Peugeot tagged posts

Hozhatom a tesómat is? – interjú a Clairet testvérekkel

A testvéri csók jár a dobogón az első helyért.
Fotó: Peugeot Sport Official

Nem egyformák, és természetesen nincsenek összenőve sem. Nem sziámi ikrek. De az tény, hogy gyakorlatilag semmit nem csinálnak a másik nélkül, amit együtt is lehet. Ők a Clairet testvérek, Jimmy és Teddy. Az interjú apropója az a tény lett volna, hogy Jimmy egyszerre vezet a TCR Europe-ban és a Peugeot 308 kupában Hockenheimben, így aztán a beszélgetést gyakorlatilag vele terveztem. Ugyanakkor az első kérdése az volt: „Hozhatom a tesómat is?” – így lett ebből egy viszonylag szervezetlen páros interjú szombaton este, a hockenheimi paddockban.

Tovább

Páratlan páros-interjú – Aurélien Comte-tal

Fotó: Kováts Olivér

A hungaroringi WTCC/R tevékenységem arról híres / hírhedt, hogy általában tervezek egy páros interjút, és annak általában valamelyik kanyarban elveszik a párja. Aztán volt, hogy sikerült egyszerre leültetnem a delikvenseket (ilyen volt a tavalyi Homola–Néve interjú), meg olyan is megesett, hogy idény közben került elő a hiányzó versenyző azzal, hogy akkor bepótolhatnánk, esetleg… Ez a páros-interjú azonban minden eddigi szempontból páratlan!

Tovább

Hullámvasút és óriáskerék, mégsem vidámpark – interjú Aurélien Comte-tal

Fotó: Francois Flamand / DPPI

Téli interjúsorozatunk első körének harmadik epizódja Aurélien Comte szezonjáról, ázsiai körútjáról és téli terveiről szól. Ha azt vesszük, könnyű is volt ez az évad a 2017-es Európa kupa győztesének, meg nem is. Lent és fent, mintha egy örökös hullámvasút lenne, egyetlen biztos ponttal: ha volt a pálya mellett óráskerék, akkor a kis francia jelképesen felült rá, és a legmagasabb pontról nézhetett szét. Három második hely, egy győzelem és egy pole összesen a John Hugenholtz által tervezett pályákon. – De mindez messziről sem volt vidámpark, az tény.

Tovább

Peugeot a parádé!

Kiváló rajtok, parádés teljesítmény!
Fotó: Magyar Szilvia

Visszahúzódó, apró termetű fiatalember, ronda nagy hanyagtartással, finom, jellegzetes francia arcvonásokkal ül a kényelmetlen bárszékek egyikén. Rob Huff döcög be a sajtótájékoztatóra és odaszúr neki (szóval, s tettleg is): „Angol óra következik! Ugye, mondtam, hogy tanulj meg angolul!” A kis francia, ha lehet, még jobban összemegy. Eric Néve kicsit későn érkezik, de látja, hogy mi a helyzet. „Mit mondtál neki?” – kérdezi Hufftól. „Csak annyit, hogy tanuljon meg angolul. Hiszen te is mindig azt mondtad nekem, hogy tanuljak meg franciául – válaszolja Huff, majd Coronelre néz és némileg humoros önkritikával, nevetve hozzáteszi – Persze, sosem tanultam meg!”

Tovább

Francia boldogság (WTCR, 2. verseny)

Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI

A zandvoorti második versenyen Aurélien Comte, a DG Sport Compétition és a Peugeot is megszerezte az első győzelmét a Túraautó Világkupában, révén annak, hogy a francia a rajt utáni métereken az élre tört. Mögötte még a Münnich versenyzői állhattak dobogóra, a magyarok közül a legelőrébb Szabó Zsolt zárt, a Hyundaiok pedig kvázi tehetetlennek bizonyultak a túlzásba vitt BoP-módosítások miatt.

Tovább

Páros interjú: Merre tart a DG Sport?

A Peugeot egyelőre még lőtávolon kívül…
Fotó: Schneider Erika

Akik régóta rendszeres olvasói ennek a weboldalnak, azok tudják: a Hungaroringen mindig el vagyok készülve egy páros interjúra, és ez rendszerint páratlanra sikerül. De most először volt olyan szerencsém, hogy a páros interjú valóban páros lett, amiért nem kis köszönet illeti Eric Néve-et, a DG Sport Competition új csapatmenedzserét.

Tovább

Homokozók – WTCC különítmény a Dakaron

peugeot official
Loeb egyelőre szárnyal
Fotó: Peugeot Official

Féltávjához érkezett a Dakar rali, pihenőnap van. Itt az ideje, hogy beszámoljunk arról, hogy WTCC-s hőseink hogyan állnak a sivatagban. Mivel idén nem Tom Coronel az egyetlen, aki a WTCC-ből kiugrott a Dakarra, így van még miről írnunk. Facebook oldalunk napok óta úgy néz ki, mintha átmentünk volna tereprali hírmegosztó portálba. Míg a mezőny pihen, addig jöjjön az eddigi események összefoglalója.

Tovább