Muller tagged posts

DTM: Vasárnap Wittmann indul az élről!

Marco WittmannA DTM időmérőjére az előre meghatározott időpontban, 18.10-kor került sor. Délelőtt még elég borús-hűvős idő fogadta a mezőnyt, azonban a bajnokság háromfordulós kvalifikációjára már felszakadozott a felhőzet és a nap is ki-kisütött.

Tovább

Kiborult a bili a Citroënnél…

Loeb Muller LopezSzóval a versenyleírást ott hagytam abba, hogy Rob Huff és James Thompson (no meg Dusan Borkovic) jogosan látták úgy, hogy mások rajtbalesetébe keveredtek vétlenül, Yvan Muller – sokadik nullás futama után – Jose Maria Lopezt tette felelőssé mindenért, Lopez pedig azt mondta, nem tehet semmiről, mert nem látta, mi folyik a háta mögött.

Bár a hírek szerint a Citroën leült beszélgetni a pilótáival, Yvan Muller fontolgatja, hogy négyszemközt is beszélgessen Pechitóval…

Tovább

Legalább nem esett… (Salzburgring, futamok)

LopezA dögunalmas salzburgringi első verseny még szombaton este elkezdődött, amikor Gianni Morbidelli első rajthelyéből ötödiket csináltak a sportfelügyelők. Morbidelli a Q1-ben futott egyik köre alatt figyelmen kívül hagyta a sárga zászlós jelzést, ezért azt a körét törölték, valamint halmozati büntetésül pénzbírsággal és öt helyes rajtbüntetéssel sújtották.

Tovább

Időmérő tubusból: Salzburgring

MorbidelliAz Eurosport a “zsúfolt program miatt” nem tudott időt szakítani a WTCC időmérő edzés közvetítésére a Salzburgringről. Bár én személy szerint a tavalyi botrányos után kíváncsi lettem volna, hogy idén hogyan oldják majd meg a pilóták a szélárnyékolást…

A pénteki teszten a mezőny nagyon szorosan végzett egymás mögött, 11 autó is egy másodpercen belül volt, ami egy olyan pályán, mint a salzburgringi, viszonylag normálisnak mondható. Tom Coronel defektet kapott, Gabriele Tarquininek pedig elfüstölt a motorja.

Tovább

Elvitte a víz… (Szlovákia, futam)

LoebEl bizony! Bár az első futamot megtartották, félig a Safety Car mögött, a második versenyre az eső még jobban rákezdett a Slovakiaringen, így aztán a szervezők biztonsági okokból törölték a második futamot. Nem volt értelme tovább várni a jobb időre, mert még ha az eső alább is hagyott volna, a sötétedés akadályozta volna a versenyt.

Tovább

A legkisebb ember legnagyobb öröme (Hungaroring, versenyek)

MorbidelliVasárnapra virradóra némileg módosult a versenyek rajtrácsa: még a szombati időmérőt követő ellenőrzések után döntött úgy az FIA, hogy a Q2-ben a tizedik helyen végző Dusan Borkovicot kizárják a kvalifikációról. Ennek oka az volt, hogy az ellenőrzések során kiderült, hogy a Campos Racing versenyző autójának alváz-magassága nem felelt meg a szabálykönyvben előírtaknak.

Borkovic eredményeit emiatt törölték és mindkét futamra rajtrács végére száműzték. A szerb versenyző ezzel nem értett egyet, hivatalos Facebook oldalán azt írta, hogy a rázókövek használata miatt állítódott el a megfelelő beállítás, azonban a versenybírók figyelmen kívül hagyták Borkovic magyarázatát. Az időjárás egyébként megkegyelmezett a WTCC mezőnyének. Míg a kora reggeli órákban még úgy tűnt, hogy szakadó esőre lesz kilátás – hiszen 9-10 óra magasságában igencsak ömlött az égi áldás – a 13.30-as rajtra ugyan nem tűntek el az esőfelhők, azért már a nap is elő-elő bukkant.

Tovább

Szabadedzések, Hungaroring

fp1A WTCC hungaroringi hétvégéjének szombati napján felhős, hűvös idő, valamint vizes aszfalt fogadta a mezőnyt. Mindez kissé trükkössé tette a reggeli első szabadedzést, melyre a program szerint, 9 órakor került sor. A pénteki tapasztalatok után mondhatni visszazökkent minden a rendes kerékvágásba: az első gyakorlaton már ismét két Citroën állt az élen, José María Lopez valamint Yvan Müller által.

Tovább

Utolsó pár előre fuss! – Franciaország, versenyek

rajt 1Bár az égi áldás elapadt a Paul Ricard felett, mire az első futam rajtja elérkezett, az aszfalt még annyira vizes volt, hogy esőgumikkal vágtak neki a pilóták a futamnak. Yvan Muller rajtja csapnivalóan sikerült, Gabriele Tarquini állt az élre, és szerencsére mindenféle roncsgyártás nélkül hagyta el a mezőny a rajtrácsot.

Tovább

WTCC nevezési lista 2014

kép1A WTCC mezőnye túl van a téli teszteken, mindenki megtalálta új vagy régi helyét, csapatát, autóját. Az alábbiakban ezen eseményekről olvasható rövid összefoglaló és egy nevezési táblázat a WTCC 2014-es szezonjára.

Tovább