Thed Björk: “Én imádom azt a helyet!”

björk

Ifjú apa – és a Hungaroring nagy rajongója

Emlékszünk még a páratlan-páros interjúra a Hungaroringről, amikor végül is Fredrik Ekblommal beszéltem meg a kérdéseket, mivel Thed Björk éppen félúton volt a stockholmi járattal haza, születő kisfiához? Nos, nekem már csak halványan rémlett a dolog, de Björknek – ki tudja hogyan jutott a fülébe, hogy kerestem – gondja volt rá, hogy eszembe jusson. Ez egyben azt is jelenti, hogy hivatalosan ő az első autóversenyző, aki megkért engem egy interjúra (és nem én őt).

Egyszerűen elkapott a Vila reali paddockban, s nem volt menekvés… De ki is akarna menekülni egy ilyen jó fej versenyző elől? Kis gondolkodás után előástam a kérdéseimet is (vagyis egy részüket) hungaroringi emlékeim közül. Íme hát a páratlan páros másik fele, Thed Björkkel.

– Mint új fiú, hogy érzed magad itt, a WTCC-ben?

– Nagyon tetszik! A versenyzőtársak rendesek. Az elmúlt 3 évben megnyertem a svéd bajnokságot, és most lehetőségem van részt venni a világbajnokságban és összehasonlítani magamat másokkal itt is. Tetszik, de egyben nagyon kemény is. Azért próbálkozom!

– Kicsit személyesebb szempontból?

– Személyesebből? Szóval: szerintem nagyszerű! Nagyon jól érzem magam. Imádom vezetni ezt az autót és imádok új helyekre elmenni, új pályákat megtanulni, új emberekkel ismerkedni. Ez az egész nagyon klassz!

– Melyik pályákat ismerted korábbról?

– A Hungaroringet, a Nürburgringet, és voltam Shanghajban is. Nos, a Nürburgring így is nagyon nehéz, a Hungaroring sokat fejlődött és folyamatosan fejlődik is, szóval nem tudom mennyit fog segíteni, hogy láttam már a shanghaji pályát…

– Amikor Fredrikkel beszéltem egészen biztos volt benne, hogy te hozod majd az első győzelmet a Volvónak. Te mit gondolsz erről?

– Nos remélem, hogy igaza volt, mert nagyon keményen dolgozom rajta. De igazság szerint Fredrik egy nagyon jó csapattárs és most itt van Robert (Dahlgren) is, aki szintén egy nagyon jó csapattárs, szóval nem tudom. Szeretném, hogy én legyek az első!

– A sebességetek kétségtelenül megvan. Azonban az év elejétől kezdve voltak kisebb hibáitok, kizárások, motorcserék… Miért?

– Hát pont azért, mert újak vagyunk! (nevet) Mindenki nagyon új itt. Néha nehéz felmérni bizonyos helyzeteket. Néha az alkatrészek nem működtek megfelelően, néha csak tanulnunk kellett még egy kicsit, de tanulunk, fejlődünk…

– Üzensz valamit a magyar rajongóknak?

Erre a kérdésre felcsillant a szeme és széles mosoly ült az arcára.

– Imádom azt a helyet! Szeretem Budapestet, szeretem Magyarországot! Vissza szeretnék menni, mert amikor ott voltunk, az időjárás nem volt a legjobb. Nyilvánvaló, hogy ha jobb idő lett volna, akkor még többen lettek volna a lelátón. Nagy élmény annyi ember előtt Michelisz ellen versenyezni, aki a hazai hős ott. De magát az országot is nagyon szeretem.

– Gyertek vissza egyszer nyáron! Mert ősszel és tavasszal eléggé esős mifelénk.

– Talán legközelebb kinézünk a Formula-1-re. Mert az nyáron van.

Nos, Thed, örömmel látunk! Télen, nyáron, WTCC-n vagy F1-en. De csak úgy szólok, hogy ha nem esik, akkor kicsit unalmasak a versenyek…

Szöveg és fotó: Magyar Szilvia

 

 

Comments

comments