cuprás csapat kiléte továbbra is ismeretlen.
Coronel – egyetemben Rob Huff-fal – 2005, azaz a WTCC indulása óta állandó tagja a nemzetközi túraautózásnak, a TC2-es korszakban pedig rendre az élmenők között volt. Azonban a TC1-es korszak az annak első, 2014-es idényében elért összetett 7. helyet leszámítva nem alakult valami jól a 46 éves veterán számára, helyzetén pedig a TCR-autók érkezése sem javított.
Tavaly igencsak küzdelmes idényt zárt a Boutsen Ginion Racing Hondájával: csak a 23. helyen rangsorolták a pontversenyben 24 ponttal a neve mellett, legjobb eredményeit pedig Hollandiában és Szlovákiában érte el egy-egy 7. hely formájában.
„A csapattal kötött szerződésem a tavalyi év végén vette kezdetét. A makaói versenyek után ugyanis beszéltem Kurt Mollekens-szel [a Comtoyou Racing mérnökével – szerk.], a kettőnk között lezajlott beszélgetés gondolkodóba is ejtett. Néhány, a csapat vezetősége részéről François Verbist-tel [a Comtoyou Racing csapatmenedzserével] és Jean-Michel Baert-tal [a Comtoyou Racing csapatfőnökével – szerk.] folytatott egyeztetést követően kedvező szerződést kötöttünk a következő szezonra” – nyilatkozta a váltás kapcsán Coronel, akit sokáig az Alfa Romeo ülésére is esélyesnek tartottak, de végül Kevin Ceccon és Ma Qing Hua kettősére esett a Team Mulsanne választása.
„A folyamatban fontos szerepet játszott Jaime Puig, az egykori WTCC-s SEAT-csapat vezetője is” – tette hozzá a holland, aki azt is elárulta, hogy a szerződés értelmében több alkalommal is tesztelni fog. Az első tesztre pedig pillanatokon belül, február 27-28-án, Zandvoortban kerül sor, igaz, akkor még hófehér lesz autó, amit az idény folyamán viszont már az elmúlt években jól megszokott, sajtsárga köntösben láthatunk majd.
Sokaknak szembetűnő lehet, hogy Coronel megvált a #9-es rajtszámtól, és helyette az #50-essel fog indulni – természetesen ez nem a véletlen műve, ugyanis a hatszoros világbajnoki futamgyőztes így kíván tisztelegni főtámogatója, a DHL logisztikai cég előtt, amely idén lesz 50 éves.
Egyébként Coronel és a SEAT múltja hosszú időre vezethető vissza, ugyanis a holland 2005-ben a spanyol márkával mutatkozott be a WTCC-ben. Aztán a GR Asia által indított SEAT Toledóval versenyzett, majd 2008-ban, egy gyári autóval szerezte meg az első győzelmét. Később a SUNRED Engineering második generációs Leónját vezethette, majd a 2011-es szezon előtt váltott BMW-re – azaz, több mint 8 év után keresztezik egymást újra a két fél útjai.
„Felvillanyoz, hogy Tom Coronel a Cupra mellett kötelezte el magát, remélem, hogy együtt újra képesek leszünk néhány szép eredményre. 2001 óta ismerem Tomot, azóta, hogy elkezdett túraautózni, és már ekkor hosszú évek óta a márkánk képviseletében versenyzett. A 2008-as okayamai győzelmét pedig sosem fogom elfelejteni, ami olyasvalami, amit idén megismételhet” – kommentálta a hír Jaime Puig, a Cupra Racing főnöke.
„Örülök, hogy egy olyan tapasztalt túraautó-versenyzőt tudhatok a csapatunkban, mint amilyen Tom. Meggyőződésem, hogy együtt még érhetünk el jó eredményeket” – fűzte hozzá Verbist.
Így fest a 2019-es WTCR-mezőny az eddigi hivatalos bejelentések alapján:
Comtoyou Racing (Audi): Niels Langeveld, Frédéric Vervisch
Comtoyou Racing (Cupra): Tom Coronel (#50), Aurélien Panis
Cyan Racing (Lynk & Co): Thed Björk, Yann Ehrlacher, Yvan Muller, Andy Priaulx
KCMG (Honda): Tiago Monteiro (#18), Tassi Attila (#19)
Leopard Racing Team (Audi) :Gordon Shedden (#52), Jean-Karl Vernay
Münnich Motorsport (Honda): Néstor Girolami, Esteban Guerrieri (#86)
Team Mulsanne (Alfa Romeo): Kevin Ceccon, Ma Qing Hua
Sébastien Loeb Racing (Volkswagen): Mehdi Bennani, Rob Huff, Johan Kristoffersson, Benjamin Leuchter
Hyundai Motorsport (Hyundai): Nick Catsburg (#88), Augusto Farfus (#8), Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini (#1)
Kováts Olivér
Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu
Social Profiles