Thed Björk tagged posts

A kínai-japán-svéd projekt – bemutatkozott a Lynk&Co.

Fotó: hivatalos sajtóanyag

Néhány nappal ez előtt Thed Björk szólt az insagramján, hogy ma mutatni fognak valami klassz dolgot. Régóta tudtuk, hogy a Cyan Racing és a kínai Lynk&Co. együtt készülnek valamire. Ma, Fujiban, Japánban bemutatták az új modellt, a Lynk&Co. 03-ast, és bejelentették jövő évi programjukat a WTCR-ben. Mindezt egy élő, 90%-ban kínai és japán nyelvű showműsor keretében tették meg.

Tovább

Villámlás a kínai éjszakában

Fotó: Marc de Mattia /DPPI

A nagy kínai kétmenetes forduló utolsó versenynapjához érkezett a mezőny, amikor is lefutották az (itthonról élőben legalábbis) láthatatlan második időmérőedzést, illetve a sötétedés miatt majdnem láthatatlanságba hajló két versenyt, gyors egymásutánban. És az a Gordon Shedden, aki eddig csak szenvedett ebben a mezőnyben, nem találva a helyét, mint villám fénylett fel a kínai égbolton: pole és győzelem!

Tovább

Négy nap Kínában

Képernyőkép, Aurélien Comte, Instagram, sztori

A majdnem 3 hónapos szünet után egy nyúlfakrnyi következett a két kínai forduló között. És míg Rob Huff magyarázatából megpróbáljuk megérteni, milyen utcai pálya is Wuhan, ami szerinte egyáltalán nem is olyan, mint egy utcai pálya, addig a mezőny tagjai szanaszét szóródva töltötték rövidke kínai nyaralásukat. A szociál média engedett némi betekintést ebbe, és a két nagyon is komoly kínai hétvége között most jöjjön egy kis nagyon is komolytalan válogatás mindebből.

Tovább

Fehér vasárnap piros zászlóval

Fotó: WTCR Official

Hogy egyszerű és lényegre törő legyek: volt egy dögunalmas időmérő edzésünk, és két futamunk, amik szintén dögunalmasak lettek volna, ha néhány versenyző át nem megy dodgempartiba, és közben szét nem esik a pálya.

Tovább

Björk mindent vitt szombaton Ningbóban

Fotó: WTCR Official

Érdekesen alakult a WTCR szombati versenynapja Ningbóban. Először láthattunk egy olyan időmérőt, mintha még mindig az idény elején tartanánk, utána meg egy olyan versenyt, mintha már minden mindegy lenne egyeseknek, és dodgempartit rendeztek volna, nem is futamot.

Tovább

Újra pályán a WTCR!

Fotó: Magyar Szilvia

Majdnem három havi szünetelés után a Túraautó Világkupa mezőnye visszatért a pályára. Jelen pályánk a Ningbo Racing Circuit, Kínában. Mindenkit egyformán megviselt a hosszú út, épp annyira, mint a hosszú szünet vagy a jetlag. A program ma indult, a szabadedzésekkel.

Tovább

Madarat tolláról, versenyzőt rajtszámáról (WTCR)

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Bár a DTM és a TCR EU immár megkezdte az idény második felét, a WTCR uborkaszezonjából még vagy három hét van hátra. Így aztán, hogy addig se unatkozzunk, körkérdést intéztünk a versenyzőkhöz a közösségi média segítségével (is). A kérdés pedig: ki miért versenyzik éppen azzal a rajtszámmal, amivel. Ez persze nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, de azért itt van néhány válasz, amikre a kérdés felvetése óta szert tettünk.

Tovább

Történetek a Slovakia Ringről (1. rész)

Fotó: Magyar Szilvia

A Slovakia Ring egy varázslatos hely. Régóta járok oda, így első kézből tudom, hogy nagyon sok dolog megtörténik ott, ami egyébként talán sosem történt volna meg (vagy nem így), de szinte semmi olyan nem történik, amit előzőleg elvártunk volna. Ezen a hétvégén többek között ilyen volt a Honda és Hyundai büntetéseinek története, Fabrizio Giovanardi és Kevin Ceccon szereplése, két pole és két dobogó két Norbinak, Thed Björk és Frederic Vervisch sziporkázó csatája a dobogóért, úgy, hogy a középmezőnyből rajtoltak, Mato Homola hazai rémálma és – valljuk be őszintén, erre az utolsóra nagyon is számítottunk – egy kistermetű francia öt perces kétségbeesése a sajtóközpontban. Jöjjenek hát alább a Slovakia Ring nem mindennapi történetei, ahogy a főszereplők látták. (1. rész)

Tovább

“S annyi balszerencse közt, oly sok viszály után…”

Fotó: Magyar Szilvia

Az igen sűrű kamionos program miatt a versenyhétvége harmadik napjára már csak az utolsó versenyünk maradt, amit az előző délutáni kvalifikációból kifolyólag Michelisz Norbert várt az első, Aurelien Comte pedig a második rajtkockából.

Tovább

Az oroszlán és a főnix diadala

Fotó: FIAWTCR Official

A második verseny rajtja Vila Realban sokkal jobban sikerült, mint az elsőé. Legalábbis az éjszaka sikeresen összerakott autók mind túlélték. Néhány csapat csodát művelt, és például az a Hyundai, ami tegnap még lángolt Thed Björk alatt, ma reggel a pole pozícióba repítette. De később Mato Homola is állt a dobogó tetején. Ilyen volt a híres „bolond bál” Vila Realban…

Tovább