Pazar bejelentéssel indította a hetet a Honda: a japán manufaktúra sajtóközleménye szerint Tassi Attila lesz Tiago Monteiro csapattársa 2019-ben a WTCR-ben – a magyar és a portugál pilóta a KCMG színeiben fognak versenyezni.
Magyar szempontból aligha lehetett volna örömtelibb a Honda másik WTCR csapatának bejelentése: a japánok hétfőn megerősítették, hogy 2019-ben a Néstor Girolami és Esteban Guerrieri kettősét felvonultató Münnich Motorsport mellett a KCMG fog még csatasorba állítani két Civic Type-R-t – közülük az egyik még korábban gazdára talált Tiago Monteiro személyében, a másik pedig Tassi Attiláé lett!
Michelisz Norbert után 19 éves pilóta a második magyar az autósport történelmében, akit gyári pilótaként láthatunk a Honda túraautós projektjében – viszont Tassi az elmúlt évek folyamán nyújtott teljesítményével rászolgált erre a pozícióra: az első, igazán kiemelkedő eredményeit 2017-ben érte el, amikor kis híján megnyerte a nemzetközi TCR-sorozatot, tavaly pedig a TCR Európa-kupában bizonyult a legjobb hondás versenyzőnek, a negyedik helyen zárva az összetettet.
A magyar versenyző már a tél elején, a Braking News Motorsport Karácsonyi Különkiadás interjúsorozatában is azt nyilatkozta, hogy „mindenféleképpen az a cél, hogy a Hondával folytassam”, valamint „elképzelhető a szintlépés. Hajlunk afelé, hogy magasabb szintre lépjünk: akár a WTCR-be, akár egy másik túraautó-szériába, vagy adott esetben egy GT-bajnokságba”.
„Nagyon-nagyon örülök annak, hogy gyári Honda-pilóta lettem és felléphetek a WTCR-be, ahol teljes szezont futhatok a KCMG színeiben. Ezzel egy álmom vált valóra, hálás vagyok azért, hogy 19 évesen ilyen lehetőséghez jutottam. Pályafutásom eddigi szakaszaiban mindig is képes voltam győzelmekért és dobogós helyezésekért harcolni, de tisztában vagyok vele, hogy ez lesz a legmagasabb szintű bajnokság, amiben valaha is versenyeztem, amiből tavaly, a hungaroringi szabadkártyás szereplésem alatt kaptam már némi ízelítőt” – fogalmazott a nagy bejelentést kapcsán Tassi.
„Lesz majd néhány olyan pálya, amiken korábban még sosem vezethettem, és egyéb újdonságokkal is szembe kell majd néznem. Mindezek alapján tudom, hogy az idei évet tanulóévkent kell kezelnem, de a csapat környezete nagyon jó az olyan fiatal versenyzők számára, mint amilyen én vagyok. Úgyhogy arra számítok, hogy erős eredményekre leszünk képesek” – tette hozzá a 19 esztendős magyar.
Csapattársa, a Forma-1-et is megjárt Tiago Monteiro is elismerő véleménnyel van Tassiról: „Rendkívül izgalmas, hogy amellett, hogy idén a KCMG-vel és a Hondával visszatérek a teljes szezonos versenyzéshez, egy fiatal, gyors és elszánt csapattársat üdvözölhetek Attila személyében, akiről tudom, hogy jó lesz majd együtt dolgozni vele. A KCMG számára pedig ugyan újdonságot jelent a WTCR, azonban a csapat számos fantasztikus eredményt tudhat magáénak a motorsport különböző szegmenseiből, továbbá már jelentős túraautós tapasztalattal is bír, így már az első versenyhétvégén versenyképesnek kell lennünk.”
A KCMG-t még 2007-ben alapította Paul Ip, a hongkongi csapat pedig azóta mind a GT-, mind az együléses, mind az endurance-versenyzés világában fantasztikus eredményeket ért el – példaképpen elég csak említeni a 2015-ös Le Mans-i 24 órásról az LMP2-es kategóriabéli elsőséget. Tavaly pedig a TCR Európa-kupában Attilával és Josh Filesszal egészen a csapatbajnoki címig menetelt az együttes.
„Boldogsággal tölt el minket, hogy teljes szezonos WTCR-programot teljesíthetünk a Hondával 2019-ben. Tiago révén a világ egyik legtapasztaltabb túraautó-pilótájával rendelkezünk, aki ezen a szinten korábban állandó futamgyőztes volt, Attila pedig egy izgalmas versenyző, aki tavaly velünk versenyzett, és megvan benne a kellő potenciál, hogy a csúcsra törjön a WTCR-ben” – kommentálta a hírt Paul Ip.
„Paul Ip és csapata kiváló eredményekre tett szert az együléses versenyzés és a sportautózás világában is, így reméljük, hogy mindezt kamatoztatni tudják a WTCR-ben azt követően, hogy tavaly a TCR Europe-ban megnyerték a csapatok kiírását. Tiago Monteiro a világon az egyik legjobb túraautós, így örömünkre szolgál, hogy immár teljesen felépülve viszontláthatjuk őt, míg Tassi Attila már eddig is kiváló sebességről és hatalmas potenciálról tett tanúbizonyságot, és jó csapattársa lesz Tiagónak” – fűzte hozzá Masashi Yamamoto, a Honda Motor Co. motorsport-részlegének vezetője.
Végül pedig François Ribeiro, mint a WTCR promótere és az Eurosport Events feje sem hagyta szó nélkül a Honda bejelentését: „Nincs kétségem afelől, hogy Attila megállja majd a helyét a WTCR-ben. 19 éves létére nagyon komoly potenciál lakozik benne, és érdekes lesz látni őt egykori mentora, Michelisz Norbert ellen versenyezni. Számomra az sem kérdés, hogy Norbi idén bajnokesélyes lesz és továbbra is ő lesz a magyar hős, de Attila személyében határozottan egy olyan kihívója akad, aki némi reflektorfényt elvehet tőle.”
Így fest a 2019-es WTCR-mezőny az eddigi hivatalos bejelentések alapján:
Comtoyou Racing (Audi):Niels Langeveld, Frédéric Vervisch
Comtoyou Racing (Cupra): Aurélien Panis, ???
Cyan Racing (Lynk & Co): Thed Björk, Yann Ehrlacher, Yvan Muller, Andy Priaulx
KCMG (Honda): Tiago Monteiro (#18), Tassi Attila (#19)
Leopard Racing Team (Audi): Gordon Shedden (#52), Jean-Karl Vernay
Münnich Motorsport (Honda): Néstor Girolami, Esteban Guerrieri (#86)
Team Mulsanne (Alfa Romeo): Kevin Ceccon, Ma Qing Hua
Sébastien Loeb Racing (Volkswagen): Mehdi Bennani, Rob Huff, Johan Kristoffersson, Benjamin Leuchter
Hyundai Motorsport (Hyundai): Nick Catsburg (#88), Augusto Farfus (#8), Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini (#1)
Kováts Olivér
Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu
Social Profiles