TCR Europe tagged posts

A TCR Europe új versenynaptára

Fotó: TCR Europe Official

A TCR Europe sorozata ismételten nyilvánosságra hozott egy új versenynaptárat. Az elrendezés a járványhelyzet kedvező változásának függvényében véglegesnek tekinthető (azaz csak akkor, ha addig romlás nem következik be, illetve az adott országok kormányai nem változtatnak a sportrendezvényekre vonatkozó szabályozásokon).

Tovább

Egy valós világ eseményei Covid-19 idején

Fotó: Magyar Szilvia

Az alábbi cikkben rövid összefoglalót adunk arról, hogy a honlapunkat érintő sorozatokban milyen – nem a virtuális versenyzéshez kapcsolódó, tehát valós – események történtek azóta, hogy a honlap működését felfüggesztettük. Mivel azonban az élet a versenyzésben sem áll meg, bármennyire is akadályoz bennünket a jelenlegi vírusos helyzet, tovább kell mennünk. Az itt említett híreket az aktualitásuknak megfelelően megosztottuk Facebook oldalunkon.

Tovább

A TCR Europe Barcelonában folytatja

Fotó: Magyar Szilvia

A hétvégén újra pályára gurul a TCR Europe mezőnye, ezúttal Barcelonában. Legutóbb éppen hat hete lehettünk részesei (ki nézőként ki versenyzőként) a tömegzúzdának és némi Hyundai dominenciának, akkor épp Oscherslebenben. A mezőnyhöz csatlakozik ezúttal a TCR Iberico 5 fős különítménye, és azok a versenyzők is, akik csak a TCR Benelux versenyeken állnak rajthoz. A 35 autós mamut-mezőny tabelláját jelenleg Josh Files vezeti mamut-előnnyel. Nézzük, mit várhatunk a hétvégétől.

Tovább

A kövér oroszlánok a piros bikához mennek – TCR EU beharangozó, Ausztria

Fotó: Magyar Szilvia

Öt hét szünet után folytatja a száguldást a TCR Europe mezőnye, ezúttal a szomszédba, a Red Bull Ringre látogatnak. Remélhetőleg sokkal kevésbé „piszkos kis” játékokat fognak játszani a mezőny résztvevői Spielbergben (’játékhegy’) és sokkal inkább fair versenyzést láthatunk majd, mint Spából. Az amúgy is giga méretű mezőny egyrészől csökkent, másrészről nőni fog, továbbá néhány márkának nem csak a BoP-je változott, de drasztikusan nagy ballasztot is kaptak.

Tovább

Üzenet a dobogóról

Fotó: Magyar Szilvia

A TCR Eu hockenheimi hétvégéjének két versenyén hat különböző dobogóst láthattunk. Az első verseny után Josh Files, Luca Engstler és Maxime Potty, a második után Julien Briché, Aurélien Comte és Jessica Bäckman mondták el véleményüket.

Tovább

Olasz invázió Monzában, új csapattársa van Nagy Daninak

Fotó: TCR Italy Media

Három versenyző is a soron következő, monzai hétvégén ejti meg debütálását a TCR Európa-kupában – többek között Nagy Dani új csapattársa, az olasz TCR bajnoki éllovasa, valamint a széria fennállásának legelső dél-amerikai versenyzője.

Tovább

Nem hétköznapi történet

Fotó: Magyar Szilvia

Úgy egy éve lehetett, nem emlékszem pontosan. Egy szemtelen norvég előbb egy jó nagy seggen csípéssel köszönt a SEAT customer csapat vezetőjének, aztán meg Rob Huff arcába tolta a telefont, hogy ugrassa. És Huff nem volt rest visszavágni. És én azóta nézem ennek a kicsit őrült, kicsit szerencsétlen (oké, nagyon szerencsétlen), az utóbbi időben végtelenül stresszes és depressziós, de mindenképpen szeretni való norvégnak a vlogját.

Tovább

Túraautós dömping Zandvoortban

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Ezen a hétvégén a Túraautó Világkupa és a TCR Europe 2018-as szezonja is folytatódik, méghozzá egy olyan helyszínen, ahol túraautó-világbajnoki futamot is csupán egyszer rendeztek korábban, 2007-ben.

Tovább

TCR EU: Függönyt fel!

Fotó: Stian Paulsen

Holnap a szabadedzésekkel megkezdődik a TCR EU sorozat első versenyhétvégéje. Stefano Comini megerősítette részvételét a Racing Republic nevű csapattal és egy Subaruval, Jean-Karl Vernay ide is benevezett a teljes szezonra, a M1RA bejelentette Nagy Dániel csapattársát, és a sorozatnak hivatalos sisakpartnere is akadt közben, a Bell személyében. A csapatok megérkeztek a pályára, és mivel a GT Open betétfutama lesz a sorozat (majdnem minden helyszínen), ezért felhúzták a kis sátraikat. Minden, vagy majdnem minden készen áll hát a szezonnyitóra.

Tovább